2015. január 27., kedd

33. rész - Baleset

Itt a következő rész is, gyerekek! Van 91 feliratkozó, a legutóbbi résznél 90 volt. Lassan a történet végére érünk. Előreláthatólag 35 + epilógus részből fog állni. Ne haragudjatok, de nagyon nem megy ennek a történetnek az írása, ha erről a blogról van szó, akkor kiégtem, persze ez nem az írásra vonatkozik, hanem csak erre a blogra. Igazából 40 + epilógus részesre terveztem, de már tényleg le kéne zárni a történetet, tehát ne haragudjatok a -5 részért. 
Szóval ezen kívül még két rész lesz, aztán jön az epilógus. 


Niall szemszöge

Louissal elmentünk egy kicsit szórakozni, mindketten beszálltunk egy gumilabdába, azonban baleset történt, mert Louis átgurult a korláton egyenesen az autóút felé, épp, hogy csak megláttam ezt, nagy nehezen megállítottam az enyémet és kiszálltam belőle. Utána az emberekre néztem, majd kiabálni kezdtem, hogy nézzenek Louisra, aki épp gurult a dombon lefelé. Mindannyian odaszaladtunk, de már késő volt, mert kigurult az útra egyenesen egy kamion elé, ami elcsapta, majd a labda felakadt egy fára, egy darabig ott lógott, majd leesett az árokba…Louissal együtt. A sírógörcs kerülgetett, mi van, ha nem élte túl?
-Induljunk lefelé! Hívom a mentőket! –kiabáltam, ekkor a tömeg megindult lefelé, addig én a telefonommal bajlódtam, mire végre sikerült értesítenem a mentőket, aztán követtem az embereket.
-Most mi tévők legyünk? Kiszedjük onnan vagy ne? –hallottam meg egy női hangot a hátam mögött. Odaszaladtam a labdához és kinyitottam, hogy belenézhessek. Egyszerűen már nem bírtam magammal, mindenképpen megakartam tudni, hogy Louis életben van-e, s ha igen, akkor milyen állapotban. Eszméletlenül feküdt bent a labda belsejében, szemeimből könnyek csordultak ki emiatt.
-Louis? Magadnál vagy? –kérdezgettem, de semmi reakció nem érkezett.
-Várjuk meg a mentőket, majd ők kiszedik. –szólt oda hozzám egy férfi, én hallgattam rá. Öt percen belül már lehetett hallani a szirénaszót, még izgatottabb és idegesebb lettem.
-Jó napot! –köszöntek a mentősök, gyorsan a segítségükre siettem, hogy megmutassam hol a sérült. A labdára mutattam, miközben mondtam, hogy benne van. A labda oldala kissé meg volt sérülve, a másik oldalon meg ki volt szakadva. Szétszedték a labdát, Louis kiemelték belőle, majd egy ágyra helyezték mozdulatlan testét.
-Ugye él még? –kérdeztem aggódva.
-Igen, de sürgősen orvosi kezelésre van szüksége, be kell vinnünk a kórházba! –mondták határozottan.
-Eljöhetek én is magukkal? –tettem fel a kérdést reménykedve, ők rábólintottak és szirénázva indultunk meg a kórház felé. Nagyon sürgős lehetett, ha be kellett kapcsolni ezt a hangos szirénát.

Louist bevitték, nekem meg kint kellett maradnom a váróteremben, azt mondták, hogy életveszélyes állapotban van, illetve belső sérüléseket is szenvedett. A következő 24 óra sorsdöntő volt, ugyanis ekkor fog kiderülni, hogy Louis megmarad-e, már előre láttam, hogy egy percet sem fogok aludni az éjszaka. Sok mindenen gondolkoztam, rengeteg időm volt rá, a gondolatok csak úgy kavarogtak a fejemben és nem hagytak nyugodni. Fel-alá járkáltam a váróteremben, ahol csak egyedül tartózkodtam hála istennek, különben az emberek idegeire mentem volna. Mi van, ha ez Louisnak egy büntetés volt, amiért keresztbeakart tenni Leitgebnek és Federicának? Ilyen baromságok jutottak az eszembe, de nem csak ez, lassan kezdtem megőrülni ezektől. Amikor egy orvos ment el a folyosón, mindig megállítottam, hogy érdeklődjek Louis állapotáról, de semmit sem mondtak. Ez csak fokozta az feszültségemet.
Visszaültem az ülésre, megpróbáltam nyugton maradni, azonban, amikor ránéztem az órámra, az életkedvem is elment, mert épp, hogy csak elmúlt éjfél. Rettentően lassan telt az idő, s egyszerűen képtelen voltam lekötni magam, mert semmi sem tudta elterelni a figyelmem Louisról.

Később tudatosult csak bennem, hogy már világos van, ami azt jelentette, hogy az éjszaka folyamán elaludtam. Nyújtózkodtam egyet, utána ránéztem az órámra, ami tíz órát mutatott. Tegnap délután három órakor hozták be ide a kórházba, addig rengeteg idő volt, ami szintén nagyon lassan fog eltelni. Éhséget éreztem, ugyanis a baleset óta egy falatot sem ettem, tehát épp ideje volt. Gondoltam egyet és elmentem a kórház melletti büfébe, ott rendeltem magamnak egy hamburgert, igaz, nem az a tipikus reggeli, de most ez is megteszi. Hozzá kávét rendeltem, ha már reggel van, különben is olyan nyúzottnak éreztem magam, reménykedtem, hogy ez majd kicsit helyrehoz majd. Nagy csodát azonban nem vártam, de a semminél jobb. Kaja után nem szándékoztam visszamenni a kórházba, ott csak megőrülnék a várakozásba, az orvos szerint pár óra múlva eldől majd Louis sorsa, ami azt jelentette, hogy továbbra is válságos az állapota, műteni is kellett az éjszaka során. Elmentem a szállodaszobába a cuccaimért, ugyanis megakartam egyet mártózni a tengerben, ebben a hőségben igazán jól esne. Még nem értesítettem az otthoniakat a történtekről, mégis úgy éreztem, hogy kötelességem lett volna, azonban megakartam őket kímélni egy felesleges aggódástól, mivel bíztam abban, hogy Louis felépül és olyan lesz, mint régen.
Lent a parton két ismerős arccal találkoztam, vagyis Leitgebben és Federicával, akik kézen fogva vigyorogva sétálgattak a víz közelében, egy darabig bámultam őket messzebbről, azonban ők észre sem vettek. Azon gondolkoztam, hogy elmondjam-e nekik, mi történt Louissal, ugyanis nagyon furcsa körülmények között gurult le azon a dombon, biztos voltam benne, hogy ez nem a véletlen műve, a korláton nem tud csak úgy átgurulni, nagyon magas az ahhoz. Tehát odasétáltam hozzájuk, közben összeszedtem magam és határozottan eléjük álltam.
-Sziasztok! –köszöntem rájuk, ami kissé keményre és érzéketlenre sikeredett. Meglepetten néztek össze, majd nagy nehezen visszaköszöntek. Látszott rajtuk, hogy a hátuk közepére se kívánnak, de ez engem jelen esetben egy kicsit sem tudott érdekelni.
-Te mit keresel itt? –kérdezte Leitgeb ingerülten.
-Van fogalmatok, mi történt Louissal? –valami azt súgta, hogy az ő kezük van a dologban, de én sem gondolhattam komolyan, hogy majd pont nekem fogják bevallani.
-Nem. Mi történt? Miért kéne nekünk ezt tudni? –kérdezett vissza ugyanolyan hangnemben, mint az előbb. Próbáltam higgadt maradni, de nem sok hiányzott ahhoz, hogy leüvöltsem a fejüket és megvádoljam őket, azonban tisztában voltam azzal, hogy bizonyítékok nélkül nem tehetem meg, különben sem olyan biztos az.
-Nem tudom, gondoltam megosztom veletek is. Tegnap elmentünk arra a rendezvényre, beszálltunk egy nagy gumilabda belsejébe, aztán gurultunk benne, majd egyszer csak Louis labdája átesett a magas korláton, ami szerintem nem a véletlen műve volt és ott egy domb, azon gurult lefelé egyenesen egy kamion elé, mivel az a domb közvetlen az úttestre vezetett.
Ekkor direkt figyeltem az arcukat, csak a megdöbbenést véltem felfedezni rajtuk, ebből nem sok minden jött le. Próbáltak úgy csinálni, mint akik most hallották először, de ez annak jele is lehetett, miszerint összejött a kis tervük, s most visszahallják.
-Hát ez igazán sajnálatos, de mi mit tehetünk érte? –kérdezte Federica, próbált együtt érző lenni, de nem igazán sikerült neki, mert hamar átláttam rajta.
-Semmit, csak gondoltam közlöm veletek is! –ezzel hátat fordítottam nekik és mentem a magam dolgára, egyre messzebbre kerültem tőlük.

Leitgeb szemszöge

Minden a terv szerint ment, ugyanis a kis szőke pukkancs közölte velünk, hogy Louis kórházba került és az életéért küzdenek. Mikor elment, Federicával összenéztük és mindketten nevetésben törtünk ki.
-Csapj bele, szépségem! –mondtam neki, így is tett. Nem szép dolog más szenvedésének örülni, de most az egyszer megengedhetjük magunknak, mivel a boldogságunkról volt szó, nem hagyhatjuk, hogy az a kis ostoba tönkretegye. Ez az én bosszúm számára.

Visszaemlékezés:
Egyik nap úgy gondoltuk Federicával, hogy ki kéne látogatnunk arra a rendezvényre, minden olyan szépen indult, ilyenkor még semmi sem volt megtervezve. Észrevettük a nagy gumilabdákat, amibe mi is beszálltunk még jóval Louisék előtt. Játék közben észrevettem, hogy a korláton túl óriási lejtő van, ami egyenesen az autóútra vezet. Nem véletlen volt felállítva ez a magas korlát. Hirtelen eszembe jutott egy csodálatos ötlet, ugyanis előtte láttuk Louis és Niallt és biztosak voltunk benne, hogy ők is kipróbálják ezt a vadmarhaságot, ha mégsem, akkor valamit kitalálunk, hogy vegyenek részt rajta. Megállítottam és kiszálltam és mutattam Federicának, hogy jöjjön.
-Tök jól szórakoztam, miért kellett megszakítani? –kérdezte vigyorogva.
-Mert eszembe jutott egy jó terv. –mondtam, látszólag nem is értette, hogy mit akarok.
-Mi az? Milyen terv? –érdeklődött.
-Itt van Louis is és meg kéne szervezni, hogy azon a korláton átessen. –mutattam arra felé. –Ha azon átesik, akkor egy dombon fog legurulni a labdában és egyenesen az úttestre vezet. Ha szerencsénk van, akkor elcsapja valami. –húztam gúnyos mosolyra a szám, Federica szája meg o alakot vett fel a csodálkozás miatt, miszerint tényleg komolyan gondolom-e, azt, amit az előbb elmondtam.
-Ez most komoly? És ezt hogy valósítod meg? –kérdezte meglepetten.
-Ügyesen és könnyen. Sőt, eszembe is jutott, hogy egyikünk kilöki, addig a másik elcsapja a kamionnal. Nem is kell a szerencsére hagyatkozni. Menni fog? –húztam fel a szemöldököm. Egy perc csend keletkezett, Federicának fel kellett dolgoznia a hallottakat.
-Nem rossz, ha te ragaszkodsz hozzá, akkor felőlem mehet. –felelte kissé bizonytalanul, de lelket öntöttem belé, hogy nincs mitől félnünk és lebukni sem fogunk. Kölcsönöztünk valahonnan jelmezt, mivel fontos volt, hogy ne ismerjen meg minket, aztán megkértem az egyik haveromat, akit itt ismertem meg, hogy amikor látja, hogy kigurul egy nagy labda az úttestre, csapja el. Én és Federica fogjuk átlökni a korláton.
Vártunk egy kicsit, amíg ide nem tévednek, azonban közben kicsit izgultam, hogy közben meglépnek, de szerencsére nem így történt. Nem sokkal azután, miután beszálltak, Louis irányába igyekeztünk, megfogtuk a labdáját és a korlát felé gurítottunk, esélyt sem adva neki, hogy kiszállhasson. Közben felmértem a terepet, nehogy valaki észrevegyen, de valószínűleg a labdások láthattak minket, s látszólag betudtak idétlen jelmezeseknek, mivel ezen a rendezvényen rengetegen beöltöztek. Amikor a korláthoz értünk, egészen könnyen áttudtuk emelni, s már gurult is.

2 megjegyzés:

  1. Jajj, szegénykém Úgy utálom ezt a kurvát meg a faszkalap barátját. Amúgy nagyon jó lett. Siess a következővel! :*

    VálaszTörlés