2014. szeptember 25., csütörtök

23. rész - A meghallgatás

Kérlek, ne haragudjatok, hogy ennyit késtem a résszel, de egyszerűen ihlet hiányban szenvedtem és nem nagyon ment az írás, de nem adtam fel, ugyanis nem szeretném abbahagyni a történetet, így hát megírtam, és hát sikerült, de lassan hamarosan visszanyerem a lendületemet és gyakrabban jönnek részek, de ezt most kérlek nézzétek el nekem, szinte egy hónap szünet volt, emiatt nagyon szégyellem magam, de ez bármelyik íróval megtörténhet. Sokáig 82 feliratkozó volt, ami 80-ra csökkent. Meg is értem, hogy ketten úgy döntöttek leiratkoznak, lehet én is ezt tettem volna a helyükben. Reménykedem benne, hogy ez a szám növekszik, és hagytok magatok után nyomot. Azt is megértem, ha páran elpártoltak a blogtól és kevesebb komment és pipa érkezik, sőt ezt már észre is vettem. Na mindegy, aki olvassa még, annak jó olvasást. 


Louis szemszöge

Elérkezett a nagy nap, ma van az x-factor meghallgatás, választottam is egy dalt, jól begyakoroltam, és már indulhattam is vele. Nem számítok nagy sikerre, ugyanis rettenetesen gáz, ahogyan azt előadom. Lesz min nevetniük az embereknek. Az utolsó éjjelen nagyon keveset aludtam az izgalomtól, szinte csak forgolódtam, ami csak görcsössé tett, s ez csak jobban akadályozta az alvásomat. Nagy nehezen sikerült is sok idő után, azonban a vacak ébresztőóra felébresztett, leállítottam és megnéztem mennyit is mutat az idő. Már hét óra volt, ami azt jelenti, hogy kelnem kell, mert nyolcra már ott kell lenni. Gyorsan bekaptam valami reggelit, aztán indultam is, már háromnegyedre ott voltam, de már akkor állt a sor. Bizonyára mindenki izgatott volt és korábban értek ide a kelleténél. A kezemben papírt tartottam, amire a dalszöveg volt nyomtatva, amit énekelni fogok, elkezdtem azt olvasgatni és magamban dúdolgattam. Azonban ezzel a cselekedettel nem voltam egyedül, ugyanis a többiek mind ugyanezt tették. Nem sokára kinyitották az ajtót, így a tömeg elkezdett befelé áramlani, majd szétnyomták egymást a fiatalok, de én ebben is kivétel voltam, mivel én hátraálltam és megvártam, amíg a többiek beérnek és utoljára lépek én is be. Ennél jobbat nem is tehettem volna, ezzel is csak húzom az időt magam elől, ugyanis később kerülök be, s ez jobb is, mert nem nagyon akartam a zsűri elé kerülni, hagy menjenek csak ők előbb, mit bánom én. Ahogy telt az idő, egyre jobban izgultam, s már a tenyerem is izzadt, mivel tudtam, hogy egyre közelebb vagyok hozzá.
-Louis Tomlinson! –ahogy kimondták a nevem, elejtettem a papírt, ami a lábam előtt hevert, ugyanis ez azt jelentette, hogy sorra kerültem. Gyorsan felszedtem a lapot és már indultam is, az ajtónál egy nő kivette a kezemből, mert ugye fejből kell énekelni és nem olvasva. Kiálltam a színpadra, be kellett mutatkoztam, ezután elcsendesedett minden, a mikrofont a kezembe vettem és kifújtam a levegőt. Elsötétültek a közönség felett a lámpák, egyedül csak engem világítottak meg, majd megszólalt a zene is, ami azt jelentette, hogy el kell kezdenem, de rettenetesen remegtem és rám tört a pánik, hogy semmi hang nem fog kijönni a torkomon. Összeszedtem minden erőmet és legyőztem a félelmem, elénekeltem a dalt, pont úgy, ahogy szerettem volna, azonban ezt túlzás lett volna állítani, mert biztos, hogy gyengén sikerült és haza fognak küldeni. Már készültem is a legrosszabb kritikákra. Kicsit közelebb léptem a zsűrihez, a tenyerem izzadt, a szívem hevesen dobogott, majd nyeltem egy nagyot.
-Kedves Louis Tomlinson! –kezdett bele az első zsűri, utána ő is levegőt vett, mielőtt elkezdett volna beszélni. Meglepően jó véleménnyel volt a produkciómról, pont az ellenkezőjére számítottam. Örömömben le sem tudtam venni a mosolyt az arcomról és legszívesebben ugrándoztam volna, ugyanis továbbjutottam és bent vagyok a következő körben. A végén Niall odajött hozzám gratulálni, utána adott is egy ölelést, amit viszonoztam.
-Annyira jó voltál, sosem mondtad, hogy ilyen tehetséges vagy. –mondta nevetve, majd megveregette a hátamat és kaptam még egy ölelést.
-Nem vagyok én annyira tehetséges, ezt a teljesítményt is csak annak köszönhetem, hogy rengeteget gyakoroltam rá. –közöltem vele az igazságot, mert nem szerettem, ha minden ok nélkül dicsérnek, és olyanokat mondanak, ami nem fedi a valóságot. Az ilyen szavaktól szállnak el legkönnyebben az emberek, fejükbe száll a hírnév a sok dicsérettől. Vannak igazi tehetségek is, akik megérdemlik a szép szavakat, de olyanok is akadnak, akik fele annyira sem tehetségesek, mint amilyennek beállítják őket. Ezért se szabad elhinnem a dicséreteket, mert akkor nagyon könnyen elrugaszkodom a földtől, az viszont senkinek sem tenne jót, és magamnak ártanék a legtöbbet.
-Nem igaz, ha nem lennél tehetséges, nem jutottál volna tovább. –ragaszkodott a véleményéhez Niall, inkább ráhagytam, nem érdemes ilyenért vitatkozni vele, úgyis neki lesz igaza.
-Legyen igazad, úgyis le vagyok döbbenve, de addig csinálom, amíg ki nem esek, most már nem léphetek vissza. –mondtam határozottan, ezt már végig csinálom, de ki tudja, lehet a következő körben esek ki és mindig úgy állok hozzá, hogy úgyis kiesek, ez a lehető legrosszabb felfogás, ideje lenne megtanulni egy kicsit pozitívabban látni a világot, mert ez így nagyon nem jó. Talán Niall tud ebben segíteni, de ahhoz meg kéne vele osztanom a problémámat. Úgy készültem, hogy nálam fog aludni, legalább addig sem leszek egyedül, tudom, én választottam ezt az életet, de sokszor tör rám a magány, ami nem túl jó dolog.
-Ez a beszéd, és pontosan tudom, hogy kitartó vagy, higgyél magadban, sokáig fogsz jutni, mert nagyon jó vagy! Én támogatni foglak és apa is. Mi van anyukáddal? Ő itt van? –hát igen, kár volt anyát szóba hoznia, ugyanis nem jött el megnézni engem, még csak nem is tudott az egészről, mert nem mondtam el neki. Amúgy sem érdekelné.
-Nincs, nem tud róla. –hadartam el, hogy gyorsan túl legyek rajta, de Niall tovább faggatózott.
-Miért nem jött el? Nem értem.
-Mondom, hogy nem tud róla, amúgy sem érdekelné. Érted? –emeltem fel kicsit a hangom, hogy gyorsan zárjuk le a témát, de Niall továbbra is hajthatatlan volt.
-Bocsánat. Miből gondolod, hogy nem érdekelné?
-Mert őt csak Claudio érdekli meg a többi szeretője, engem le se szar, tudhatnád már és most én abbahagyom ezt a témát, én többé nem keresem fel. –ezzel le is zártam, nem mert tovább kérdezni, mert ingerültem beszéltem vele, amit aztán bántam is. Hazafelé menet, ami busszal történt, időnként ránéztem és látszott az arcán, hogy meg van sértődve, de az is lehet, hogy csak én éreztem így. Meg kéne vigasztalnom.
-Megbántottalak, Niall? –kérdeztem bizonytalanul.
-Nem, dehogyis. Miből gondolod? –innentől kezdve már tudtam, hogy csak én reagáltam túl az egészet.
-Semmi, csak túlreagáltam, hagyjuk. –ezzel le is zártuk a témát és csendesen utaztunk tovább, majd nem sokára haza is értünk. Megmutattam Niallnek a szobáját, aztán segítettem neki kipakolni.
-Akarsz ma valamit csinálni? –kérdezte, azonban nekem semmi ötletem nem volt, leültem az ágyra és gondolkodni kezdtem.
-Menjünk el sétálni és beszélgessünk. –vetettem fel az ötletet, Niall bólogatott, tehát akkor benne volt. Úgy döntöttünk, hogy a közeli tóhoz látogatunk ki, ott megettünk egy pizzát, miközben gyönyörködtünk az ott lévő tájban.
-Annyira hiányoztál, nélküled teljesen üresnek éreztem magam. –vallottam be az igazat, s ezt komolyan is gondoltam, igaz, hogy első hallásra furának tűnhetett, mert valójában egy szerelmes fiú mondja ezt egy lánynak, én viszont máshogy éreztem Niall iránt. Még sosem voltam szerelmes, Niall iránt csak testvéri szeretet érzek, ami nagyon fontos volt számomra.
-Én is így vagyok vele. –tette hozzá lelkesen, fülig ért a szája. Hát igen, ilyenek vagyunk, hogyha tudunk találkozni ennyi idő után. Este hazaértünk, persze a nap folyamán Niall folyamatosan mondta, hogy hívjam fel anyát, de valahogy ez nem ment nekem, talán féltem attól, hogy elutasít vagy kinevet a döntésem miatt. De miért is nevetne ki, amikor tovább jutottam? Magam sem tudtam volna megmondani, de kissé bizonytalan voltam annak ellenére, hogy Niall folyamatosan bátorított.

Niall szemszöge

Nagyon örültem Louis sikereinek, nem is gondoltam volna, hogy valaha is jelentkezni fog ebbe a műsorba, egyszerűen nem tudtam róla elképzelni, mert alig volt önbizalma. Azonban bízom benne, hogy ez a kihívás meghozza ezt neki és bátrabb lesz, tehát szurkolni fogok neki, ameddig csak bent van. Viszont hiába könyörögtem neki, hogy hívja fel az anyukáját, de hajthatatlan volt, ugyanis ragaszkodott ahhoz a véleményéhez, miszerint az anyját ez nem érdekli, és csak kinevetné, a kedvét is képes lenne elvenni. Ezzel nem értettem egyet, mivel egy anya nem tenne ilyet a gyerekével, akárhogy viselkedik is. Emellett érveltem, de semmi, továbbra is nagyon makacs volt. Így hát annyiban hagytam az egészet. Reggel a csengetésre ébredtem, tehát valaki meglátogatja Louist, reménykedtem abban, hogy Johanna az. Átmentem Louis szobájába, aki még mindig aludt.
-Louis, ébredj! Valaki csöngetett. –kicsit ráncigáltam, ekkor ki is nyitotta a szemeit.
-Mi van? –kérdeztem kómás fejjel.
-Csöngettek, nyisd ki az ajtót. –könyörögtem neki.
-Hagyjon már békén, akárki is az. –majd fejére húzta a takarót.
-Nyissam ki én? –kérdeztem.
-Igen és küldd el. Oké? –nem értettem ezt a viselkedését. Vajon ő tudja, hogy ki az és ezért akarja, hogy elküldjem, mert egy számára nem kívánatos személy? Végül is megtettem, amit kért, de eszem ágában sem volt elzavarni, ha az anyja az. Sejtésem bebizonyosodott, valóban Johanna állt az ajtóban, kezében egy nagyobb bevásárlótáskával.
-Szia Niall, remélem nem zavarok. –köszönt, én nekem meg nem lett volna szívem elzavarni őt, így hát betessékeltem.
-Te sosem zavarsz, Louis még alszik, de megvárhatod odabent. –igazából nem volt vele a legjobb kapcsolatom, de mégiscsak Louis anyja, akármilyen is. Johanna leült a kanapéra, én meg udvariasságból megkínáltam egy kávéval.
-Köszönöm szépen, sokat változtál az évek folyamán. –mondta kedvesen, s ez engem is meglepett, hiszen legutoljára annyira bunkó volt. Töltöttem magamnak is, majd helyet foglaltam mellette.
Nem sokat kellett várni Louisra, már meg is jelent a nappaliban és arcára döbbenet ült.
-Miért nézel így? –kérdeztem tőle nevetve.
-Miért engedted be? Anya, te hogy hogy eljöttél? –hangját felemelte, szinte már ingerült volt, Johannának látszólag rosszul esett fia viselkedése.
-De fiam, miért vagy ilyen ellenséges velem? Különben is hoztam neked egy csomó mindent. –mutatott a szatyorra.
-Eddig leszartál, azt gondoltam nem szeretsz. Most hirtelen mi történt? Claudio elhagyott? –Johanna ekkor kissé lehajtotta a fejét és nem mondott semmit, lehet mégis így történt. Akkor vajon csak ezért jött el Louishoz? Érdekes anya, az kétségtelen, de reménykedtem, hogy azért mégsem így történt.
-Anya, valamiről tudnod kell, jelentkeztem az X-Factorba!

7 megjegyzés: