Sziasztok, ismét itt vagyok pár hét után. A történet most új fordulatot vesz, Louisnak új élete kezdődik, meg amúgy is elég sok minden megváltozik a történetben. Köszönöm az új feliratkozót, ezért már 84 feliratkozó van. Ennyi lennék, jó olvasást kívánok!
Ja és amint látjátok, új kinézetet kapott a blog, kell egy kicsit a változatosság. A hátteret le fogom cserélni majd.
Niall szemszöge
2011.
április 14.
Lassan
egy éve, hogy Louis alulmaradt az X-Factor döntőjében és helyette az az
arrogáns George Shelley nevezetű hülye gyerek nyerte meg. Egyáltalán nem
éreztem igazságosnak a végeredményt, Louis meg tudta, hogy a szülei megvették a
műsort és csak ezért nyerhette meg. Louis meg azért jutott a döntőig, mert
tehetséges és sokan szeretik, ezért szavaztak is rá. Közben én is indultam,
mert Louis nyomdokaiba szerettem volna lépni, s eddig úgy néz ki, hogy sikeres
vagyok és nagy a rajongótáborom, ugyanis eddig egyik szombaton sem küldtek
párbajra. Ez boldogsággal töltött el, akárhol van most Louis, biztos vagyok
benne, hogy figyelemmel kíséri a műsort és nagyon büszke rám. Apa sosem
gondolta volna rólam, hogy tudok énekelni, bár igazából én sem magamról, de itt
derült csak ki, vagy csak nagyon szerettem volna én is olyan lenni, mint Louis.
Amióta
Louis lemezszerződést kapott és elutazott Amerikába, majd híres lett, azóta nem
is keres minket, ami nagyon elszomorított. Letörölte magát az összes közösségi
oldalról, illetve a telefonszámát is lecserélte és az újat velünk nem osztotta
meg. Miért csinálja ezt? Már nem vagyunk számára fontosak? Igaz, még nem
világhírű, de simán megtörténhetett az, hogy elszállt magától és nem süllyed le
a mi szintünkre, de ezt nagyon nem tudtam volna róla elképzelni. Vagy csak új
barátai lettek, és minket elfelejtett, s leginkább ennek láttam valószínűségét.
Ekkor eszembe jutott, hogy az X-Factor alatt volt egy nagyon jó barátja, az a
szőke fickó, majd az, hogy vele mi lehet, róla azóta semmit sem hallottam.
Lehetséges, hogy aztán nem folytatta az éneklést.
-Min
gondolkozol úgy amúgy? –zökkentett ki apa a gondolataimból, ami miatt kissé
összerezzentem, ugyanis nagyon váratlanuk ért.
-Épp
Louison gondolkoztam. –néztem rá szomorúan, ő is nagyon jól tudta, hogy
hiányzik nekem, meg rosszul esik, amit velem tesz, meg amit a többiekkel. Még a
saját anyja sem tudja őt elérni. Mi lehet vele?
-Érdekes,
hogy nem jelentkezik, miközben a tévében látjuk őt, illetve halljuk a rádióban.
–leült mellém a kanapéra, majd átkarolta a vállam.
-Mikor
interjút ad és a családjáról kérdeznek tőle, mindig azt mondja, hogy napi szinten
beszél velünk, de ez nem igaz. Még hazudik is. –kenődtem el, pedig elég sokszor
elhatároztam, hogy nem fog már többé érdekelni, hanem csak egy idegen lesz a
számomra. Valahogy mégsem ment, éreztem, hogy, ha visszatérne, azonnal a
nyakába ugranék, nem tudnék rá haragudni, azonban most szétvet a düh, amikor
rágondolok.
Kicsit
később bekapcsoltam a gépem, és felmentem facebookra, majd rákerestem az
egykori haverjának a nevére, reménykedve, hogy ő tud valamit Louisról, illetve,
hogy tartja vele a kapcsolatot, bár ennek kevés esélyét láttam. Mikor
megtaláltam, bejelöltem és vártam, hogy visszaigazoljon, csak ezután akartam
ráírni. Nem történt meg azonnal, csak másnap, így csak ekkor tudtam írni neki. „Szia, bocs a zavarásért, de bizonyára
emlékszel rám, Louis öccse vagyok. Csak azért írok, mert Louis amióta Amerikába
ment, nem jelentkezett-e nálad, mert minket teljesen elfelejtett. Amikor az
interjúkban a családjáról kérdezik, mindig azt hazudja, hogy nagyon fontosak
vagyunk számára, és, hogy mindennap felhív minket telefonon. Szerinted ez nem
furcsa? Miért csinálja ezt? Nem tudsz róla valamit, azon kívül, hogy híres
lett? Nagyon fontos lenne, kérlek! Te voltál a legjobb barátja a műsor alatt,
szinte mindig együtt lógtatok és még utána is rengeteget beszélt rólad, nagyon
kedvelt téged, ezért is merem remélni, hogy felkeresett téged. Várom a
válaszod!”
Csak
másnak írt vissza, izgatottam nyitottam fel a levelet, ami ezt tartalmazta: „Szia, nagyon örültem, hogy írtál, illetve,
hogy felkerestél. Sajnos rossz hírem van, semmit sem tudok Louisról, én is csak
annyit, amennyit te. Kicsit elvoltam miatta keseredve, hogy nem keresett fel,
de túl tettem magam rajta. Ő csak egy haver volt számomra, semmi több. Nekem is
furcsa, hogy ilyeneket nyilatkozik, végig azt hittem, hogy beszél veletek, de
ezek szerint nem. Bocs, hogy nem tudok segíteni.”
Végleg
elkenődtem, minden reményem elszállt, tehetetlenül bámultam a facebook
kezdőlapját, miközben a többiek baromságait olvastam, amiket kiírogattak.
Felnéztem
Louis honlapjára is, ahová a vele kapcsolatos legfrissebb híreket teszik ki,
majd rámentem a koncertjeinek helyszíneire is, ugyanis nem rég kezdődött el
legelső turnéja és legalább egyre mindenképpen szerettem volna jegyet váltani.
Láttam, hogy fellép Londonban is, illetve Dublinban, ezek jöhetnek csak szóba,
a többi túl messze van. Ekkor megírtam a régi haverjának is az ötletet és
gondoltam csatlakozhatna hozzám, bár nem tudtam jelenlegi tartózkodási helyét,
mert facebookon nem volt semmi kiírva a születési helyén kívül. Mivel fent volt
chaten, ezért azonnal reagált:
„Benne vagyok, szívesen
elmegyek a koncertre veled. Ahhoz, hogy beszélni is tudjunk vele, VIP jegyet
kell vennünk, különben semmi esélyünk. Csak ahhoz pénz kell, majd valahogy
összehozzuk.”
Sajnos
igaza van, valahogy pénzt kell rágyűjteni, a koncert nyáron lesz, és mire
összejönne, addigra elfogyna a jegy. Sürgősen kölcsön kell kérnem valakitől,
majd később visszafizetem, de ez nagyon fontos nekem.
„Neked van rá pénzed?” –írtam neki, reménykedve,
hogy van és, hogy nekem is ki tudja fizetni.
„Sajnos nincs, de meg
tudom oldani, a tiedet is. Kérek kölcsön nagybátyámtól.” –ekkor nagy kő esett le
a szívemről. Lelkesnek tűnt, ezek szerint őt is nagyon érdekli Louis sorsa, meg
az oka, amiért nem keresett minket egyáltalán.
„Istenem, köszönöm!
Tudod mennyire hálás vagyok érte?” –nem győztem megköszönni. „Londonban jó neked?” –kérdeztem, de nem válaszolt azonnal,
gondolom megnézte a többi helyszínt, de ha Angliában van, akkor London lenne a
legegyszerűbb.
„Nekem Bécs lenne a
legjobb.”
–írta, s akkor ezek szerint visszament Ausztriába. Elgondolkoztam rajta, hogy
mégis hogy fogok odamenni, hogy apa egyáltalán elenged-e, de ekkor eszembe
jutott, hogyha Londonba igen, akkor Bécsbe miért ne. Azért jobb lesz
rákérdezni, mert azért az messzebb van. Gyorsan felkeltem, majd megkerestem a
nappaliban, épp nézte a tévét.
-Apa!
–szólítottam meg.
-Igen,
kicsim.
-Lenne
egy kis megbeszélni valónk. –közöltem, miközben lehuppantam mellé a kanapéra. –Szóval
emlékszel Louis X-Factoros haverjára? –kérdeztem rá, valahol el kellett
kezdeni, hogy értsen is valamit belőle.
-Őszintén
szólva nem nagyon. –felelte komoran.
-Az
a szőke hajú osztrák. –emlékeztettem.
-Valami
rémlik. Miért?
-Csak,
mert vele megbeszéltem, hogy elmegyünk Louis koncertjére, hogy beszélhessünk
vele. Persze, ahhoz VIP jegyet kell vennünk, különben semmi esélyünk. Csak így
deríthetjük ki, hogy mi van vele, hogy miért nem keresett minket! –mondtam,
közben felálltam a kanapéról, hogy apával szemben legyek. Láttam, hogy
felcsillant a szeme, tehát tetszik neki az ötlet.
-Egyetértek
veled, menj csak el nyugodtan a koncertre. –mondta, én meg felkiáltottam
örömömben. –Várj csak! Hol is lesz az a koncert, vagyis melyikre mentek?
–kérdezte.
-Hát
ő Bécsbe akar menni, de rávehetem, hogy Londonba menjünk. –mondtam, kicsit
izgultam, hogy elengedjen oda is.
-Menj
csak, menj világot látni. Anglián és Írországon kívül más is létezik, nyaralni
se nagyon vittelek el az utóbbi években. Nagyfiú vagy már.
-Köszönöm!
–ugrottam a nyakába ás adtam az arcára egy cuppanós puszit. –Te vagy a legjobb
apa a világon. –tettem hozzá.
2011.
július 27.
El
is telt az a három hónap, már a repülőjegyem is megvolt Bécsbe, s izgatottan
vártam már a koncertet, ami augusztus 1-én lesz. Én ma holnap elindulok és
Leitgeb ott fog rám várni. Apa vitte ki a repülőtérre, utána elköszöntünk
egymástól, ugyanis egy hétig távol leszek, kicsit izgultam, mert most utazom
életemben először messzebbre más nyelvű országba.
-Nagyon
vigyázz magadra! –súgta a fülembe, miközben ölelkeztünk.
-Nyugi
apa, nem a világvégére megyek! –válaszoltam neki, talán túlságosan is aggódott.
–Nem sokára betöltöm a 18-at és nagykorú leszek. –tettem hozzá.
-De
még nem vagy. –mondta huncutul, miközben fülig ért a szája. Elnevettem magam én
is, utána meg már végleg elengedtük egymást.
Mikor
leszállt a gépünk, hevesebben kezdett el dobogni a szívem, mivel attól féltem,
hogy nem találjuk meg egymást, én meg szépen eltévedet, de szerencsére nem így
lett, mert hamar kiszúrtuk egymást, siettem is felé, s ő is megindult.
-Szia!
-Szia!
–kezet fogtunk, aztán indultunk kifelé. Beültünk az autóba, de előtte a
bőröndömet elhelyeztem a csomagtartóba. Már vártam, hogy beérjünk a városba, de
ehelyett az autópályán kötöttünk, miközben a Graz feliratú táblákat követtük.
Ráakartam kérdezni, hogy mégis hová megyünk, de csak egy fél óra múlva történt
meg.
-Egyébként
hová megyünk?
-Grazba.
–mondta nyugodtan.
-Mégis
minek? –kérdeztem értetlenül.
-Én
ott lakom. –mikor ezt kijelentette, nem fért a fejembe, hogy akkor miért
Bécsben kellett leszállnom, ugyanis még volt három vagy négy nap a koncertig.
-Akkor
miért nem mehettem oda rögtön? –tettem fel a nagy kérdést.
-Mert
Bécsben van a nemzetközi repülőtér. –felelte.
-Ja
értem és ez a Graz milyen messze van innen?
-Kétszáz
km, kábé két óra.
-Húú,
az jó sok! –fújtam ki a levegőt, ezután hátradőltem az ülésen, majd kinéztem az
ablakon.
Ne, ne, ne változtass semmit a küllemén! Így tökéletes! <3 De ugye Loui-ból nem lett egy bunkó, beképzelt idióta seggfej? :O
VálaszTörlésKöszi de te se gondoltad komolyan hogy ez a háttér illik a blog szinéhez mert sztem undoritóan mutat
TörlésHát még nem mondhatok semmit, idővel kiderül addig is türelmet