Megjöttem a második résszel is. Köszönöm az eddigi biztatást, a kommenteket és a pipákat. Nem gondoltam volna, hogy sokatoknak tetszeni fog és nagyon remélem, hogy nem hagy alább a lelkesedés a blog iránt. Nagyon köszönöm annak a 13 embernek, akik feliratkoztak. Remélem most is hagytok magatok után nyomot. Jó olvasást mindenkinek!
Niall szemszöge
1998.
július 27.
Apa
azt kérte, hogy fogjam meg Louis kezét és ismerkedjünk meg a szülinapos
gyerekkel. Részemről mehetett a dolog és reménykedtem benne, hogy Louis is
benne lesz. Én azért szerettem volna a barátja lenni és tényleg rosszul esett,
hogy ilyen barátságtalan és elutasító velem. Odasétáltam hozzá, ahogy apa
kérte, majd nyújtottam felé a kezem.
-Gyere,
menjünk oda a többi gyerekhez. –Mondtam neki kissé félénken, de mégis
barátságosan. Tartózkodott, meg sem mozdult, csak nézte a kezem.
-Nem
akarok menni, nem érdekelnek a gyerekek. –Mondta keményen, úgy viselkedett,
mint egy depressziós felnőtt.
-Louis,
kérlek, menj, nem jó, ha egésznap szomorkodsz. –Szólt rá az anyukája. Én még
mindig felé tartottam a kezét, remélve, hogy hallgat az anyukájára és eljön
velem. Vártam, míg végül megadta magát, megfogta a kezem és indultunk a helyes
irányba. Időnként hátra néztem és láttam, ahogy apa és Johanna mosolyognak, gondolom,
örülnek neki, hogy Louis végre megfogta a kezem és közelebb került hozzám. Útközben
hozzám sem szólt, végig csendben volt, de szerencsére nem kellett hosszú sétát
megtennünk. Mikor már ott voltunk, csak annyit láttunk, hogy egy csapat gyerek
játszik, ahová én is csatlakozni szerettem volna. Mutattam Louisnak a nagy
gumicsúszdát, hogy oda menjünk fel.
-Mit
szólnál ahhoz? Szerintem állati lehet. –Közben a mutató ujjamat odatartottam,
hogy tudja, melyikre is gondolok.
-Mehetünk.
–Bólintott rá. Ekkor futásnak eredtünk, de egymás kezét nem engedtük el.
Szorítottam, hogy ne vesszünk el egymástól és, hogy vigyázzon rám, mert én
voltam a kisebb. Körülbelül háromszor csúsztunk le, amikor Louis bejelentette,
hogy ő vissza akar menni, mert nincs kedve ehhez az egészhez.
-De
miért nem? Miért vagy mindig ilyen rosszkedvű? –Kérdeztem tőle értetlenül.
-Mert
ez egy hülyeség és nekem nincs kedvem hozzá. –Válaszolt flegmán, majd magamra
hagyott, de én utána mentem.
-Ne
kövess, nem érdekelsz. –Kiabált nekem, nagyon rosszul esett. Pedig már azt
hittem, barátok leszünk, de nem. Csak egy darabig tartott a lelkesedése, aztán
mindennek vége lett. Elszomorodtam, térdre rogytam és elkezdtem hangosan sírni,
amiért itt hagyott. Senki sem állt meg egy percre sem, rengetegen suhantak el
mellettem, miközben rám néztek. Nem foglalkoztak a szerencsétlen gyerekkel, aki
csak sír és nem voltak vele a szülei. Az okát senki sem tudhatta, bizonyára
arra gondolhattak, hogy elvesztem a szüleimtől, de látható, hogy ez sem
érdekelte az embereket, egyetlen egy felnőtt sem jött oda hozzám, hogy segítsen
nekem. Nem is volt rá szükségem. Összeszedtem magam és felálltam onnan és akkor
történt meg az, amire eddig vártam. Egy asszony állt meg előttem, a száját
szólásra nyitotta.
-Mi
a baj, kicsim? Hol vannak a szüleid? –Kérdezte kedvesen.
-Ott.
–Mutattam balra és már indultam volna, ha nem fog le.
-Nem
akarod, hogy elkísérjelek? –Továbbra is kedves volt. Megengedtem neki, de
közben ugyanolyan letört voltam, mint eddig.
-Mi
a gond? Miért szomorkodsz ennyire? –Faggatott.
-Mert
Louis nem akar a barátom lenni és utána meg otthagyott és azért sírtam.
–Mondtam lehajtott fejjel. A nő megfogta a kezem, én hagytam, így közelebb
éreztem magamhoz és valami azt súgta, hogy megbízhatok benne. Mondjuk a
gyerekek bizalmába könnyű beférkőzni, mert még nagyon naivak, főleg óvodás
korban.
-Ne
is törődj vele! Annyi gyerek van még itt, majd én bemutatlak a saját fiamnak,
biztos, hogy jól ellesztek, ha már nincs testvérem. –Miből gondolta, hogy nincs
testvérem? Részben igaza volt, de részben nem. Greg nem volt itt velem és
nagyon is hiányzott nekem. Louis számomra egy barátságtalan idegen, utál engem,
mégis fájt, de jobb lenne elfelejteni az egészet. Ha megismerem ennek az
asszonynak a gyerekét, minden jobb lesz, remélem. Odaértünk apához, aki már
aggódott értem és közben megpillantottam Louis, ahogy az anyukájához odabújik.
Ha nem akar más gyerekekkel játszani, akkor így járt és, ha lesz itt egy
barátom, akkor ki fogjuk csúfolni, és ha mégis csatlakozni akarna hozzánk,
akkor elbújunk előle. Elengedtem az asszony kezét és odaszaladtam apához és egyenesen
a nyakába ugrottam. Igaz, hogy csak kevés időre szakadtam el tőle, de máris
hiányzott. Kaptam az arcomra egy cuppanós puszit tőle, amit viszonoztam is.
-Apa,
beleülhetek a nyakadba? –Kérdeztem, majd ő szó nélkül a nyakába tett, annyira
imádtam ott ülni. A kezem a szeme elé tettem, majd kacagtam azon, hogy nem lát
semmit.
-Jaj,
kérlek, Niall most nem alkalmas az időpont erre. –Mondta kedvesen, ezután
megfogta a kezem és elvette onnan. Az asszony közelebb lépett apához, mert
valamit mondani akart neki. Biztosan rólam valamit, meg, hogy mennyire
közvetlen voltam vele, mikor még nem is ismerem. Azért, mert kedves volt velem,
ez jól esett nekem. Valaki foglalkozott velem is, aki nem ismer engem.
-Nagyon
sírt, amikor rátaláltam, azt mondta azért, mert Louis nem akar vele játszani
és, hogy utálatos vele. –Mondta apának.
-Köszönöm,
hálás vagyok érte, amiért visszakísérted hozzánk. –Reagált kedvesen apa.
-Apa?
–Szólítottam meg.
-Mondjad,
kisfiam. –Apa.
-Játszhatok
a néni kisfiával? Megígérte. –Kérdeztem lelkesen apa felé célozva. Az asszony
kedvesen mosolygott apára, még mindig nem tudtam a nevét és ő sem az enyémet,
mert ez nem esett szóba. Később odalépett Johanna is, Louis kezét fogta, aki
továbbra sem akart tőle elszakadni.
-Természetesen,
de én is elkísérlek. –Felelte apa, megfogott, és letett. Megfogta a kezem és
mindannyian megindultunk, még Johanna is utánunk jött és hozta Louist. Az talán
csak jól jöhet, hogy ő is jön, mert ha sikerül összebarátkoznom a másik
gyerekkel és rá tudom venni, hogy szórakozzunk Louissal, akkor az nagyon
szórakoztató lesz.
Louis szemszöge
Semmi
kedvem nem volt más gyerekekkel barátkozni, utáltam itt lenni, én a régi
életemet akarom visszakapni, ez az új nekem nem tetszik. Niallel egyszerűen nem
szeretek játszani, ő meg csak mindig erőlteti magát. Ha lesz itt egy új
barátja, akkor nagyon remélem engem békén fog hagyni. Már csak percek
választottak el attól, hogy megismerkedjünk vele, akire igazából nem voltam
egyáltalán kíváncsi. Én a háttérben maradtam, míg Niall egyből odament hozzá és
látszólag a másik gyerek is barátságos volt vele. Anya megfogta a kezem és
odatolt a másik gyerekhez és Niallhez. Kissé ellenkeztem, de ő erősebb volt
nálam.
-Mutatkozzatok
be egymásnak. –Mondta anya. Hármunk közül Niall volt a leglelkesebb, tehát ő
kezdte.
-Niall
Horan vagyok, örülök, hogy megismerhetlek. –Majd odanyújtotta a kezét az
ismeretlen gyerek felé, olyan volt akár, mint egy felnőtt. A gyerek mosolyogni
kezdett.
-George
Shelley vagyok. –Felelte, majd kezet fogott Niallel. Most én voltam a soron, de
egyszerűen nem voltam hajlandó hozzászólni.
-Louis,
most te következel. –Sürgetett anya, de én helyette hátrébb léptem eggyel és keresztbe
fontam a karjaim a mellkasom előtt, közben lehajtottam a fejem. Anya hátulról
elkezdett előre fele tolni, eléggé idegesítő volt.
-Ne
viselkedj ilyen barátságtalanul a gyerekekkel. –Szólt rám keményebben. Végül
megadtam magam, és elárultam neki a nevem, de nem nyújtottam oda a kezem, ahogy
Niall tette.
-Louis
Tomlinson vagyok. –Majd gyorsan elfordultam. Sajnos azt láttam, hogy Niall
odasúg neki valamit, de én azt már nem hallottam. Biztos vagyok benne, hogy
rólam és, hogy kiakarnak engem csúfolni.
Megtudtuk,
hogy George-nak ma van a szülinapja és megengedték, hogy odaüljünk mellé a
tortához, végignéztük, ahogy elfújta a gyertyáját. Nem kötött le, semmi kedvem
nem volt hozzá, mégis minek ekkora felhajtás egy szülinapnak? Persze, a szülők
hibája, ahogy agyon kényeztetik a gyereküket, nem is tudom, milyen felnőtt lesz
egy ilyenből. Szerencsére a nyaralás után nem is fogunk róla hallani.
-Hány
éves vagy? –Kérdezte Niall, de azt nem tudom, hogy minek, mikor a gyertyák
száma a tortán elárulta. Pontosan öt darab volt rajta, tehát annyi idős volt,
mint Niall. Miután elfújta a gyertyákat, rengeteg ajándékot kapott, amiket
azonnal ki is bontott, mintha a világ legtermészetesebb dolga lett volna. Ilyen
egy igazi elkényeztetett gyerek. Annyi minden terült el az asztalon, én egész
életemben fele annyit sem kaptam semmikor, mint ő a mai napon. A szülei
biztosan gazdagok. Én bezzeg a szülinapi ajándékaimat karácsonykor kapom meg,
mert egybe esik, így egyszerre kapom meg őket. Tehát olyan, mintha nekem nem
lenne szülinapom és fájt nézni, ahogy más gyerekeket felköszöntenek, nekem meg
csak anya mondja, mert másoknak előbb jut eszébe a karácsony, mint az én
születésnapom. De már megszoktam, nem panaszkodom, de azért ne várják el, hogy
repdessek az örömtől, ahogy elhalmozzák őt ajándékokkal. Anya és Bobby
elbeszélgetett az ő szüleivel, gondolom jól megértették egymást, én voltam csak
kívülálló csak. Csak ültem a homokban és az ujjammal rajzolgatni kezdtem bele,
leginkább pálcikaembereket. Időnként odapillantottam Niallékre, és azt kellett
látnom, ahogy George új játékaival elvannak. Teljesen kizárták a külvilágot, én
meg csak egy levegő voltam a számukra. Egyáltalán nem bántam ezt, különben sem
akartam velük játszani, jól elvoltam én a rajzaimmal. Hirtelen olyan szomorúság
öntött el, nem tudtam, hogy mi az oka, de sejtettem, mivel teljesen új életet
kellett kezdenem és ezzel nem igazán tudtam megbarátkozni. Ráadásul most fogom
elkezdeni az iskolát, és ahogy telnek a napok, egyre közeledik csak ez a dátum,
amitől nagyon félek. Emiatt kicsit irigyeltem Niallt, hogy ő még két évig marad
az óvodában. Igazat megvallva, mindig is vártam, hogy iskolás legyek, és
ezáltal nagy gyereknek mondhatom magam, de megrettentem tőle. Felálltam és
odamentem hozzájuk, mert kedvem támadt játszani. Igaz, hogy teljesen
ellenálltam, de már annyira unatkoztam, hogy muszáj volt.
-Csatlakozhatok?
–Kérdeztem megszeppenve. Ők rám néztek, majd egymásra és nevetni kezdtek.
Nagyon rosszul esett, mert Niall eddig nekem könyörgött, de amint új barátja
lett, kinevet.
-Most
mi olyan vicces? –Kérdeztem dühösen.
-Azt
hiszed, megengedjük, hogy velünk játsszál? –Kérdezte gúnyosan, majdnem elsírtam
magam. Inkább odamentem anyához és szorosan magamhoz öleltem, miközben az
arcomat belefúrtam a ruhájába.
Tök cukik*o*elképzeltem a pici-Niallt, meg a pici-Louist, meg George-ot is és tökre tetszik ez az egész sztori. Kiváncsi vagyok hogy milyen kapcsolatban lesznek majd ők ketten amikor már nagyobbak lesznek!:) Siess a következő résszel*o*
VálaszTörlésSzegény Louis. Niall kis gonosz. A többi fiú is bent lesz? Nagyon jo lett.Tetszik az eegész tortenet.
VálaszTörlésNagyon aranyos!Egyszerűen imádom ezt a történetet!:)) De nagyon jó lenne ha Niall és Louis jóba lennének remélem ez is sorra kerül a történetben, mert úgy mégjobb lenne(márha ettől még lehet jobb) Nagyon jól is írsz és ez csak mégjobbá teszi az egészet:3 Szóval imádom:)
VálaszTörlésKöszi mindenkinek, örülök hogy tetszik. Egyelőre nem árulok el semmit, maradjon csak meglepetés
VálaszTörlésJó lett szuper vagy!!!
VálaszTörlésNagyon kis aranyosak! :) Szuper lett a rész, nagyon tetszett, ügyes vagy!
VálaszTörlésszegény Louis. :( kis aranyosak. kár h ilyenek egymással. ! remélem h ha nagyobbak lesznek akkor nem így fognak viselkedni,. :D ügyes vagy,. remélem h hamar lesz kövi rész. !! :)) mikor lesz kövi rész.? (:
VálaszTörlésNagyon köszönöm mindenkinek, megpróbálom ma este hozni, már csak egy keveset kell irni, remélem összehozom, de ha meg nem, akkor holnap.
VálaszTörlés