2014. március 28., péntek

1. rész - A nyaralás

Viszonylag hamar megérkezett az első rész, remélem nem okozok csalódást. Azért meghallgatnék pár véleményt, hogy ki hogy képzeli el a történetet, mit szeretne olvasni, mert a legfontosabb az, hogy az olvasók kedvében járjak, az enyém meg csak másodlagos. Tehát jöhetnek a komik. Pipáljatok és ha valakinek elnyerte a tetszését, tegye meg, hogy feliratkozik. Hálás lennék érte. Jó olvasást!


Niall szemszöge

1998. július 20.
Szomorú voltam, hogy anya és Greg elmentek és többé nem laktak nálunk. Teljesen megváltozott az életem, üresnek érzem. Csak én és apa fogunk itt lakni már, legalábbis ebben a hitben éltem, amíg apa be nem mutatta az új barátnőjét, aki át akarta venni anya helyét. Már jó pofizott is, hogy anyám helyére lép, de soha nem fog neki sikerülni. Persze, arra megkapja az esélyt, hogy megszeressem, ha úgy bánik velem. Johannának volt egy fia, Louisnak hívták és két évvel volt nálam idősebb. Szerettem volna vele játszani, vagy csak legalább megismerni, reménykedtem benne, hogy jóban leszünk. Nem fogja átvenni ő sem Greg helyét a szívemben, ahogy Johanna se anya helyét.
Odaléptem Louis elég, megkérdeztem, hogy akar-e velem játszani, de ő undok volt velem és nem tudtam az okát. Keresztbe fonta a karjait, és nyelvet is nyújtott nekem. Nagyon rosszul esett, még csak nem is ismer és az esélyt sem adja meg. Fellökött, kihasználta a fizikai fölényét. Sírni kezdtem, de élveztem, ahogy az anyukája leszidja őt, amiért ezt tette velem, majd beállította a sarokba. Apa odajött hozzám és átkarolt.
-Hol fáj? –Kérdezte.
-Mindenhol. –Válaszoltam sírva. Apa egy ajándékcsomagot nyújtott át, ennek láttán abbahagytam a sírást. Hát igen, ilyenek a gyerekek, ilyen dolgokkal könnyen meg lehet őket vigasztalni.
-Itt az ajándék, amit ígértem. –Mondta kedvesen, én átvettem, és azonnal leszaggattam róla a csomagoló papírt. Időnként a sarokban lévő Louisra néztem, ilyenkor összeakadt a tekintetünk, nagyon csúnyán állt a tekintete felém. Végre megkaptam azt, amire mindig is vágytam és ez nem más volt, mint az imádott játékkamionom. Mindig is ezt akartam, csak apa eddig nem vette meg nekem, de most meglepett vele. Louis biztos nem fog ezek után játszani vele, azt majd megnézheti. El is mentem a szobámba játszani vele, azonban Greg nélkül nem volt az igazi. Ezentúl mindig ez lesz? Remélem, gyakrabban átjöhetnek majd a barátaim játszani, mert egyedül elég unalmas.

Louis szemszöge

Nagyon bosszantott, hogy el kellett költöznünk Írországba. Mindent magunk mögött hagytunk, a barátaink is ott voltak, de anyát nem érdekelte semmi, csak Bobby. Nekem sosem volt apám és nem is lesz, nincs szükségem rá. Főleg nem erre a Bobbyra. Na, meg az ő fia, Niall, egyenesen nevetséges. El sem tudnám képzelni testvérnek, nem akarok vele barátkozni. Mikor közeledett felém, én fellöktem őt. Anya persze engem hibáztatott és azonnal a sarokba állított. Sírhatnékom támadt, mert úgy éreztem, hogy ő lesz a kis kedvenc, csak mert kisebb nálam. Nem fogom hagyni. Az apukája odament hozzá, kapott ajándékot is, amit kibontott. Időnként odanéztem, és ő is rám. Egy játékkamiont tartott a kezében, amilyet én soha nem kaphattam. Anyának sosem volt ilyenekre pénze, ezért kisebb és olcsóbb játékokat vásárolt nekem. Ki is használhatnám a helyzetet, hogy Bobby a mostohaapám lesz és vetetek vele olyanokat, amiket eddig csak álmomban képzelhettem el. Nem fogom megtenni, mert nekem nincs szükségem rá, kényeztessék el nyugodtan ezt a kis taknyost, nem érdekel. Azért remélem, anya jobban fog engem szeretni, mint őt, mivel én vagyok a sajátja. Később Niall elment innen, biztosan a szobájába és nem sokkal később kijöhettem a sarokból. Én lehajtott fejjel mentem oda anyához, azt akartam, hogy öleljen át, de nem tette.
-Mi a baj? –Kérdezte.
Én nem szólaltam meg semmit, inkább éreztettem vele, hogy a szeretetére lenne szükségem, ezért én öleltem őt magamhoz. Így már értettem és viszonozta.
-Nem haragszom, sosem tudnék rád haragudni. Megértem, hogy nem kedveled ezt a másik gyereket, hisz nem vagytok még összeszokva. –Megnyugodtam, azt hittem már megharagudott és nem fog úgy szeretni, ahogyan régen tette.
-Akkor most bocsánatot kérünk Bobby-tól, tisztázni kell, nehogy mérges legyen rád, amiért ezt tetted a fiával. –Megfogta a kezem és kimentünk a nappaliba, ahol Bobby a kanapén ülve újságot olvasott. Anya leült mellé, én meg az ölébe szerettem volna ülni, természetesen megengedte.
-Kérj tőle bocsánatot. –Súgta a fülembe anya. Lehajtottam a fejem és nem mondtam semmit, miközben Bobby rám nézett. Helyettem anya kezdett el beszélni.
-Louis szeretne bocsánatot kérni, amiért rossz volt és fellökte Niallt.
Bobby továbbra is engem nézett, majd elnevette magát. Zavarba jöttem, mert én magamtól nem tettem volna ezt, anya kényszerített. Ha elküld, hogy játsszak vele, biztos, hogy nem fogok menni.
-Semmi baj! Majd csak kibékültök, és jó testvérek lesztek. –Mondta Bobby, közben megsimogatta a fejem, én meg elhúztam onnan, hogy ne érjen hozzám. Nem kedveltem túlságosan.
-Biztos nem! –Vágtam rá azonnal.
-Na, ne mondj ilyeneket! Sosem tudhatod, mit hoz a jövő.
Utána meg arról volt szó, hogy iskolát kellene nekem itt keresni, mivel az óvodát már kijártam és már elértem az iskolás kort. Féltem tőle nagyon is, főleg, hogy idegen helyen vagyok és nem otthon. Mi lesz, ha utálni fog mindenki? Az óvoda sem volt másmilyen, senki sem akart játszani, egyedül az óvó néni szeretett. Ki voltam közösítve, utáltam gyerekek közé menni. Hiába mondom azt, hogy nem akarok menni, úgyis erőltetni fogják és jönnek azzal a szöveggel, hogy kötelező járni, különben buta maradok. Inkább csöndben maradtam és élveztem, hogy anya ölében ülhettem, mert tisztában voltam vele, hogy hamarosan letesz.
Közben Niall is megjelent, kezében ott volt az a bizonyos játékkamion és közeledett felénk.

Niall szemszöge

Most megmutatom ennek a beképzelt Louisnak, hogy nekem jobb játékaim vannak, mint neki. Bár nem láttam az övéit, de biztos voltam benne, hogy ezt a kamiont semmi sem fogja felülmúlni. Odamentem és direkt a szeme elé tettem.
-Neked van ilyened? –Kérdeztem. Ő rá nézett, látszott rajta, hogy irigykedik. De majd máskor is olyan nagy arca legyen, ahogy az elején. Bebizonyítom, hogy én jobb gyerek vagyok nála. Én szívesen barátkoztam volna vele, de ha egyszer egy undok kölyök? Nincs mit tenni.
-Niall, ne bosszantsd! –Szólt rám apa. Hát szót kell neki fogadni, inkább elvonultam játszani, persze látótávolságon belül maradtam, hogy Louis is lássa, milyen jól elvagyok egyedül is és nincs szükségem a barátságára.

Eltelt körülbelül egy hét, apa úgy döntött, hogy nyaralni visz minket Tenerifére. Azt mondta, hogy ott homokos és pálmafás tengerpart vár ránk. Ennek nagyon örültem, tavaly is voltunk valahol nyaralni, akkor Olaszországban. Megmutatta nekem Tenerifét a térképen, elmondása szerint ez egy kis sziget, ami Spanyolországhoz tartozik. Körülötte több más kis sziget is volt, az összefoglaló nevük Kanári-szigetek volt. Alig vártam, hogy induljunk, de jobban örültem volna, ha anya és Greg jön velünk, helyettük inkább a két betolakodót hozta el magával.
El is érkezett a nagy nap, kimentünk a repülőtérre és közben Louistól kérdeztem valamit.
-Te már voltál nyaralni valahol? –Minden rosszindulat nélkül, csak, mert kíváncsi voltam, hogy ő milyen helyeken járt.
-Nem. –Válaszolta undokul. Tőle nem vártam mást, amióta velünk lakik, tiszta utálatos velem. Soha sem akart játszani, amikor áthívtam a barátaimat, akkor sem csatlakozott, elmondása szerint ő nem játszik pisisekkel, pedig nem sokkal volt nagyobb. Nem is izgatott, de mivel én is unatkozni fogom, ki fogom csúfolni és idegesíteni fogom. Mit képzel magáról? Majd teszek róla, hogy sírjon.
-Soha nem voltál még nyaralni külföldön? –Faggattam tovább, ő elfordult.
-Tudod, Niall, mi nem engedhettük meg magunknak ezt, de hála Bobbynak, most már mi is nyaralhatunk. –Válaszolta kedvesen Johanna. Tehát akkor szegények voltak. Akkor Louis még soha nem ült repülőn, biztosan félni fog és akkor én kinevethetem.
Beszálltunk és én mindvégig Louist figyeltem, de nem láttam rajta, hogy félne. Helyet foglaltunk, majd megint odaszóltam neki.
-Te nem tudod, milyen repülővel utazni. –Mondtam gúnyolódva, ő szúrós szemmel nézett rám.
-Már ült repülőn, nem is olyan rég, amikor Írországba utaztunk hozzátok. –Mondta Johanna. Akkor előtte hol laktak?
-Ti nem is írek vagytok? –Csodálkozva kérdeztem rá. Ha nem azok, akkor még jobban tudom csúfolni Louist.
-Nem. Mi Angliából jöttünk.

Lassan megérkeztünk, csodásan sütött a nap, pedig még csak reggel tíz óra volt. Már vártam, hogy megfürödjünk a tengerben, de előtt a taxi a szállodába vitt minket. Ott lepakoltunk, én közben kinéztem az erkélyablakon, ekkor gyönyörű látvány terült elém, ami nem más volt, mint maga a tengerpart. El sem hiszem, hogy egy köpésnyire van tőlünk.
-Mikor megyünk fürödni? –Kérdeztem hangosan.
-Nem sokára, csak egy kis türelmet. –Válaszolta apa. Én vártam és csak gyönyörködtem a kilátásban az ablakon keresztül. Louis meg szinte egész úton meg sem szólalt, végig csöndben volt, amit nem értettem. Szinte minden gyerek szeret beszélni, én legalábbis igen. Majd megkérdezem az anyukáját, hogy mi az oka ennek. Most is csak az ágyon ült és maga elé nézett, nagyon szomorúnak látszott.
-Louis, miért vagy ilyen szomorú? –Kérdeztem. Hátha válaszol az anyukája, de nem tette, lehetséges, hogy ő sem tudta az okát. Visszafordultam az ablakhoz, és ekkor érkezett a válasz.
-Louis azért szomorú, mert ilyen vagy vele. –Johanna.
-Nem is! Ő volt velem undok.
-Próbáljatok összebarátkozni.
Én megtenném, de Louis utált engem, akkor nincs mit tenni. Szomorkodjon csak, de egy gyereknek játszania kéne és nem búsulni. Mindegy, ő tudja.
Végre eljött a várva várt idő is, amikor lesétáltunk a partra, előtte azonban átöltöztünk. Vittem az úszógumim, Louisnak olyanja sem volt, de biztos nem fogom odaadni neki, ha elkéri. Bár, ahogy őt megismertem, nem fog erre sor kerülni. Mintha egy buli lett volna a környéken, de nem izgatott annyira, mert azt hittem, hogy a felnőttek csinálják. Bementem a vízbe az úszógumival, apa utánam kiabált, hogy ne menjek messzire. Időnként visszanéztem, hogy Louis jön-e, de semmi nyoma nem volt. El voltam egyedül is, aztán, mikor ebédelni mentünk, kiderült, hogy a bulit azért rendezték, mert az egyik gyereknek megünnepelték a szülinapját. Lehetőség adódott, hogy megismerjük őt, azonban apa és Johanna arra kényszerítettek, hogy fogjam meg Louis kezét és úgy menjünk oda. Részemről oké volt, de azt nem tudtam, hogy Louis mit gondolt róla.

9 megjegyzés:

  1. Oh ez a rész nagyon jó lett olyan aranyos hogy Louis és Niall civakodnak. De azért sajnálom Louist. Siess a kövivel

    VálaszTörlés
  2. Nagyon kis édes lett, hát mit is mondjak, ilyenek a kisgyerekek..:) Remélem megtalálják a közös pontot majd, és jóba lesznek.

    VálaszTörlés
  3. Köszi, örülök, hogy tetszett nektek! A többi meg majd kiderül :D

    VálaszTörlés
  4. Nagyon aranyos a történet. :)

    VálaszTörlés
  5. Nagyon aranyos!:33 Szerintem nagyon jó történet, egyedi, ilyet még sehol sem olvastam!De annyira jó lenne ha nagyon jó testvér válna belőlük:))

    VálaszTörlés
  6. -Hol fáj? –Kérdezte.
    -Mindenhol. –Válaszoltam sírva. Apa egy ajándékcsomagot nyújtott át, ennek láttán abbahagytam a sírást. Hát igen, ilyenek a gyerekek, ilyen dolgokkal könnyen meg lehet őket vigasztalni.

    ez a rész a kedvencem

    amúgy olyan mintha ilyen nagyon vérbeli igaz történet lenne a srácok teljes családi hátterével - de neeem

    VálaszTörlés
  7. Köszi mindenkinek, nem gondoltam volna, hogy ennyire tetszeni fog nektek

    VálaszTörlés
  8. *__________________________*
    Nagyon tetszett! És ne azt figyeld hogy mit szeretnek az olvasóid, hanem hogy Te mit szeretnél írni! Semmi értelme sincs olyan történetbe belekezdeni, amit csak az olvasók miatt csinálsz :) Az a lényeg, hogy Neked tetszen! :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszi, csak nem akarom azt, mint a többi blogomnál, hogy az elején nagy az érdeklődés, utána meg egyre kevesebb az olvasó

      Törlés