7. rész - A meccsnézés

Gyerekek, meghoztam a következő részt, nem gondoltam volna, hogy ilyen hamar készen leszek vele. Nagyon örülök, hogy ennyien pipáltok és komiztok, illetve megköszönném az újabb feliratkozóknak, hogy feliratkoztak. Mikor az előző részt tettem fel, még 37-en voltatok, mostanra már 44-en. Ezeket az adatokat azért írom le, hogy tudjam melyik résznél hányan iratkoztatok fel, illetve hányan voltatok már. Na, nem dumálok sokat, jó olvasást! Remélem tetszeni fog. Lehet a következő részre többet kell várni, mert a másik blogomba is írnom kell. Az majd a nyaralásról fog majd szólni, ahol érdekes dolgok fognak történni, amit még most nem árulhatok el.

Louis szemszöge

2006. július 9.

A meccset mi végig hülyéskedtük Niallel, ez az egész meg úgy indult el, hogy sikerült befoglalnia a fotelt, ha egy kicsit gyorsabb vagyok, akkor az enyém. Felállni nem volt hajlandó, viszont biztos voltam benne, hogy hamarosan én fogok ott ülni. Körülbelül a meccs első tíz perce telt el csendesen, miközben a chipset ettük. Anya vacsorája legfeljebb neki kellett és Bobbynak. Minek együnk párizsis kenyeret, mikor itt a chips.

-Jó lenne, ha vacsoráznátok is és nem csak a chips-szel tömnétek magatokat. –Szólt ránk anya, mindig is allergiás volt arra, ha vacsora előtt édességet és társait eszünk, aztán utána nem fér már belénk semmi.

-Utálom a párizsit. –Vágta rá Niall és tovább majszolta a chipset.

-Louis, neked viszont enned kell, különben nem ehetsz chipset, értetted? –Utálom, mikor ezt csinálja, ez már a mániájá vált, bezzeg Bobby nem követel ilyen hülyeségeket. Nem érti meg, hogy már nem vagyok kisgyerek, nem erőltetheti rám a párizsis kenyerét, különben is az étvágyam megy el tőle, ha ránézek.

-Ezt nem hiszem el! Mikor fogod már ezt abbahagyni? –Visszaszóltam neki, nem bírtam már elviselni. Miért én vagyok ilyen szerencsétlen, hogy ilyen anyám van? Bezzeg Niallt senki se erőltette ilyenekre.

-Hogy mersz így beszélni az anyáddal? –Sikerült megint kiborítanom, viszont Bobby a segítségemre volt.

-Kérlek, Johanna! Ezt most ne, nem akarok veszekedést! –Szépen kérte meg, szerencsére anya hallgatott rá, azonban dühösen viharzott el a nappaliból. Ezt megúsztam, de biztosan le fogja kiabálni a fejem később. Úgy döntöttem utána, hogy megcsikizem Niallt, hogy felálljon és, hogy be tudjam foglalni a fotelt. Így is történt, szinte leesett, a hasát céloztam meg, mert ott nagyon csikis. Gyorsan befoglaltam a megcélzott bútort.

-Héj, ez nem ér! –Kiabálta, de nem volt haragos, inkább játékos.

-Sajnálom, így jár, aki csikis! –Mondtam egyszerűen, majd a tévére szegeztem a tekintetem. Nem tartott sokáig, mert ő azonnal lecsapott rám, ő is a hasam célozta meg, nem bírtam sokáig, de nem adtam fel. Próbáltam minél sokáig a fotelban maradni, de egyre erősebben csikizett.

-Most visszakapod, azt hiszed, csak úgy elfoglalhatod a helyem? –Mondta játékosan és nevetve, én se tudtam megállni, hogy ne röhögjem el magam.

-Elég legyen, fiúk! Inkább a meccset nézzétek! –Szólt ránk Bobby, de mintha meg sem szólalt volna, mi folytattuk és nem is figyeltünk rá. Biztos a fejét rázhatta, mert komolyan egyre hülyébben viselkedtünk nap, mint nap.

-Ti sosem fogtok megkomolyodni. –Jelentette ki, majd hátradőlt a kanapén és békén hagyott minket. Mi természetesen folytattuk a nagy harcunkat a fotelért, szinte már nem is néztük a meccset. Mindennél fontosabb volt mindkettőnk számára az említett kényelmes bútordarab. Végleg lehuppantam a földre, ő azonnal lecsapott rá, utána kinyújtotta rám a nyelvét.

-Ezt megnyertem! –Mondta viccelődve, majd a tévére nézett. Most komolyan ennyire béna vagyok? Ez a kérdés merült fel bennem, közben visszaültem Bobby mellé a kanapéra, ahol eddig is.

-Befejeztétek? –Kérdezte fahangon rám nézve. Én bólogattam, de nem gondoltam komolyan, mert még készültem valamire, csak gondoltam, hogy ki kell várni a félidőt. Egyre izgatottabb voltam miatta, alig tudtam a meccsre koncentrálni, és ha valaki megtudná, hogy mi miatt is, biztos, hogy kinevetne. Annyira gyerekes volt ez az egész.

Végre lefújták az első félidőt, megvártam, míg bevonulnak a játékosok az öltözőbe, majd rohantam is fel az emeletre. Volt egy nagyon jó tervem, ettől indul be igazán a harc. Igazából már nem is az a fotel volt a fontos, hanem a játék, mert ahhoz volt kedvem és gondolom Niallnek is. Megfogtam néhány párnát, majd lerohantam velük a lépcsőn. Természetesen Niall továbbra sem volt hajlandó felállni onnan, tehát nagyon jól jött ez a párnacsata. Bobby most úgy is a konyhában van, anyát meg nem tudom, de nem is nagyon izgatott.

-Na, Niall! Ugye tudod most mi vár rád? –Fordultam izgatottan felé, utána megdobtam néhány párnával. Ő visszavágott, egyből sikerült elérnem, hogy felálljon onnan, azonban én nem vágtam le magam oda, hanem csak ki akartam élvezni a nagy csatát, amit terveztem. Nem sokára akkora párnaháború lett itt, hogy anya és Bobby azonnal megjelentek a nappaliban.

-Na jó, most azonnal leállni! A szomszédba át lehet hallani, azért tudjátok már hol a határ! –Szólt ránk keményen anya, ekkor mindketten abbahagytuk és ledobtuk a párnát a földre. Niall Bobbyra nézett, ilyenkor azt várta, hogy védje meg anyától, mert állandóan kritizálja szegényt. Én addig gyorsan befoglaltam a fotelt, amíg megfeledkezett róla. Legalább sikerült elérnem, hogy az enyém legyen.

-Ebben most igaza van Johannának, Niall! Nem tudtok viselkedni. Louis, tudom, hogy te találtad ki, mindig beleviszed Niallt a hülyeségeidbe! –Jól tudta, eléggé mérges volt. Nem tagadtam le, elismerem azt, amit tettem.

-Én találtam ki, igen és bocsánatot is kérek, de az nem igaz, hogy beleviszem minden hülyeségbe Niallt. –Álltam ki magamért, mert ennek tényleg nem volt igazságalapja.

-Ez azért túlzás, Bobby! A te fiad is ugyanolyan rossz, min Louis. Inkább egymást húzzák, fölösleges lenne egyre fogni az egészet, mert a másik sem ártatlan. –Anya is kiállt mellettem, egészen ésszerűen válaszolt, és tényleg igaza volt. Egymást visszük a hülyeségbe, ha Niall nem lenne, tuti nem csinálnám ezt a sok baromságot, amit vele együtt űzünk. Ahhoz képest, hogy az elején milyen rosszban voltunk egymással, most meg elég közel kerültünk a másikhoz.

Niall szemszöge

Innentől kezdve nyugton maradtunk, Louis sajnos elfoglalta a fotelt, mondván, hogy az első félidőben én uraltam, most maradhasson ő a másodikban. A végén Zidane lefejelte Materazzit, valamin összeveszhettek, de mi csak ennyit érzékeltünk belőle. Azonnali pirosat kapott, ami a franciáknak gáz, mert emberhátrányba kerültek Zidane hülyesége miatt. Kicsit mérgelődtem is miatta apával, neki meg akkor elmegy a tippmixe. Nyerniük kell a franciáknak, mert akkor apa is nyer, és nekem ez fontosabb volt, ez volt az elsődleges.

Persze, hogy tizenegyesek következtek, hogy az ember még jobban izguljon. Louis meg kinevetett, amikor Zidane-t kiállították.

-Az nevet, aki a végén nevet. –Mondtam Louisnak, de nem lehetett a mosolyt lecsalni az arcáról. Tizenegyeseknél megszólaltam, miközben felé fordultam.

-Kíváncsi leszek, hogy a végén is ilyen jó kedved lesz-e. –Majd kinevettem.

-Oké, de itt szerintem te fogsz duzzogni, mert az olaszok a legjobbak! –Jelentette ki magabiztosan, viszont, mikor végre megkezdték az utolsó csatát is, mindhárman halálra izgultuk magunkat, mintha az életünk múlna rajta. Egyre idegölőbb volt ez az egész, végül az olaszok nyertek Louis nagy örömére, aki örömében ugrándozni kezdett a nappaliban. Mi apával meg összebújtunk, szomorkodtunk egy kicsit, mert apa vesztett.

-Ugye nem tettél rá sok pénzt? –Kérdeztem aggódva.

-Ne aggódj, nincs játékszenvedélyem, nem fogjuk megérezni a hiányán. –Válasza megnyugtató volt, hittem is neki, mert nem arról volt híres, hogy állandóan tippmixelne.

-Akkor jó. –Reagáltam nyugodtan és halkan. Hagytuk, hogy Louis kitombolja magát, örüljön csak, ha ez ennyire fontos volt neki, biztosan az volt. Én nem tettem volna a helyében fordított esetben, hiszen ez nem minden.

Elérkezett a lefekvés ideje, Louis szobájából hangok szűrődtek ki, talán Johanna leszidja Louist, hát ez lassan már mindennapos. Nem tudja elviselni, hogy néha rosszalkodunk. Jó, a néha az még kevés is, mert szinte mindig, ezért tőlünk zeng az egész ház. A szomszédok elég sokszor panaszkodtak már. Inkább lefeküdtem aludni, nem izgatott a veszekedésük. Annak ellenére, hogy én bújtam ágyba a legkorábban, ahhoz képest én keltem fel reggel a legkésőbb. Már tíz óra volt, és én még mindig fetrengek. Gyorsan kipattantam az ágyból, magamra vettem a ruháim, majd lerohantam az étkezőbe. Mindenki ott volt már, azonban apa szúrós szemekkel nézett rám, valami nagyon nem tetszett neki.

-Mi a baj, apa? Miért nézel így rám? –Kérdeztem aggódva, miközben helyet foglaltam az asztalnál. Apa még mindig állt.

-Niall! Komolyan el kell veled beszélgetnem. Gyere a szobába! –Utasított, nagyon ideges volt. Vajon mit tettem, amiért így viselkedik? Szót fogadtam neki és követtem őt a szobába. Leültem az ágyra, ő meg szembe velem.

-Mi volt tegnap a játszótéren? Mi az, hogy a kicsiket ijesztgetitek? –Vágott a közepébe a témának nagyon dühösen. Csak úgy szikrázott a szeme a méregtől. Hogy jöhetett rá? Ezt nem értem. Értetlenül néztem apára, egyszerűen egy szó nem tudta elhagyni a torkom, nagyon rossz érzés volt és feszengtem.

-Több szülő panaszkodott, mert a gyerekeiket zaklatják és 13 év körüli fiúkra panaszkodtak, hamar kiderítették, hogy te voltál és a haverjaid. –Ez gáz, remélem nem fog megbüntetni. Még jó, hogy Louis nem volt benne, Johanna biztos kiborult volna, pedig nem sok hiányzott hozzá. Csak annyi, hogy nem akart a haverjaimmal lógni, ezért inkább otthon maradt. De neki is van ám haveri társasága, nem nagyon ismerem őket, csak látásból legfeljebb, ahogy ő az enyémeket.

-Ezt mivel magyarázod? –Folytatta tovább apa.

-Sajnálom. –Hajtottam le a fejem.

-Csak ennyi? –Kiabált rám dühösen, magyarázatot várt, vagy bocsánatkérést.

-Bocsánatot fogok kérni a gyerekektől és a szülőktől. De amúgy nem én találtam ki. –Magyarázkodtam.

-Nem érdekel ki találta ki, mindannyian benne voltatok. Az a legkevesebb, hogy bocsánatot kértek, és annak a játszótérnek a közelébe sem mehettek, megértetted? Legalábbis te nem, mert megtiltom! Ha meglátlak ott még egyszer, akkor büntetést fogsz kapni! –Nagyon idegesnek látszott és furcsa volt az ő szájából azt hallani, hogy megbüntet, sosem tette, tehát most nagyon kihozhattam a sodrából.

Még aznap megtudtam, hogy nem sokára nyaralni megyünk.