20. rész - Tervek

Kicsit elkéstem, de itt az új rész, remélem tetszeni fog ez is és kapok visszajelzéseket. Köszönöm az új feliratkozót, ennek köszönhetően már 76-an vagytok. Jó olvasást!

Louis szemszöge

2009. december 20.

Indultunk a zene felé, ami eléggé pocsék volt, de Federicának tetszett, legalábbis először azt hittem, aztán meg kiderült, hogy a csávó jött csak be neki és nem a dala.

-Ez annyira tetszik neked? Ez egy lúzer. –gúnyolódtam, nagyon irritáló volt, főleg, hogy ezért volt oda. A haja meg le volt nyalva, mint egy buzinak, az öltözködése is hasonló volt.

-Igen, bajod van vele? –szólalt meg ugyanolyan hangnemben. Szerencsére voltak előttünk páran, így nem sokat láthattunk a fickóból, viszont a zenéjétől a falat tudtam volna kaparni.

-Az, hogy nagyon szar és lúzer is, különben is te George-al jársz. –vetettem fel neki az igazságot, ami látszólag nagyon nem tetszett neki.

-Kit érdekel az a pisis kölyök? Csak szórakozom vele, annyira szánalmas. –gondoltam, hogy csak játszadozik szegény fiú érzéseivel, nem mintha sajnálnám, ezért se szóltam neki egy szót sem. Vegye észre magától, ami előbb utóbb úgyis bekövetkezik.

-Te tudod, engem nem izgat, hogy kiknek teszed szét a lábaidat. –majd röhögtem egyet magamban és kicsit odébb álltam. Odamentem anyához, mert már untam ezt a hülye műsort, megsürgettem, hogy induljunk már vissza a szállodához.

-Meddig kell még itt maradni? –kérdeztem feldúltam, majd nekidőltem a mellettem lévő oszlopnak.

-Ne türelmetlenkedj! –válaszolt szigorúan anya. Amióta elköltöztünk, anya sokkal közömbösebb, illetve utálatosabb lett velem.

-Nagyon unom már ezt a parádét. –flegmáztam, majd elmentem onnan, nem érdekelt semmit sem, az sem, ha eltévedek, úgysem kíváncsiak rám. Elcsatangoltam valamerre a városban, még a buszra is felszálltam, majd amikor leszálltam, nem kis meglepetésben volt részem. Egy csókolózó pár volt látható a fal és a bokor között, ez első ránézésre jelentéktelen, először én is úgy voltam vele, és nem fordítottam neki nagy jelentőséget, de amikor elmentem mellettük, akkor vettem észre, hogy a páros női tagja Federica. Ekkor egy kicsit lefagyva álltam ott, amikor tudatosult bennem, mert idő kellett, mire feldolgozom a látottakat. Persze, hogy egyikük sem vett engem észre, hisz olyan szenvedélyesen csinálják, teljesen kizárták a külvilágot, az sem érdekelné őket, ha felrobbanna közvetlen mellettük egy második világháborús bomba.

-Nem zavar, hogy itt vagyok. –kiabáltam oda nekik, ekkor mindketten felém néztek, én megvilágítottam őket a telefonommal. Gondolhattam volna, hogy a dalos pacsirtával lógott el az idő alatt, amíg én a városban csatangoltam, ám most sem tudom, hogy hol vagyok, és hogyan kell visszamenni.

-Te meg mi a fenét keresel itt? –kérdezte dühösen Federica csípőre tett kezekkel.

-Eltévedtem, ezért marhára örülök, hogy belétek futottam, talán a barátod vissza tud minket kísérni. –mondtam örömet színlelve.

-Visszaviszlek titeket. –mondta kedvesen, azt hiszi, hogy haverok leszünk, vagy mi? Mert akkor nagyon téved, először is kiderítem a nevét, bár Federica már elmondta, de egyszerűen képtelen volt az agyam befogadni az információt.

-Amúgy te ki vagy? Mi a neved? –kissé flegma stílusban kérdeztem tőle, kicsit furán nézett rám, de aztán válaszolt.

-Fekete Dávid. –nyújtotta a kezét, miért ne viszonoztam volna?

-Louis Tomlinson. vágtam rá, majd gyorsan elhúztam a kezem.

-Te kije vagy Federicának? –kérdezte, nem mintha olyan sok köze lett volna hozzá. Túl sokat akart tudni, ami már kezdett zavaróvá válni, vagy csak azért érezhettem így, mert nagyon ellenszenves volt a fickó.

-Nem mindegy az neked? –flegmáztam, majd aztán el is hallgatott, épp ideje volt már, mert kezdett az agyamra menni. Hamarosan visszaértünk a szállásra, Dávid elköszönt tőlünk és végre leszállt rólunk, így mi Federicával felmentünk a szobánkban, azonban útközben még társalogtunk.

-Te összejöttél ezzel? –kérdeztem ledöbbenve, közben hívtam a liftet.

-Csak egy kaland, de el ne mondd apának és senki másnak se, mert nagy baj lesz. –fenyegetőzött, meg volt ijedve, hogy kiderül a kis titka. Igazából nem állt szándékomban kinyitni a számat, azt csinál, amit akar, én nem szólok bele az ő életébe. Azonban nem tudtam volna magamnak letagadni, hogy nagyon is zavart, hogy másokkal hentereg.

-Miért olyan titkos ez? –kérdeztem, bár sejtettem a választ.

-Nem kell mindenről tudniuk. –aztán nyílt a lift ajtaja és ki is szálltunk belőle. Elköszöntünk egymástól, mert külön szobánk volt hála istennek. Gyorsan lezuhanyoztam, fogat mostam, majd ágyba is bújtam és legközelebb csak reggel ébredtem fel. Felöltöztem, majd lementem reggelizni a többiekhez és természetesen megint én voltam az utolsó, meglepő lett volna, ha nem így történik.

-Jó reggelt, kis álomszuszék. –köszönt nevetve anya, bár én nem voltam vicces kedvemben, ezért csak egy flegma „haha”-t nyögtem ki. Nem volt túl szép dolog, de egyszerűen elcseszett kedvemben voltam, hogy azt jellemezni sem tudtam volna, bár ők is látják.

-Miért vagy ilyen hisztis, Louis? –kérdezte Claudio. Legszívesebben kiabálnám, hogy Federica miatt, mert szeretem és fáj látni, hogy másokkal van mindig, de ezt nem tehettem meg, nem szabad kitudódnia, mennyire tetszik nekem ez a csodálatos lány. Tudom, hogy hibát követnék el vele, mivel tisztában vagyok vele, hogy milyen is valójában, csak magamat kímélném meg a csalódástól. Így is tettem, erről senki sem tud, bár majd felőröl ez az érzés, amiért magamban kellett tartanom és nem oszthattam meg a gondolataimat, érzéseimet senkivel sem. Egyedül Niallnek tudnám, de sajnos ő már nincs velem és chaten meg nem ugyanolyan, mintha személyesen tenném meg.

-Nem vagyok hisztis, csak utálok itt lenni. –füllentettem, annyira nem volt rossz hely ez, csak ne lenne az a Dávid gyerek, akivel Federica flörtöl. George-t nem tudom komolyan venni, mert látom Federicán, hogy csak szórakozik vele, viszont úgy érzem, hogy a másikkal igenis komolyan gondolja. Egy kicsit megnyugtatott az a tudat, hogy a távolság közéjük fog állni.

-Nem sokára hazamegyünk. Miért nem érzed jól magad itt? Mi a baj? –kérdések tömkelege, amik jelenleg idegesítettek. Megvontam a vállam, majd folytattam az étkezést, a reggeli lekváros zsömle volt teával. Mikor végeztünk, elmentünk várost nézni, amihez nagyon nem volt kedvem, bár voltam már rosszabb állapotban is. Valahogy izgultam, hogy az az idióta ne bukkanjon fel és végig Federicát figyeltem, mert hajlamos eltűnni valahol váratlanon. Nem hinném, hogy Claudio ezt jó szemmel nézné, ha a lánya eltűnne egy idegen városban, ráadásul külföldön.

-Mit bámulsz ennyire? –kérdezte fölényesen, én lehajtottam a fejem és elkaptam onnan a tekintetem. Nem válaszoltam, nem volt kedvem most veszekedni. Szerencsére a kirándulásunkkor nem futottunk bele a fickóba és többet nem is láttuk, mert másnap indultunk haza. Vagyis mertem remélni, hogy hírét se fogom hallani innentől fogva. A repülőtéren egy kellemetlen meglepetésben volt részünk, ugyanis George ott várta Federicát egy csokor rózsával és amint meglátott minket, indult is felénk azonnal.

-Ezt nem hiszem el! –panaszkodtam.

-Megint mi bajod van, egész úton hisztiztél. –mondta anya és igaza volt, bár az igazi okát senki sem tudta.

-Megint ez a gyerek, mindenhová követ minket, nem igaz már. –egy kissé hangosra sikeredett, de haragos is volt a hangnemem, ezért meghallotta. Odaállt velem szembe és már szólásra nyílt a szája, hogy beszólhasson nekem, de megakadályoztam azzal, hogy löktem rajta egy nagyot. Elvesztette az egyensúlyát, hátra esett eléggé szerencsétlenül, ugyanis felborította Federicát és a csokor is szétesett. Késztetést éreztem, hogy egy jóízűt nevessek, mert igazán rám fért már, de ezt mindenki rossz szemmel nézte. Annál jobb, van mivel idegesíteni őket, utáltam már velük lakni.

-Ezt megkeserülöd, de senkiházi. –pattant fel George a földről, és nekem akart esni, de Claudio leállította, hogy ne a repülőtéren verekedjünk. Amúgy sem volt kedvem lesüllyedni a szintjére, felőlem gondolhatják azt, hogy gyáva nyuszi vagyok. Még senkinek sem mondtam el, de 2010 a változás éve lesz, ugyanis el fogok költözni anyámtól és teljesen új életet kezdek nélküle meg a többiek nélkül is. Nem vagyok kíváncsi a társasági eseményekre, ahol elegánsan kell megjelenni és úri módon kell viselkedni, nincs kedvem azon görcsölni, hogy mit csinálok jól és mit nem. 18 éves leszek, és szabaddá válok, senki sem uralkodhat már felettem, anyának sem fogom hagyni. Egyelőre ezek a terveim, vagy visszaköltözöm Niallhez, mert az az igazi otthonom.

-Most álljatok le, fiúk, ez a hely nem alkalmas, hogy a nézeteltéréseiteket lerendezzétek. Irány hazafelé, George, te is menj haza. –utasított Claudio, George szomorú szemekkel nézett rá Federicával, aki közömbös arcot vágott, majd el is fordította a fejét. Ettől viszonylag jobb kedvem lett, mert látszólag nem érdekli már az a kis hülye, nekem több esélyem van így is, csak rajtam múlik. Ha nem teszek semmit, akkor marad a jelenlegi helyzet, de elhatároztam, hogy megváltozom, új életet kezdek és elkezdek hajtani Federicára és nem adom át annak az elkényeztetett kölyöknek. Beültünk az autóba, hazavittük a hülye gyereket, aki teljesen le volt törve, én meg örültem a bánatának, szokták mondani, hogy a legszebb öröm a káröröm, ez most őszintén meg is volt. Utána mi is hazamentünk, a személyzet kipakolta a bőröndjeinket, én amilyen gyorsan csak tudtam, felvittem a szobámba és reggelig ki sem jöttem onnan. Bekapcsoltam a gépem, azt remélve, hogy Niall fent van, és nos, szerencsém is volt, azonnal ráírtam, mert megakartam vele beszélni a terveimet.

-Szia, mi újság? –írtam neki, de sajnos nem reagált azonnal rá, kellett várnom rá egy tíz percet. Addig gyorsan lezuhanyoztam.

-Szia, de rég hallottam már felőled. –írta. Gyors gépelésbe kezdtem, mert nagyon izgatott voltam a terveim miatt, illetve kicsit izgultam is miatta, hogyan is fogom megvalósítani.

-Képzeld, nagy terveim vannak. –ezután mindent leírtam neki, kicsit hosszúra sikeredett a mondanivalóm, de mással nem igazán tudtam volna megosztani. Ha eljön az ideje, akkor anyával is közölnöm kell, de csak azt, hogy elköltözöm. Inkább élek egyedül, minthogy egy világban, ahol mindenkinek meg kell felelni, mert ha esetleg olyat teszek, ami nem tetszik nekik, akkor kinéznek. Ebből viszont nem kérek.