16. rész - Új élet

Megjött az új rész. Az érdeklődés megint csak csökkent, mivel az előbbi 24 pipa helyett csak 15 pipa jött és kommentek is eléggé alul maradtak sajnos. Tényleg fontos a visszajelzés, sokat jelent. Amikor látom, hogy csökkent az érdeklődés, azt érzem, hogy valamit elrontottam, mert nem adjátok tudtomra. Ám köszönöm a +1 feliratkozót, ennek köszönhetően már 68-an vagytok. Vajon meglesz a 70? Jó olvasást!

Louis szemszöge

2009. július 13.

Elérkezett ez a nap is, amit nagyon nem vártam, ugyanis ma költözünk el anyával Írországból. Szinte már idevalósinak éreztem magam, pedig még állampolgárságom sem volt, de már nem is lesz. Délután szállt fel a gépünk, így nem kellett korán kelni szerencsére. Az út nem volt hosszú, bár unalmasan telt, ezért tűnhetett éveknek is akár, azonban amikor megérkeztünk, meglepetés ért, ugyanis egy férfi várt minket a repülőtéren Londonban. Először nem tudtam hová tenni, hogy ki is lehet ő, mert az autójából már rájöttem, hogy nem taxis és a beszélgetésből leszűrődött, hogy nem most beszélnek először. Tehát anya felszedett valakit és nekem egy szót sem szólt erről, tehát megint van egy mostohaapám. Bobbyt már megszerettem, viszont ez az alak nem volt valami szimpatikus. Csak abban reménykedtem, hogy nincs gyereke, mert nem akartam újabb tesót. Anya felém fordult, majd szólásra nyitotta a száját.

-Bemutatom neked Claudiót, akivel jelenleg járok. –mondta, mintha mi sem történt volna, azért igazán szólhatott volna.

-Claudio Nargi. –fordult felém a pasas, és miközben a nevét mondta, odanyújtotta a kezét.

-Louis Tomlinson. –ráztam vele kezet, kissé kedvetlen voltam, mert igazán nem volt hozzá kedvem. Beültünk egy elegáns autóba, majd útnak indultunk. Egyelőre meglepetés volt az új lakhelyünk, de ha ennek a Claudionak ilyen menő kocsija van, akkor a háza is fényűző lehet. Nem anya lenne, ha nem egy gazdag pasit szedett volna fel. Lehetséges, hogy ez vezetett volna a váláshoz, mert ő pénzesebb, mint Bobby? Anyától ez is kitelik, sosem fog ilyen téren változni. Mentünk egy darabig, és az érzéseim nem tévedtek, mivel egy villa előtt parkoltunk le és jobban szemügyre vettem az ingatlant.

-Itt fogunk lakni? –kérdeztem, közben le sem vettem a szemem a villáról.

-Bizony. –felelte Claudio. Rá akartam kérdezni, hogy van-e gyereke, de valahogy nem volt hozzá bátorságom, úgyis kiderül. Kiszálltunk, kivettük a csomagokat az autóból, majd bementünk, ahol egy hatalmas nappali fogadott minket, oldalt volt található a konyha és a másik oldalon egy lépcső volt.

-Ez csodálatos, el sem hiszem, hogy itt fogok lakni. –folytattam, ennek ellenére mégsem tetszett anya felfogása, hogy csak a pénze miatt van valakivel és a szerelem pedig hiányzik az életéből.

-Anya! Apa is ilyen gazdag volt? –tudtam, hogy ez idegesíteni fogja, de nem tudtam magamban tartani ezt a kérdést, főleg, hogy Claudio is jelen volt.

-Louis! –szólt rám keményen és eléggé mérgesen is nézett rám. Kicsit elszégyelltem magam, lehajtottam a fejem, hogy éreztessem vele.

-Bocsánat. –nyögtem ki halkan.

-Meg ne halljam még egyszer. –mindig ilyenné vált, ha az apám szóba jött, sosem akart róla beszélni, pedig jogomban áll tudni.

-Értettem, anya. Hol lesz a szobám?

-Kérdezd meg Claudiot. –anya az említettre nézett, ő pedig vette az adást. Mutatta, hogy menjünk utána, tehát fogtuk a bőröndünket és indultunk fel a lépcsőn. Nagyon kíváncsian vártam már, hogy lássam a szobám. Egyébként a felső szint is csodaszép és tágas volt. Egy folyosó fogadott minket, aztán egy tágas tér, ahol a szobaajtók helyezkedtek el. Középen volt egy erkélyféleség, ahol rá lehetett látni a nappalira. Összesen öt szoba volt, ebből kettőt biztosan elfoglalunk, mivel gondolom külön szobám lesz és anya meg Claudioval alszik.

-Ez lesz a te szobád. –Claudio kinyitotta az egyik szobának az ajtaját, majd odébb állt, én viszont bementem. Körülnéztem egy kicsit, mivel ez egy lakosztálynak számított, ekkora szobám még életemben nem volt sehol. Volt külön fürdőszobám is, aminek különösen örültem, ezért benéztem oda is, akkor láttam, hogy ez is hatalmas és sarokkád volt benne. Utána az erkély következett, kinyitottam az ajtót és kimentem, ez egyenesen a medencére nézett rá, ami a kertben helyezkedett el. Anyának megint sikerült, pont úgy élhet most, ahogy ő mindig is akarta.

Elérkezett az vacsoraidő, Claudio szólt, hogy menjek le az étkezőbe, ha nem akarok éhen halni, így már rohantam is. Azonban ott egy kisebb meglepetés ért, mert ült ott egy fiatal lány, aki valószínűleg Claudio lánya. Csak néztem rá ledöbbenve.

-Szia! –köszönt.

-Szia! –köszöntem vissza, majd helyet foglaltam. Valahonnan ismerős volt ez a lány, mintha már láttam volna valahol, de nem jutott az eszembe.

-Federica vagyok. –mutatkozott be, miközben nyújtotta a kezét.

-Louis. –kezet ráztam vele.

Hamarosan feltálalták a vacsorát, tehát itt nem is kellett magunkat kiszolgálni, hanem voltak erre alkalmazottak. Vajon ágyba kapjuk a reggelit? Ez reggel kiderül, azonban én nem vágytam ilyesmire, mint a legtöbb ember.

-Mi valahonnan ismerjük egymást? –néztem rá Federicára.

-Hol laktál eddig? –kérdezte, miközben beleivott a pohárba, amiben víz volt.

-Írországban. –feleltem.

-Akkor kizárt. Soha sem voltam még ott.

-Találkozhattunk máshol is. –ő nem reagált rá, hanem elfordult, kissé magason hordta az orrát, de nem tudom mire fel. Kicsit lekezelő is volt velem a kérdésem miatt, legjobb lesz, ha nem szólok hozzá.

-Amúgy hány éves vagy? –ezt muszáj volt, biztos voltam benne, hogy idősebb nálam.

-Tizenkilenc. Miért? –majd hátra dobta csodaszép dús fekete haját, nagyon királynőnek képzelte magát. Nagyon az volt az érzésem, hogy nem fogok vele kijönni. Most már nem egy öcsém van, hanem egy nővérem, ami sokkal rosszabb már most.

-Csak kérdeztem. Már ez is baj? –vetettem oda kissé flegmán, mivel eléggé lenéző volt velem, de nem fogom sokáig tűrni, hogy egy nőszemély megalázzon.

-Na és te? –kérdezett vissza már elfogadhatóbb hangnemben.

-Tizennyolc. –vágtam rá, bár még nem töltöttem be, azonban még idén meglesz. Ennyi. Ő csak bólogatott és folytattuk az evést.

Közben időnként odapillantottam a gyönyörű mostohanővéremre, mert annyira szemrevaló nő volt, hogy egyik férfi sem tudott volna neki ellenállni. Szerencsére beugrott, hogy honnan volt nekem ennyire ismerős ez a szép hölgy és nem repdestem az örömtől, az egyszer biztos. A Hawaii nyaraláson találkoztam vele még három éve, beleszerettem, de ő becsapott. Nem is szeretnék erre gondolni, legjobb lesz elfelejteni, és nagyon remélem, hogy nem tudja, ki vagyok, különben ki fog nevetni. Ha magától nem jön rá, akkor én el nem mondom neki, az egyszer biztos.

-Mit bámulsz ennyire? –kérdezte öntelten. Azonnal levettem róla a tekintetem és a tányéromon ragadt a szemem.

-Senki sem bámult téged. –válaszoltam neki vissza flegmán, amit nem nézett jó szemmel.

-Mégis rajtam ragadt azok a gyönyörű kék szemeid! –gúnyolódott.

-Haha, marha vicces. –reagáltam le.

-Mi ez a veszekedés, gyerekek? –szólt közbe Claudio.

-Semmi, hagyjuk inkább. –mondtam.

Mikor végeztünk a vacsorával, felmentem a szobámba, majd bekapcsoltam a gépem. Felmentem msn-re, mert Niallel megbeszéltük, hogy fent leszünk. Ő már legalább egy fél órája várt rám, azonnal rám írt, amint beléptem.

-Na szevasz. Milyen ott? Milyen házban laktok? –írta.

-Te még nem tudod, de anya összejött egy olasz pasival, aki ráadásul dúsgazdag, nem is anya lenne. De azért közölhette volna, hogy ne érjen meglepetés. –írtam neki vissza, kicsit dühös voltam ezért, főleg, mert Federica is velünk él.

-Kicsit gáz, de legalább luxusban élhetsz.

-Csak boldogtalanul. Ennek a fickónak van egy lánya és nem fogod elhinni, hogy ki az. Federica, aki egykor becsapott az egyik nyaraláson. Emlékszel? –közben szétfojtott a düh, főleg, amikor felidéztem ezeket a rossz emlékeket. Majd elsírtam magam.

-Persze, hogy emlékszem és tényleg érdekes. A sors talán így akarta, hiszen egészen véletlenül kerültél te oda.

-Ez nem véletlen, ki tudja, hogy anya mióta randizik titokban ezzel a fickóval. –írtam vissza dühösen, nem sok hiányzott ahhoz, hogy kikapcsoljam az egészet, de türtőztettem magam. Egyszer csak egy kopogtatást hallottam, amire ismét nagyon ideges lettem, mert egyedül akartam lenni és nem hiányzott most senkinek sem a hülyesége.

-Ki az? Istenem! –szóltam neki ingerülten, aztán nyomódott is le a kilincs. Federica lépett be, ő hiányzott a legkevésbé.

-Mit akarsz? –kérdeztem flegmán.

-Csak bocsánatot kérni, eléggé bunkó voltam veled a vacsoránál. –ült le az ágyam szélére, bár nem adtam rá engedélyt. Ha nem bocsátok meg neki, az nem a ma este miatt lesz, hanem a három évvel ezelőtti esetért, amire talán még mindig nem jött rá.

-Én nem felejtek, tudod! –vágtam rá, azonban nem ezt akartam, de most már mindegy. Biztos azt hiszi, hogy a vacsorán történtek miatt haragszom rá ennyire, de magyarázkodni senkinek sem fogok.

-Ha téged ez ennyire érzékenyen érintett, akkor sajnálom. Nem tudom, hogyan hozhatnám helyre a dolgot, szinte semmi se történt. –indult az ajtóm felé, hogy elhagyja a szobám. Ennek örültem, legalább nem fáraszt le még jobban, nem igazán voltam rá kíváncsi.

Megfürödtem, aztán ágyba bújtam és reggelig fel sem ébredtem. Reggeli közben kiderült, hogy egy társasági eseményre kell mennünk, amire igen csak ki kell öltözni, ez az, amit nagyon utáltam.

-Nem gond, ha otthon maradok? –kérdeztem, hátha.

-Ilyen nincs. –vágta rá anya, tehát akkor semmi esélyem. El kell oda menni bohóckodni, semmi kedvem nem volt hozzá. Eltelt a nap, majd este hétkor indulás volt, a sofőr már várt minket, aki egy másik villába vitt minket. Mikor beléptünk, egy ismerős arcot véltem felfedezni, ami eléggé ledöbbentett, illetve még jobban elvette az egésztől a kedvem.