2015. február 18., szerda

35. rész - Gyilkosság

Sajnos szerencsére elérkeztünk az utolsó részhez is. Már a terhemre volt ez a történet, alig volt ihlet, ezért a tervezettnél rövidebb lett, mert 40 részesre akartam, de csak 35 lett, de legalább befejeztem, lezártam. Ezen kívül lesz egy rövidebb epilógus is, ami valószínűleg hétvégén érkezik és akkor végleg elbúcsúzunk a blogtól. Tehát, aki olvasta a blogot valameddig, vagy végig az kérem írjon rövid véleményt a blogról, milyen érzéseket váltott ki belőle, hogy tetszett a történet stb. Ha abbahagyta az olvasást, akkor annak miértjét. Lehet most is, ennek a bejegyzésnek az aljába, vagy hétvégén az epilógus alá. Ahogy gondoljátok. De ha valakinek nem adatik meg, hogy kommenteljen, vagy csak lusta, pipával jelezze, hogy itt volt, hogy elolvasta. Érdekel, hogy hányan tartottak ki a végéig. 


Niall szemszöge

Louisnak elment az esze, hisz a saját életét kockáztatja azzal, hogy szembeszáll azzal az őrülttel. Bármire képes, meg fogja ölni, s én ezt nem hagyhatom. Képes volt darabokra tépni a repülőjegyeket, pedig új életet kezdhettünk volna olyan emberektől távol, akik csak rosszat akartak nekünk. Legjobb, ha az összes ismerőstől több ezer kilométerre távol tartózkodtunk. Új ismerősöket, barátokat szereznénk, a régieket elfelejtenénk. És ekkor eszembe jutott a család? Mi lehet apával? Louis anyjával? Őket is cserben hagynánk? Biztos, hogy keresnének minket, ha hónapokig nem jelentkeznénk. Eme gondolattól a szívem szorult össze, s könnycseppek gyülekeztek a szemem sarkában, amit próbáltam visszafojtani, nehogy Louis észrevegye, de nem ment, lefolytak az arcomon. Kezeimmel megtöröltem könnyeimtől nedves arcomat, aztán Louisra pillantottam, aki az ágyon ült hajolva, s lehajtotta a fejét. Nem nézett rám, nem látta meg a sírásom szerencsére. Nem is kell róla tudni, a zsebkendővel szárazra töröltem az arcom.
-Döntöttem! –pattant fel Louis hirtelen az ágyról, kissé összerezzentem az ijedségtől.
-Tudom! Szembeszállsz vele. –közöltem a tényeket, biztos voltam már benne, hogy emellett döntött.
-Pontosan! –erősítette meg, megijedtem tőle, ettől a tudattól és attól, hogy megint baja esik. Vagy már nem érdekelte? Nagyon úgy tűnt. Valahogy vissza kéne hozni az életkedvét, ez így nem mehet tovább, ennyire nem omolhatott össze. Össze kell magát szednie, hogy új életet kezdjen, már mindent elterveztem, erre romba dönt mindent azzal, hogy széttépte a repülőjegyeket. Vagy újakat veszek, vagy ráhagyom az egészet és lesz, ami lesz, miközben a legjobbakat remélem.

Louis szemszöge

Elhatároztam, hogy szembeszállok vele. Maradtunk a szállodában, eltelt néhány hét, nem történt semmi különös, csak annyi, hogy megszerveztem a bosszúmat Leitgeb ellen, kerestem embereket, illetve testőröket magamnak, és kémeket, akik azt a férget figyelik éjjel-nappal. Szerencsére nem készült ellenem semmire, elvoltak Federicával és ennyi, de ez egy kicsit elgondolkodtatott, hogy megéri-e így kirobbantani közöttünk a háborút. Nem futamodhatok meg, nem hagyhatom magam, ezért most győztesnek érezheti magát, pedig nem az, s én nekem ezt meg kell mutatnom. Megmutatom neki, hogy mire vagyok képes valójában, Federica nem lesz az övé. Teljesen mindegy, hogy enyém lesz-e vagy sem, csak az övé ne legyen, a lelkem tele van gyűlölettel a történtek miatt. Az emberek már készen álltak mindennel, csak még a tervet kellett kidolgoznom, Niall segítségét kértem, aki bár ellenezte ezt az egészet, húzta a száját, de nem akart cserben hagyni, vagyis segített nekem. Ebből is látszik, hogy nem csak barátok vagyunk, hanem testvérek is, mintha édestestvérek lennék, nem csak mostohák.
-Meg akarod ölni? –tette fel a kérdést, azonban ez eszemben sem volt, csak egy kicsit megijeszteni, hogy húzzon haza, persze Federica nélkül.
-Nem. Én nem vagyok olyan kegyetlen, mint amilyen ő volt velem. Csak meg kell ijeszteni annyira, hogy inkább hazamegy, de Federicát hagyja itt. El fogjuk ezt érni. –mondtam határozottan ökölbe szorított kezekkel, majd egyet az asztalra csaptam, amitől Niall kissé összerezzent ijedtségében.
-Bocsánat. Nem akartalak megijeszteni. –mondtam, s így is gondoltam.
-Semmi baj, de kicsit túlzás már, amit csinálsz. Le van nyugodva, szerintem hagyni kéne, mert ez tényleg harcot szül, ahol biztos, hogy lesznek sérülések. –mondta ijedten, s igaza is volt. Tisztában voltam mindennel, de vállaltam a felelősséget.
-Vállalom mindenért a felelősséget. –álltam fel a helyemről határozottan és közöltem keményen.
A terv első része egy névtelen levél volt, amiben ez állt:

„Ha jót akarsz magadnak, kisapám, akkor jobb, ha szakítasz a bombázó csajoddal, különben nem állok jót magamért. Akár az életedbe is kerülhet. Ja, és van még egy kikötésem. Takarodjál el a szigetről! Húzzál haza, vagy ahová akarsz, csak innen el jó messzire. Remélem érthető voltam. A szakításra kapsz huszonnégy órát, a távozásra meg három napot. Jól gondold át! Ezek mellett még a családodnak is baja eshet!”

Várni kellett, először is a szakításra, kíváncsian vártam, hogy megteszi-e, hamarosan ki fog derülni, hogy mennyire vette komolyan a névtelen levelet, de ez csak holnap fog kiderülni. Emiatt kicsit nyugtalanul aludtam, sokat forgolódtam az éjszaka, sőt sokszor fel is riadtam, de ez most nagyon nem tudott érdekelni.
Mikor letelt a huszonnégy óra a levél feladása óta, az embereim ismét figyelni kezdték és külön Federicát is, azonban este rossz hírt közöltek velem: esze ágában sem volt szakítani. Gondolhattam volna, hogy nem veszi komolyan a levelet, ez nagyon felbosszantott. Megfogtam a telefonomat és idegből, tiszta erőből falhoz vágtam, utána meg már nem kellett azon csodálkozni, hogy darabokra tört. Sajnáltam nagyon, mert nem volt egy olcsó darab, viszont a pénz miatt nem kellett aggódnom, mert még volt bőven. Majd veszek egy újat és kész. Odamentem a szemétlapáttal és összeszedtem a darabjait, majd a kukába szórtam, s pont ekkor jelent meg Niall, aki értetlenül nézett rám.
-Mi volt ez a hatalmas zaj? –éreztem, hogy rá fog kérdezni, hát akkor miért ne legyek vele őszinte? Hiszen ez „csak” egy telefon.
-„Csak” a telefonom darabokra tört. –vágtam rá olyan hangnemben, mintha nem is izgatna az egész. Ez igaz is volt, mivel ennél sokkal fontosabb dolgok jártak a fejemben, ez szinte eltörpült mellettük.
-Mit csináltál? –kérdezte kiakadva.
-Falhoz vágtam. –vállat rántottam, tényleg nem érdekelt.
-De miért? Ez egy jó telefon volt. Miért csináltad? –emelte fel a hangját.
-Ne szólj bele, kérlek! –szóltam rá keményebben, úgy látszik, hatásos volt, mert elhallgatott. Jelenleg ennél jobbat nem is tehetett volna, mert most sík ideg vagyok. –Nem vette komolyan a névtelen levelet! Még mindig Federicával van, ezért most új tervet eszelünk ki. –tettem hozzá.
-Gondoltad, hogy komolyan fog venni egy ostoba névtelen levelet. –szólta le a tervet, ami nagyon felbosszantott. Kedvem lett volna elküldeni a francba, de inkább vettem egy mély levegőt és visszafogtam magam, mivel nem akartam olyat tenni, amit aztán később megbánok, Niall meg nekem a mindenem, ő az egyetlen, aki mellettem áll, akiben megbízhatok, s akire számíthatok.
-Meg is ijedhetett volna, hisz az életéről van szó. –mondtam sóhajtva.
-Képzeld magad a helyében. Te mit tennél, ha ilyet kapnál? –tette fel a kérdést, gondolkoztam rajta, mert azért mégsem volt olyan egyszerű megválaszolni, anélkül, hogy megéltem volna ezt a helyzetet.
-Lehet, igazad van. Mást kell kitalálnunk amúgy is. Ejtsük a témát. –ezzel le is zártam.
Rájöttem, hogy én már nem tudok tovább várni, meg kell tennem a végső lépést, azt, hogy megölöm. Eddig nem akartam azt, de hirtelen minden megváltozott, mert rájöttem, hogy ezzel leegyszerűsíthető ez az egész és utána meg már minden gondom lemegy róla. Csak szólni kellett az egyik embernek, hogy tegye meg, fel is hívtam, egyelőre csak egy találkozóra hívtam, mert úgy véltem, hogy ez nem telefon téma, ugyanis nem csak, hogy lepuffantjuk meggondolatlanul, hanem megtervezünk mindent a lebukás elkerülése érdekében.
-Akkor térjünk a lényegre! –kérte az emberem, amúgy sem akartam elidőzni a vendéglőben, mivel mindössze egy pohár sört rendeltem.
-Én is így gondoltam. Nyírjátok ki! Nekem mindegy, hogy hogy, csak menjen már le róla a gond. –adtam ki az utasítást, az emberem arcára megdöbbenés ült ki, mivel meglepetésként érhette a hirtelen döntésem.
-Nem! Erről nem volt szó! Mi nem bérgyilkosok vagyunk! –emelte fel a hangját, miközben kiakadt, hogy ilyet kérek tőle. Kicsit meglepődtem, de utána rájöttem, hogy igaza van, tényleg nem volt szó gyilkosságról.
-Arról volt szó, hogy csak megijesztjük, hogy szakítson a nővel és, hogy utána menjen haza. Erre meg? Na, jó, hagyjuk inkább. Most akkor mi legyen? –kérdezte.
-Semmi! Elintézem én akkor!
Ezzel ki is adtam az útjukat, persze, amennyi járt nekik, annyit ki is fizettem, innentől kezdve csak magamra voltam utalva. Vettem egy hatalmas kést és azt terveztem, hogy az éjszaka folyamán fogok betörni hozzá és leszúrom. Ezt Niallnek sem mondtam el, úgyis csak ellenezné ezt a tervet, elég, ha tudja, hogy ki akarom majd nyírni valamikor, de azt nem gondolja, hogy ennyire hamar.
Éjjel felkeltem, ügyeltem arra, hogy ne ébresszem fel, teljesen feketébe öltöztem, kapucnit feltettem és vittem a napszemüveget is, de előtte harisnyát húztam a fejemre, hogy még esélye se legyen felismerni. Szép csendben kimentem, majd futásnak eredtem, meg sem álltam az ö lakásukig. Igen, azóta átköltöztek máshová, míg mi a szállodában maradtunk. Feltörtem a zárat, s már bent is voltam, már csak be kellett lopakodni a szobába és akkor jön a legnehezebb, vagyis maga a gyilkosság, majd aztán el kell tüntetni minden nyomot. Arra is meg volt a tervem. Arra viszont számítanom kellett, hogy Federicával alszik, erről is gondoskodtam. Egy rongyra altató folyadékot öntöttem, majd odanyomtam a lány orrához, amitől pillanatok alatt elkábult, majd Leitgebbel is megakartam tenni, mivel úgy sokkal könnyebben végezhetek vele, de sajnos felébredt, így ennek a tervnek oda. Gyorsan odaszaladtam a késért és nekirontottam, azonban elkapta a karom, azt, amiben az éles tárgyat tartottam, kissé megijedtem. Falhoz csapott, még mindig nálam volt a kés és beléakartam szúrni, de ezt is sikerült megakadályoznia, mivel felém irányította az élét, már nem tudtam uralkodni felette. A szívembe vésődött az éles kés és ott helyben elsötétült előttem minden, majd összeesem, azonban előtte nagy fájdalmat éreztem ott, s azt is, ahogy folyik lefelé a vér, de ez mindössze két másodpercig tartott, mert utána bekövetkezett az eszméletvesztés. 

4 megjegyzés:

  1. Szegény Louis! Következőt,de Louis ne haljon meg!

    VálaszTörlés
  2. Óóó!! Szegény kis Louim!!:'( Amúgy nagyon jó lett. Sajnálom, hogy mindjárt vége.:(( Gyorsan következőt! :*

    VálaszTörlés
  3. .... túlságosan olyan mint az összes többi történeted ....

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. ezt meg hogy érted? Lécci fejtsd ki ezt jobban

      Törlés