2014. november 30., vasárnap

27. rész - Szervezkedés

Sziasztok, ismét itt vagyok pár hét után. A történet most új fordulatot vesz, Louisnak új élete kezdődik, meg amúgy is elég sok minden megváltozik a történetben. Köszönöm az új feliratkozót, ezért már 84 feliratkozó van. Ennyi lennék, jó olvasást kívánok!
Ja és amint látjátok, új kinézetet kapott a blog, kell egy kicsit a változatosság. A hátteret le fogom cserélni majd. 



Niall szemszöge

2011. április 14.
Lassan egy éve, hogy Louis alulmaradt az X-Factor döntőjében és helyette az az arrogáns George Shelley nevezetű hülye gyerek nyerte meg. Egyáltalán nem éreztem igazságosnak a végeredményt, Louis meg tudta, hogy a szülei megvették a műsort és csak ezért nyerhette meg. Louis meg azért jutott a döntőig, mert tehetséges és sokan szeretik, ezért szavaztak is rá. Közben én is indultam, mert Louis nyomdokaiba szerettem volna lépni, s eddig úgy néz ki, hogy sikeres vagyok és nagy a rajongótáborom, ugyanis eddig egyik szombaton sem küldtek párbajra. Ez boldogsággal töltött el, akárhol van most Louis, biztos vagyok benne, hogy figyelemmel kíséri a műsort és nagyon büszke rám. Apa sosem gondolta volna rólam, hogy tudok énekelni, bár igazából én sem magamról, de itt derült csak ki, vagy csak nagyon szerettem volna én is olyan lenni, mint Louis.
Amióta Louis lemezszerződést kapott és elutazott Amerikába, majd híres lett, azóta nem is keres minket, ami nagyon elszomorított. Letörölte magát az összes közösségi oldalról, illetve a telefonszámát is lecserélte és az újat velünk nem osztotta meg. Miért csinálja ezt? Már nem vagyunk számára fontosak? Igaz, még nem világhírű, de simán megtörténhetett az, hogy elszállt magától és nem süllyed le a mi szintünkre, de ezt nagyon nem tudtam volna róla elképzelni. Vagy csak új barátai lettek, és minket elfelejtett, s leginkább ennek láttam valószínűségét. Ekkor eszembe jutott, hogy az X-Factor alatt volt egy nagyon jó barátja, az a szőke fickó, majd az, hogy vele mi lehet, róla azóta semmit sem hallottam. Lehetséges, hogy aztán nem folytatta az éneklést.
-Min gondolkozol úgy amúgy? –zökkentett ki apa a gondolataimból, ami miatt kissé összerezzentem, ugyanis nagyon váratlanuk ért.
-Épp Louison gondolkoztam. –néztem rá szomorúan, ő is nagyon jól tudta, hogy hiányzik nekem, meg rosszul esik, amit velem tesz, meg amit a többiekkel. Még a saját anyja sem tudja őt elérni. Mi lehet vele?
-Érdekes, hogy nem jelentkezik, miközben a tévében látjuk őt, illetve halljuk a rádióban. –leült mellém a kanapéra, majd átkarolta a vállam.
-Mikor interjút ad és a családjáról kérdeznek tőle, mindig azt mondja, hogy napi szinten beszél velünk, de ez nem igaz. Még hazudik is. –kenődtem el, pedig elég sokszor elhatároztam, hogy nem fog már többé érdekelni, hanem csak egy idegen lesz a számomra. Valahogy mégsem ment, éreztem, hogy, ha visszatérne, azonnal a nyakába ugranék, nem tudnék rá haragudni, azonban most szétvet a düh, amikor rágondolok.

Kicsit később bekapcsoltam a gépem, és felmentem facebookra, majd rákerestem az egykori haverjának a nevére, reménykedve, hogy ő tud valamit Louisról, illetve, hogy tartja vele a kapcsolatot, bár ennek kevés esélyét láttam. Mikor megtaláltam, bejelöltem és vártam, hogy visszaigazoljon, csak ezután akartam ráírni. Nem történt meg azonnal, csak másnap, így csak ekkor tudtam írni neki. „Szia, bocs a zavarásért, de bizonyára emlékszel rám, Louis öccse vagyok. Csak azért írok, mert Louis amióta Amerikába ment, nem jelentkezett-e nálad, mert minket teljesen elfelejtett. Amikor az interjúkban a családjáról kérdezik, mindig azt hazudja, hogy nagyon fontosak vagyunk számára, és, hogy mindennap felhív minket telefonon. Szerinted ez nem furcsa? Miért csinálja ezt? Nem tudsz róla valamit, azon kívül, hogy híres lett? Nagyon fontos lenne, kérlek! Te voltál a legjobb barátja a műsor alatt, szinte mindig együtt lógtatok és még utána is rengeteget beszélt rólad, nagyon kedvelt téged, ezért is merem remélni, hogy felkeresett téged. Várom a válaszod!”

Csak másnak írt vissza, izgatottam nyitottam fel a levelet, ami ezt tartalmazta: „Szia, nagyon örültem, hogy írtál, illetve, hogy felkerestél. Sajnos rossz hírem van, semmit sem tudok Louisról, én is csak annyit, amennyit te. Kicsit elvoltam miatta keseredve, hogy nem keresett fel, de túl tettem magam rajta. Ő csak egy haver volt számomra, semmi több. Nekem is furcsa, hogy ilyeneket nyilatkozik, végig azt hittem, hogy beszél veletek, de ezek szerint nem. Bocs, hogy nem tudok segíteni.”

Végleg elkenődtem, minden reményem elszállt, tehetetlenül bámultam a facebook kezdőlapját, miközben a többiek baromságait olvastam, amiket kiírogattak.
Felnéztem Louis honlapjára is, ahová a vele kapcsolatos legfrissebb híreket teszik ki, majd rámentem a koncertjeinek helyszíneire is, ugyanis nem rég kezdődött el legelső turnéja és legalább egyre mindenképpen szerettem volna jegyet váltani. Láttam, hogy fellép Londonban is, illetve Dublinban, ezek jöhetnek csak szóba, a többi túl messze van. Ekkor megírtam a régi haverjának is az ötletet és gondoltam csatlakozhatna hozzám, bár nem tudtam jelenlegi tartózkodási helyét, mert facebookon nem volt semmi kiírva a születési helyén kívül. Mivel fent volt chaten, ezért azonnal reagált:
„Benne vagyok, szívesen elmegyek a koncertre veled. Ahhoz, hogy beszélni is tudjunk vele, VIP jegyet kell vennünk, különben semmi esélyünk. Csak ahhoz pénz kell, majd valahogy összehozzuk.”
Sajnos igaza van, valahogy pénzt kell rágyűjteni, a koncert nyáron lesz, és mire összejönne, addigra elfogyna a jegy. Sürgősen kölcsön kell kérnem valakitől, majd később visszafizetem, de ez nagyon fontos nekem.
„Neked van rá pénzed?” –írtam neki, reménykedve, hogy van és, hogy nekem is ki tudja fizetni.
„Sajnos nincs, de meg tudom oldani, a tiedet is. Kérek kölcsön nagybátyámtól.” –ekkor nagy kő esett le a szívemről. Lelkesnek tűnt, ezek szerint őt is nagyon érdekli Louis sorsa, meg az oka, amiért nem keresett minket egyáltalán.
„Istenem, köszönöm! Tudod mennyire hálás vagyok érte?” –nem győztem megköszönni. „Londonban jó neked?” –kérdeztem, de nem válaszolt azonnal, gondolom megnézte a többi helyszínt, de ha Angliában van, akkor London lenne a legegyszerűbb.
„Nekem Bécs lenne a legjobb.” –írta, s akkor ezek szerint visszament Ausztriába. Elgondolkoztam rajta, hogy mégis hogy fogok odamenni, hogy apa egyáltalán elenged-e, de ekkor eszembe jutott, hogyha Londonba igen, akkor Bécsbe miért ne. Azért jobb lesz rákérdezni, mert azért az messzebb van. Gyorsan felkeltem, majd megkerestem a nappaliban, épp nézte a tévét.
-Apa! –szólítottam meg.
-Igen, kicsim.
-Lenne egy kis megbeszélni valónk. –közöltem, miközben lehuppantam mellé a kanapéra. –Szóval emlékszel Louis X-Factoros haverjára? –kérdeztem rá, valahol el kellett kezdeni, hogy értsen is valamit belőle.
-Őszintén szólva nem nagyon. –felelte komoran.
-Az a szőke hajú osztrák. –emlékeztettem.
-Valami rémlik. Miért?
-Csak, mert vele megbeszéltem, hogy elmegyünk Louis koncertjére, hogy beszélhessünk vele. Persze, ahhoz VIP jegyet kell vennünk, különben semmi esélyünk. Csak így deríthetjük ki, hogy mi van vele, hogy miért nem keresett minket! –mondtam, közben felálltam a kanapéról, hogy apával szemben legyek. Láttam, hogy felcsillant a szeme, tehát tetszik neki az ötlet.
-Egyetértek veled, menj csak el nyugodtan a koncertre. –mondta, én meg felkiáltottam örömömben. –Várj csak! Hol is lesz az a koncert, vagyis melyikre mentek? –kérdezte.
-Hát ő Bécsbe akar menni, de rávehetem, hogy Londonba menjünk. –mondtam, kicsit izgultam, hogy elengedjen oda is.
-Menj csak, menj világot látni. Anglián és Írországon kívül más is létezik, nyaralni se nagyon vittelek el az utóbbi években. Nagyfiú vagy már.
-Köszönöm! –ugrottam a nyakába ás adtam az arcára egy cuppanós puszit. –Te vagy a legjobb apa a világon. –tettem hozzá.

2011. július 27.
El is telt az a három hónap, már a repülőjegyem is megvolt Bécsbe, s izgatottan vártam már a koncertet, ami augusztus 1-én lesz. Én ma holnap elindulok és Leitgeb ott fog rám várni. Apa vitte ki a repülőtérre, utána elköszöntünk egymástól, ugyanis egy hétig távol leszek, kicsit izgultam, mert most utazom életemben először messzebbre más nyelvű országba.
-Nagyon vigyázz magadra! –súgta a fülembe, miközben ölelkeztünk.
-Nyugi apa, nem a világvégére megyek! –válaszoltam neki, talán túlságosan is aggódott. –Nem sokára betöltöm a 18-at és nagykorú leszek. –tettem hozzá.
-De még nem vagy. –mondta huncutul, miközben fülig ért a szája. Elnevettem magam én is, utána meg már végleg elengedtük egymást.
Mikor leszállt a gépünk, hevesebben kezdett el dobogni a szívem, mivel attól féltem, hogy nem találjuk meg egymást, én meg szépen eltévedet, de szerencsére nem így lett, mert hamar kiszúrtuk egymást, siettem is felé, s ő is megindult.
-Szia!
-Szia! –kezet fogtunk, aztán indultunk kifelé. Beültünk az autóba, de előtte a bőröndömet elhelyeztem a csomagtartóba. Már vártam, hogy beérjünk a városba, de ehelyett az autópályán kötöttünk, miközben a Graz feliratú táblákat követtük. Ráakartam kérdezni, hogy mégis hová megyünk, de csak egy fél óra múlva történt meg.
-Egyébként hová megyünk?
-Grazba. –mondta nyugodtan.
-Mégis minek? –kérdeztem értetlenül.
-Én ott lakom. –mikor ezt kijelentette, nem fért a fejembe, hogy akkor miért Bécsben kellett leszállnom, ugyanis még volt három vagy négy nap a koncertig.
-Akkor miért nem mehettem oda rögtön? –tettem fel a nagy kérdést.
-Mert Bécsben van a nemzetközi repülőtér. –felelte.
-Ja értem és ez a Graz milyen messze van innen?
-Kétszáz km, kábé két óra.
-Húú, az jó sok! –fújtam ki a levegőt, ezután hátradőltem az ülésen, majd kinéztem az ablakon. 

2 megjegyzés:

  1. Ne, ne, ne változtass semmit a küllemén! Így tökéletes! <3 De ugye Loui-ból nem lett egy bunkó, beképzelt idióta seggfej? :O

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszi de te se gondoltad komolyan hogy ez a háttér illik a blog szinéhez mert sztem undoritóan mutat
      Hát még nem mondhatok semmit, idővel kiderül addig is türelmet

      Törlés