19. rész -Irány Győr

Bocsánat a késésért és a várakoztatásért, de most meghoztam az új részt. Ez mindenkinek tetszeni fog. Már a címéből megtudhattátok, hogy benne lesz Győr, de többet nem árulok el. Köszönöm a két új feliratkozót, ennek köszönhetően már 75-en vagytok. Hagyjatok magatok után nyomot, jó olvasást. 

Louis szemszöge

Már megint itt volt nálunk ez a George gyerek, akit ki nem állhatok. Federicát kereste, hogy udvaroljon neki, engem ez különösen felbosszantott, de az okát nem tudom, vagy talán mégis. Na, jó, még magamnak sem akartam bevallani, hogy tetszik Federica, annak ellenére, hogy pár éve becsapott, de azonban pont ezért vissza kellett fojtani magamba az érzéseim, mert még egyszer nem adom meg neki azt a lehetőséget, hogy szórakozzon velem és megalázzon. Azt sosem fogom neki megbocsátani. A lány megpuszilta George arcát, amin tényleg nevetnem kellett, és Niall is így tett, azonban belülről majd felőrölt a méreg. Éreztem, hogy Federica vele is csak elszórakozik, mint minden fiúval, ezért se szerettem volna vele összejönni, még csak az hiányozna. Egy igazi kínszenvedés egy fedél alatt élni vele, különben sem jövünk ki olyan jól és ez egyre rosszabb, úgy érzem.

George reménykedve néz a lányra, talán ő tényleg komolyan gondolja az egészet. Tekintetével úgy figyeli a mostohanővéremet, mint aki várná a válaszát és azt szavak nélkül is elérte.

-Nagyon cuki vagy. –ez a mondat hagyta el Federica száját, kissé jókedvűnek tűnt és nem volt gúnyolódó sem a hangneme. George ezért bizonyára komolyan is vette az egészet és elkezd álmodozni. Jöjjön csak össze vele, remélem majd szenvedni fog emiatt a nőszemély miatt, aki mindenkit átver. Jót fogok majd nevetni rajta. Nem szép más kárának örülni, de ennek a gyereknek tényleg csak rosszakat tudok kívánni.

-Komolyan mondod? –lelkesedett George, még viccesebbé és szánalmassá vált a szememben, mosolyra húztam a szám, már majdnem elnevettem magam. Odahajoltam Niall felé.

-Ez röhejes. –súgtam a fülébe, ő is nevetve nézett rám, majd ki is tört belőlünk, ekkor minden szem ránk szegeződött.

-Mi olyan vicces? –kérdezte bosszúsan George.

-Hogy mi? Természetesen te, ki más? –gúnyolódtam, majd Niallel folytattuk a szakadást.

-Takarodjatok innen a szemem elől. –kiabálta, nagyon ki volt akadva szegény, de mi ezt csak élveztük és még jobban húztuk az agyát. Hangosabban kezdtünk el nevetni, a fele csak rájátszás volt, de olyan vörös lett szegénynek az arca, mint a ráknak a méregtől. Élvezetes volt így látni. Aztán anya ránk szólt.

-Viselkedjetek, ne bántsátok George-ot! –kiabálta, ekkor mindketten elhallgattunk és ránéztünk.

-Szégyelljétek magatokat! Fordított esetben hogy esne ez nektek? Gondolkozzatok el ezen a viselkedésen. –ezt jól megkaptuk, azonban nagyon rosszul esett, hogy anya őt védi.

-Ezt nem hiszem el, anya! Miért az ő pártját fogod? Elegem van belőled! –akadtam ki rá, majd rohantam is a szobámba. Rám tört a sírhatnék, főleg a honvágy miatt, de anya is jól felidegesített, ez a George gyerek a lehető legjobban.

2009. december 20.

Eltelt egy jó pár hónap és azóta elég sok minden történt, de sajnos nem velem, hanem Federicával meg azzal az idiótával, ugyanis összejöttek az én legnagyobb bánatomra. Nem mutattam ki, hogy ez nekem mennyire fáj, továbbra is közömbösnek kellett maradnom Federica iránt, nem veheti észre, hogy még mindig szeretem. Ezt magam miatt is, mert nem szerettem volna megint csalódni, azt inkább meghagyom annak a hülye gyereknek, úgyis megérdemli.

Nem sokára vacsora, de nekem semmi kedvem ehhez a közös evéshez, nem értem, hogy miért nem ehetek külön tőlük. Leginkább Federica miatt nem szerettem, de hát ki kell bírni naponta háromszor körülbelül egy órát. Claudio be akart jelenteni valamit, amit eddig titokban tartott, mert meglepetésnek szerette volna nekünk.

-Gyerekek, akkor most elárulom, hogy mi volt a meglepetés. –mondta lelkesen Claudio. Én meg figyeltem is, mert valami jóra számítottam.

-Holnap reggel indulunk Győrbe a karácsonyi vásárra, utána meg várost is nézünk. –közölte, mintha annyira tudnánk, hogy az hol van.

-Na, és az hol van? Jobb helyet nem tudtál volna kitalálni? –hátra dőltem a széken, majd összefontam magam előtt a karjaimat.

-Magyarországon. –kifújtam a levegőt, miért nem visz már el Rómába? Miért kell ilyen hülye helyekre menni, amiket nem is ismerek?

-Miért nem Rómába? –panaszkodtam, ezt már nem nézte jó szemmel, de anya sem.

-Louis, ne hisztizz! –rám szólt.

-Befogtam, bár nem értem, hogy mi van Győrben, ami olyan jó.

-Majd meglátod.

Vacsora után elmentünk aludni, mert reggel korán kell majd felkelnünk. Viszonylag hamar elaludtam, de hajnali három körül felébredtem és forgolódtam. Kezdett idegesíteni, hogy nem tudok visszaaludni, különösen azért, mert öt órakor kelés. Amikor végre sikerült visszaaludnom, akkor meg megcsörren az a hülye ébresztőóra.

-A fenébe! –kinyomtam, majd a földre dobtam, annyira idegesítő volt. Magamhoz kellett térni, nem aludhattam vissza, mert akkor kaptam volna a fejemre, hogy mi az, hogy nem tudok felkelni. Abból meg még egyszer nem kérek. Itt Federica a kis kedvenc, Claudio meg hercegnőnek hívja, egy elkényeztetett buta liba. Biztos csak a féltékenység beszél belőlem, legalábbis anya szerint, én nem így gondolom, mert ez nagyon bosszantó. Nagy nehezen kikeltem az ágyból, felöltöztem, ami nem tartott olyan sokáig, fogat mostam, elpakoltam a bőröndömbe, majd lementem a nappaliba, ahol a többiek már vártak rám. Természetesen megint én voltam az utolsó.

-Készen állsz? –kérdezte anya, én csak bólogattam.

-Hihetetlen, hogy milyen lassú vagy! –szólt oda nekem gúnyosan Federica, és ez csak még jobban felidegesített.

-Miért? Te talán gyorsabb vagy, órákat töltesz el a tükör előtt. –ideje visszavágni neki, nem fogom hagyni, hogy beszólogasson.

-Louis, maradj csöndben. –anya rám szólt és persze megint őt védi, nagyon elegem van ebből, esküszöm, el fogok innen szökni, mert így nem lehet élni.

-Nem hiszem el, hogy mindig én vagyok a rossz. –lázadtam fel.

-Elég legyen már! –anya nem bírt velem, de én meg utáltam ezt a helyzetet, és nem fogom hagyni, hogy igazságtalanul szidjanak le és ezt az ostoba libát védjék.

Hamarosan beszálltunk Claudio magángépébe, majd lassan el is indultunk. Nagyon jól nézett ki belülről, ilyennel még soha nem utaztam, végig volt kiszolgálás és a legjobb kajákat hozták ki nekünk. Nagyszerű utazás volt, idegen utasok sem zavarhattak minket, mert csak mi utaztunk vele. Bevallom, Federicánál bárki jobb lett volna.

Megérkeztünk Győrbe, körülnéztem, de még semmi érdekeset nem láttam. Egyelőre nem akartam leszólni a várost, mert nem tudom, hogy milyen, most hallottam róla először. A szállodában lepakoltuk a cuccainkat és egy kicsit pihenhettünk szerencsére. Nem volt semmihez sem kedvem, ezért bedőltem az ágyba, hiszen alig aludtam valamit. Viszonylag hamar álomba is merültem volna, ha valaki nem akarná betörni az ajtót. Gyorsan felkeltem és kinyitottam, aztán Federica vigyorgó arcával találtam magam szembe. Nem igaz, hogy ilyenkor sem hagyják pihenni az embert.

-Mit akarsz? –kérdeztem unottan és álmosan.

-Csak annyi, hogy készülődj, mert mindjárt indulunk. –közölte vigyorogva, csak tudnám, hogy mitől van ilyen jó kedve.

-Nem hiszem el! –rácsuktam az ajtót, nem voltam már kíváncsi rá. Biztos látott valami jó pasit, pedig elvileg George-al jár. Mindig is tudtam, hogy csak szórakozik vele, de szegény srác bedől neki. Egy kicsit sajnáltam, hogy ilyen naiv, de talán meg is érdemli, én nem fogok neki szólni. Ha szólnék is neki, akkor sem hinné el, mert a szerelem elvakítja az embert, amivel én is tisztában voltam, mivel átéltem ugyanazzal a nővel, mint amivel ő.

Összeszedtem magam, majd indultam is, a többiek már megint egy kis ideje rám várt, de ez már természetes volt nekik, hogy mindig én voltam az utolsó.

-Végre. –szólalt meg Claudio, hangjában a türelmetlenség volt érezhető. Ezért gúnyosan néztem rá, amit nagyon nem nézett jó szemmel, mert nagyon haragos volt a tekintete. Mindenki csöndben maradt, majd indultunk is, lassan odaértünk a karácsonyi vásárhoz. Az igazat megvallva ez nem is volt annyira szörnyű, sőt kifejezetten szép volt. Claudio és anya vettek maguknak forralt bort, Federica is kért, tehát ő is kapott.

-Én is szeretnék egyet. –kértem én is.

-Te még kicsi vagy, majd legközelebb. –mondta Claudio, ezzel nagyon felhúzott. Mi az, hogy kicsi vagyok? Mit képzel magáról.

-Nem vagyok kicsi, ezt kikérem magamnak. 18 éves vagyok. –álltam ki magamért.

-De még nem töltötted be, ne is próbálkozz, nem veszek neked semmi olyan dolgot, ami gyerekeknek nem való. –gúnyolódott tovább, nagyon felidegesített. Már szólásra nyitottam a szám, hogy visszaszóljak neki, de anya lefogott és kérte, hogy ne robbantsam ki a veszekedést, mert annak rossz vége lesz. Főleg, hogy ne rontsam el ezt a csodás karácsonyi sétát. Hát én nem nevezném annak, de kénytelen voltam csöndben maradni és beletörődni, hogy én nem kapok forralt bort, mert úgyis én húznám a rövidebbet. Ahogy haladtunk végig a sétálóutcán, úgy egyre hangosabb volt a zene, bizonyára valahol élőzene megy, tehát valaki a színpadon van. Később oda is értünk, Federica szerelmes szemekkel leste az énekest, én meg furán néztem rá, mert szerintem nagyon is bénán adta elő.

-Ez ennyire tetszik neked? –kérdeztem gúnyosan.

-Jobb, mint te ezerszer! Annyira cuki. –áradozott, mint egy tini lány, de szinte az is volt még.

-Jézusom, te beteg vagy. Elfelejtetted, hogy neked barátod van? Amúgy hogy hívják és hány éves? –figyelmeztettem, majd érdeklődni kezdtem a kiszemeltje felől.

-Fekete Dávid és 23 éves, pont ideális hozzám. George meg egy kölyök csak, tehát ennyi. –rám tört a röhögő görcs.