2014. április 2., szerda

2. rész - Az új barát

Megjöttem a második résszel is. Köszönöm az eddigi biztatást, a kommenteket és a pipákat. Nem gondoltam volna, hogy sokatoknak tetszeni fog és nagyon remélem, hogy nem hagy alább a lelkesedés a blog iránt. Nagyon köszönöm annak a 13 embernek, akik feliratkoztak. Remélem most is hagytok magatok után nyomot. Jó olvasást mindenkinek!


Niall szemszöge

1998. július 27.
Apa azt kérte, hogy fogjam meg Louis kezét és ismerkedjünk meg a szülinapos gyerekkel. Részemről mehetett a dolog és reménykedtem benne, hogy Louis is benne lesz. Én azért szerettem volna a barátja lenni és tényleg rosszul esett, hogy ilyen barátságtalan és elutasító velem. Odasétáltam hozzá, ahogy apa kérte, majd nyújtottam felé a kezem.
-Gyere, menjünk oda a többi gyerekhez. –Mondtam neki kissé félénken, de mégis barátságosan. Tartózkodott, meg sem mozdult, csak nézte a kezem.
-Nem akarok menni, nem érdekelnek a gyerekek. –Mondta keményen, úgy viselkedett, mint egy depressziós felnőtt.
-Louis, kérlek, menj, nem jó, ha egésznap szomorkodsz. –Szólt rá az anyukája. Én még mindig felé tartottam a kezét, remélve, hogy hallgat az anyukájára és eljön velem. Vártam, míg végül megadta magát, megfogta a kezem és indultunk a helyes irányba. Időnként hátra néztem és láttam, ahogy apa és Johanna mosolyognak, gondolom, örülnek neki, hogy Louis végre megfogta a kezem és közelebb került hozzám. Útközben hozzám sem szólt, végig csendben volt, de szerencsére nem kellett hosszú sétát megtennünk. Mikor már ott voltunk, csak annyit láttunk, hogy egy csapat gyerek játszik, ahová én is csatlakozni szerettem volna. Mutattam Louisnak a nagy gumicsúszdát, hogy oda menjünk fel.
-Mit szólnál ahhoz? Szerintem állati lehet. –Közben a mutató ujjamat odatartottam, hogy tudja, melyikre is gondolok.
-Mehetünk. –Bólintott rá. Ekkor futásnak eredtünk, de egymás kezét nem engedtük el. Szorítottam, hogy ne vesszünk el egymástól és, hogy vigyázzon rám, mert én voltam a kisebb. Körülbelül háromszor csúsztunk le, amikor Louis bejelentette, hogy ő vissza akar menni, mert nincs kedve ehhez az egészhez.
-De miért nem? Miért vagy mindig ilyen rosszkedvű? –Kérdeztem tőle értetlenül.
-Mert ez egy hülyeség és nekem nincs kedvem hozzá. –Válaszolt flegmán, majd magamra hagyott, de én utána mentem.
-Ne kövess, nem érdekelsz. –Kiabált nekem, nagyon rosszul esett. Pedig már azt hittem, barátok leszünk, de nem. Csak egy darabig tartott a lelkesedése, aztán mindennek vége lett. Elszomorodtam, térdre rogytam és elkezdtem hangosan sírni, amiért itt hagyott. Senki sem állt meg egy percre sem, rengetegen suhantak el mellettem, miközben rám néztek. Nem foglalkoztak a szerencsétlen gyerekkel, aki csak sír és nem voltak vele a szülei. Az okát senki sem tudhatta, bizonyára arra gondolhattak, hogy elvesztem a szüleimtől, de látható, hogy ez sem érdekelte az embereket, egyetlen egy felnőtt sem jött oda hozzám, hogy segítsen nekem. Nem is volt rá szükségem. Összeszedtem magam és felálltam onnan és akkor történt meg az, amire eddig vártam. Egy asszony állt meg előttem, a száját szólásra nyitotta.
-Mi a baj, kicsim? Hol vannak a szüleid? –Kérdezte kedvesen.
-Ott. –Mutattam balra és már indultam volna, ha nem fog le.
-Nem akarod, hogy elkísérjelek? –Továbbra is kedves volt. Megengedtem neki, de közben ugyanolyan letört voltam, mint eddig.
-Mi a gond? Miért szomorkodsz ennyire? –Faggatott.
-Mert Louis nem akar a barátom lenni és utána meg otthagyott és azért sírtam. –Mondtam lehajtott fejjel. A nő megfogta a kezem, én hagytam, így közelebb éreztem magamhoz és valami azt súgta, hogy megbízhatok benne. Mondjuk a gyerekek bizalmába könnyű beférkőzni, mert még nagyon naivak, főleg óvodás korban.
-Ne is törődj vele! Annyi gyerek van még itt, majd én bemutatlak a saját fiamnak, biztos, hogy jól ellesztek, ha már nincs testvérem. –Miből gondolta, hogy nincs testvérem? Részben igaza volt, de részben nem. Greg nem volt itt velem és nagyon is hiányzott nekem. Louis számomra egy barátságtalan idegen, utál engem, mégis fájt, de jobb lenne elfelejteni az egészet. Ha megismerem ennek az asszonynak a gyerekét, minden jobb lesz, remélem. Odaértünk apához, aki már aggódott értem és közben megpillantottam Louis, ahogy az anyukájához odabújik. Ha nem akar más gyerekekkel játszani, akkor így járt és, ha lesz itt egy barátom, akkor ki fogjuk csúfolni, és ha mégis csatlakozni akarna hozzánk, akkor elbújunk előle. Elengedtem az asszony kezét és odaszaladtam apához és egyenesen a nyakába ugrottam. Igaz, hogy csak kevés időre szakadtam el tőle, de máris hiányzott. Kaptam az arcomra egy cuppanós puszit tőle, amit viszonoztam is.
-Apa, beleülhetek a nyakadba? –Kérdeztem, majd ő szó nélkül a nyakába tett, annyira imádtam ott ülni. A kezem a szeme elé tettem, majd kacagtam azon, hogy nem lát semmit.
-Jaj, kérlek, Niall most nem alkalmas az időpont erre. –Mondta kedvesen, ezután megfogta a kezem és elvette onnan. Az asszony közelebb lépett apához, mert valamit mondani akart neki. Biztosan rólam valamit, meg, hogy mennyire közvetlen voltam vele, mikor még nem is ismerem. Azért, mert kedves volt velem, ez jól esett nekem. Valaki foglalkozott velem is, aki nem ismer engem.
-Nagyon sírt, amikor rátaláltam, azt mondta azért, mert Louis nem akar vele játszani és, hogy utálatos vele. –Mondta apának.
-Köszönöm, hálás vagyok érte, amiért visszakísérted hozzánk. –Reagált kedvesen apa.
-Apa? –Szólítottam meg.
-Mondjad, kisfiam. –Apa.
-Játszhatok a néni kisfiával? Megígérte. –Kérdeztem lelkesen apa felé célozva. Az asszony kedvesen mosolygott apára, még mindig nem tudtam a nevét és ő sem az enyémet, mert ez nem esett szóba. Később odalépett Johanna is, Louis kezét fogta, aki továbbra sem akart tőle elszakadni.
-Természetesen, de én is elkísérlek. –Felelte apa, megfogott, és letett. Megfogta a kezem és mindannyian megindultunk, még Johanna is utánunk jött és hozta Louist. Az talán csak jól jöhet, hogy ő is jön, mert ha sikerül összebarátkoznom a másik gyerekkel és rá tudom venni, hogy szórakozzunk Louissal, akkor az nagyon szórakoztató lesz.

Louis szemszöge

Semmi kedvem nem volt más gyerekekkel barátkozni, utáltam itt lenni, én a régi életemet akarom visszakapni, ez az új nekem nem tetszik. Niallel egyszerűen nem szeretek játszani, ő meg csak mindig erőlteti magát. Ha lesz itt egy új barátja, akkor nagyon remélem engem békén fog hagyni. Már csak percek választottak el attól, hogy megismerkedjünk vele, akire igazából nem voltam egyáltalán kíváncsi. Én a háttérben maradtam, míg Niall egyből odament hozzá és látszólag a másik gyerek is barátságos volt vele. Anya megfogta a kezem és odatolt a másik gyerekhez és Niallhez. Kissé ellenkeztem, de ő erősebb volt nálam.
-Mutatkozzatok be egymásnak. –Mondta anya. Hármunk közül Niall volt a leglelkesebb, tehát ő kezdte.
-Niall Horan vagyok, örülök, hogy megismerhetlek. –Majd odanyújtotta a kezét az ismeretlen gyerek felé, olyan volt akár, mint egy felnőtt. A gyerek mosolyogni kezdett.
-George Shelley vagyok. –Felelte, majd kezet fogott Niallel. Most én voltam a soron, de egyszerűen nem voltam hajlandó hozzászólni.
-Louis, most te következel. –Sürgetett anya, de én helyette hátrébb léptem eggyel és keresztbe fontam a karjaim a mellkasom előtt, közben lehajtottam a fejem. Anya hátulról elkezdett előre fele tolni, eléggé idegesítő volt.
-Ne viselkedj ilyen barátságtalanul a gyerekekkel. –Szólt rám keményebben. Végül megadtam magam, és elárultam neki a nevem, de nem nyújtottam oda a kezem, ahogy Niall tette.
-Louis Tomlinson vagyok. –Majd gyorsan elfordultam. Sajnos azt láttam, hogy Niall odasúg neki valamit, de én azt már nem hallottam. Biztos vagyok benne, hogy rólam és, hogy kiakarnak engem csúfolni.
Megtudtuk, hogy George-nak ma van a szülinapja és megengedték, hogy odaüljünk mellé a tortához, végignéztük, ahogy elfújta a gyertyáját. Nem kötött le, semmi kedvem nem volt hozzá, mégis minek ekkora felhajtás egy szülinapnak? Persze, a szülők hibája, ahogy agyon kényeztetik a gyereküket, nem is tudom, milyen felnőtt lesz egy ilyenből. Szerencsére a nyaralás után nem is fogunk róla hallani.
-Hány éves vagy? –Kérdezte Niall, de azt nem tudom, hogy minek, mikor a gyertyák száma a tortán elárulta. Pontosan öt darab volt rajta, tehát annyi idős volt, mint Niall. Miután elfújta a gyertyákat, rengeteg ajándékot kapott, amiket azonnal ki is bontott, mintha a világ legtermészetesebb dolga lett volna. Ilyen egy igazi elkényeztetett gyerek. Annyi minden terült el az asztalon, én egész életemben fele annyit sem kaptam semmikor, mint ő a mai napon. A szülei biztosan gazdagok. Én bezzeg a szülinapi ajándékaimat karácsonykor kapom meg, mert egybe esik, így egyszerre kapom meg őket. Tehát olyan, mintha nekem nem lenne szülinapom és fájt nézni, ahogy más gyerekeket felköszöntenek, nekem meg csak anya mondja, mert másoknak előbb jut eszébe a karácsony, mint az én születésnapom. De már megszoktam, nem panaszkodom, de azért ne várják el, hogy repdessek az örömtől, ahogy elhalmozzák őt ajándékokkal. Anya és Bobby elbeszélgetett az ő szüleivel, gondolom jól megértették egymást, én voltam csak kívülálló csak. Csak ültem a homokban és az ujjammal rajzolgatni kezdtem bele, leginkább pálcikaembereket. Időnként odapillantottam Niallékre, és azt kellett látnom, ahogy George új játékaival elvannak. Teljesen kizárták a külvilágot, én meg csak egy levegő voltam a számukra. Egyáltalán nem bántam ezt, különben sem akartam velük játszani, jól elvoltam én a rajzaimmal. Hirtelen olyan szomorúság öntött el, nem tudtam, hogy mi az oka, de sejtettem, mivel teljesen új életet kellett kezdenem és ezzel nem igazán tudtam megbarátkozni. Ráadásul most fogom elkezdeni az iskolát, és ahogy telnek a napok, egyre közeledik csak ez a dátum, amitől nagyon félek. Emiatt kicsit irigyeltem Niallt, hogy ő még két évig marad az óvodában. Igazat megvallva, mindig is vártam, hogy iskolás legyek, és ezáltal nagy gyereknek mondhatom magam, de megrettentem tőle. Felálltam és odamentem hozzájuk, mert kedvem támadt játszani. Igaz, hogy teljesen ellenálltam, de már annyira unatkoztam, hogy muszáj volt.
-Csatlakozhatok? –Kérdeztem megszeppenve. Ők rám néztek, majd egymásra és nevetni kezdtek. Nagyon rosszul esett, mert Niall eddig nekem könyörgött, de amint új barátja lett, kinevet.
-Most mi olyan vicces? –Kérdeztem dühösen.
-Azt hiszed, megengedjük, hogy velünk játsszál? –Kérdezte gúnyosan, majdnem elsírtam magam. Inkább odamentem anyához és szorosan magamhoz öleltem, miközben az arcomat belefúrtam a ruhájába. 

8 megjegyzés:

  1. Tök cukik*o*elképzeltem a pici-Niallt, meg a pici-Louist, meg George-ot is és tökre tetszik ez az egész sztori. Kiváncsi vagyok hogy milyen kapcsolatban lesznek majd ők ketten amikor már nagyobbak lesznek!:) Siess a következő résszel*o*

    VálaszTörlés
  2. Szegény Louis. Niall kis gonosz. A többi fiú is bent lesz? Nagyon jo lett.Tetszik az eegész tortenet.

    VálaszTörlés
  3. Nagyon aranyos!Egyszerűen imádom ezt a történetet!:)) De nagyon jó lenne ha Niall és Louis jóba lennének remélem ez is sorra kerül a történetben, mert úgy mégjobb lenne(márha ettől még lehet jobb) Nagyon jól is írsz és ez csak mégjobbá teszi az egészet:3 Szóval imádom:)

    VálaszTörlés
  4. Köszi mindenkinek, örülök hogy tetszik. Egyelőre nem árulok el semmit, maradjon csak meglepetés

    VálaszTörlés
  5. Nagyon kis aranyosak! :) Szuper lett a rész, nagyon tetszett, ügyes vagy!

    VálaszTörlés
  6. szegény Louis. :( kis aranyosak. kár h ilyenek egymással. ! remélem h ha nagyobbak lesznek akkor nem így fognak viselkedni,. :D ügyes vagy,. remélem h hamar lesz kövi rész. !! :)) mikor lesz kövi rész.? (:

    VálaszTörlés
  7. Nagyon köszönöm mindenkinek, megpróbálom ma este hozni, már csak egy keveset kell irni, remélem összehozom, de ha meg nem, akkor holnap.

    VálaszTörlés