Sajnos szerencsére elérkeztünk az utolsó részhez is. Már a terhemre volt ez a történet, alig volt ihlet, ezért a tervezettnél rövidebb lett, mert 40 részesre akartam, de csak 35 lett, de legalább befejeztem, lezártam. Ezen kívül lesz egy rövidebb epilógus is, ami valószínűleg hétvégén érkezik és akkor végleg elbúcsúzunk a blogtól. Tehát, aki olvasta a blogot valameddig, vagy végig az kérem írjon rövid véleményt a blogról, milyen érzéseket váltott ki belőle, hogy tetszett a történet stb. Ha abbahagyta az olvasást, akkor annak miértjét. Lehet most is, ennek a bejegyzésnek az aljába, vagy hétvégén az epilógus alá. Ahogy gondoljátok. De ha valakinek nem adatik meg, hogy kommenteljen, vagy csak lusta, pipával jelezze, hogy itt volt, hogy elolvasta. Érdekel, hogy hányan tartottak ki a végéig.
Niall szemszöge
Louisnak
elment az esze, hisz a saját életét kockáztatja azzal, hogy szembeszáll azzal
az őrülttel. Bármire képes, meg fogja ölni, s én ezt nem hagyhatom. Képes volt
darabokra tépni a repülőjegyeket, pedig új életet kezdhettünk volna olyan
emberektől távol, akik csak rosszat akartak nekünk. Legjobb, ha az összes
ismerőstől több ezer kilométerre távol tartózkodtunk. Új ismerősöket, barátokat
szereznénk, a régieket elfelejtenénk. És ekkor eszembe jutott a család? Mi
lehet apával? Louis anyjával? Őket is cserben hagynánk? Biztos, hogy keresnének
minket, ha hónapokig nem jelentkeznénk. Eme gondolattól a szívem szorult össze,
s könnycseppek gyülekeztek a szemem sarkában, amit próbáltam visszafojtani,
nehogy Louis észrevegye, de nem ment, lefolytak az arcomon. Kezeimmel megtöröltem
könnyeimtől nedves arcomat, aztán Louisra pillantottam, aki az ágyon ült
hajolva, s lehajtotta a fejét. Nem nézett rám, nem látta meg a sírásom
szerencsére. Nem is kell róla tudni, a zsebkendővel szárazra töröltem az arcom.
-Döntöttem!
–pattant fel Louis hirtelen az ágyról, kissé összerezzentem az ijedségtől.
-Tudom!
Szembeszállsz vele. –közöltem a tényeket, biztos voltam már benne, hogy
emellett döntött.
-Pontosan!
–erősítette meg, megijedtem tőle, ettől a tudattól és attól, hogy megint baja esik.
Vagy már nem érdekelte? Nagyon úgy tűnt. Valahogy vissza kéne hozni az
életkedvét, ez így nem mehet tovább, ennyire nem omolhatott össze. Össze kell
magát szednie, hogy új életet kezdjen, már mindent elterveztem, erre romba dönt
mindent azzal, hogy széttépte a repülőjegyeket. Vagy újakat veszek, vagy
ráhagyom az egészet és lesz, ami lesz, miközben a legjobbakat remélem.
Louis szemszöge
Elhatároztam,
hogy szembeszállok vele. Maradtunk a szállodában, eltelt néhány hét, nem
történt semmi különös, csak annyi, hogy megszerveztem a bosszúmat Leitgeb
ellen, kerestem embereket, illetve testőröket magamnak, és kémeket, akik azt a
férget figyelik éjjel-nappal. Szerencsére nem készült ellenem semmire, elvoltak
Federicával és ennyi, de ez egy kicsit elgondolkodtatott, hogy megéri-e így
kirobbantani közöttünk a háborút. Nem futamodhatok meg, nem hagyhatom magam,
ezért most győztesnek érezheti magát, pedig nem az, s én nekem ezt meg kell
mutatnom. Megmutatom neki, hogy mire vagyok képes valójában, Federica nem lesz
az övé. Teljesen mindegy, hogy enyém lesz-e vagy sem, csak az övé ne legyen, a
lelkem tele van gyűlölettel a történtek miatt. Az emberek már készen álltak
mindennel, csak még a tervet kellett kidolgoznom, Niall segítségét kértem, aki
bár ellenezte ezt az egészet, húzta a száját, de nem akart cserben hagyni,
vagyis segített nekem. Ebből is látszik, hogy nem csak barátok vagyunk, hanem
testvérek is, mintha édestestvérek lennék, nem csak mostohák.
-Meg
akarod ölni? –tette fel a kérdést, azonban ez eszemben sem volt, csak egy
kicsit megijeszteni, hogy húzzon haza, persze Federica nélkül.
-Nem.
Én nem vagyok olyan kegyetlen, mint amilyen ő volt velem. Csak meg kell
ijeszteni annyira, hogy inkább hazamegy, de Federicát hagyja itt. El fogjuk ezt
érni. –mondtam határozottan ökölbe szorított kezekkel, majd egyet az asztalra
csaptam, amitől Niall kissé összerezzent ijedtségében.
-Bocsánat.
Nem akartalak megijeszteni. –mondtam, s így is gondoltam.
-Semmi
baj, de kicsit túlzás már, amit csinálsz. Le van nyugodva, szerintem hagyni
kéne, mert ez tényleg harcot szül, ahol biztos, hogy lesznek sérülések. –mondta
ijedten, s igaza is volt. Tisztában voltam mindennel, de vállaltam a
felelősséget.
-Vállalom
mindenért a felelősséget. –álltam fel a helyemről határozottan és közöltem
keményen.
A
terv első része egy névtelen levél volt, amiben ez állt:
„Ha jót akarsz magadnak,
kisapám, akkor jobb, ha szakítasz a bombázó csajoddal, különben nem állok jót
magamért. Akár az életedbe is kerülhet. Ja, és van még egy kikötésem.
Takarodjál el a szigetről! Húzzál haza, vagy ahová akarsz, csak innen el jó
messzire. Remélem érthető voltam. A szakításra kapsz huszonnégy órát, a
távozásra meg három napot. Jól gondold át! Ezek mellett még a családodnak is
baja eshet!”
Várni
kellett, először is a szakításra, kíváncsian vártam, hogy megteszi-e, hamarosan
ki fog derülni, hogy mennyire vette komolyan a névtelen levelet, de ez csak
holnap fog kiderülni. Emiatt kicsit nyugtalanul aludtam, sokat forgolódtam az
éjszaka, sőt sokszor fel is riadtam, de ez most nagyon nem tudott érdekelni.
Mikor
letelt a huszonnégy óra a levél feladása óta, az embereim ismét figyelni
kezdték és külön Federicát is, azonban este rossz hírt közöltek velem: esze
ágában sem volt szakítani. Gondolhattam volna, hogy nem veszi komolyan a
levelet, ez nagyon felbosszantott. Megfogtam a telefonomat és idegből, tiszta
erőből falhoz vágtam, utána meg már nem kellett azon csodálkozni, hogy
darabokra tört. Sajnáltam nagyon, mert nem volt egy olcsó darab, viszont a pénz
miatt nem kellett aggódnom, mert még volt bőven. Majd veszek egy újat és kész.
Odamentem a szemétlapáttal és összeszedtem a darabjait, majd a kukába szórtam,
s pont ekkor jelent meg Niall, aki értetlenül nézett rám.
-Mi
volt ez a hatalmas zaj? –éreztem, hogy rá fog kérdezni, hát akkor miért ne
legyek vele őszinte? Hiszen ez „csak” egy telefon.
-„Csak”
a telefonom darabokra tört. –vágtam rá olyan hangnemben, mintha nem is izgatna
az egész. Ez igaz is volt, mivel ennél sokkal fontosabb dolgok jártak a
fejemben, ez szinte eltörpült mellettük.
-Mit
csináltál? –kérdezte kiakadva.
-Falhoz
vágtam. –vállat rántottam, tényleg nem érdekelt.
-De
miért? Ez egy jó telefon volt. Miért csináltad? –emelte fel a hangját.
-Ne
szólj bele, kérlek! –szóltam rá keményebben, úgy látszik, hatásos volt, mert
elhallgatott. Jelenleg ennél jobbat nem is tehetett volna, mert most sík ideg
vagyok. –Nem vette komolyan a névtelen levelet! Még mindig Federicával van,
ezért most új tervet eszelünk ki. –tettem hozzá.
-Gondoltad,
hogy komolyan fog venni egy ostoba névtelen levelet. –szólta le a tervet, ami
nagyon felbosszantott. Kedvem lett volna elküldeni a francba, de inkább vettem
egy mély levegőt és visszafogtam magam, mivel nem akartam olyat tenni, amit
aztán később megbánok, Niall meg nekem a mindenem, ő az egyetlen, aki mellettem
áll, akiben megbízhatok, s akire számíthatok.
-Meg
is ijedhetett volna, hisz az életéről van szó. –mondtam sóhajtva.
-Képzeld
magad a helyében. Te mit tennél, ha ilyet kapnál? –tette fel a kérdést, gondolkoztam
rajta, mert azért mégsem volt olyan egyszerű megválaszolni, anélkül, hogy
megéltem volna ezt a helyzetet.
-Lehet,
igazad van. Mást kell kitalálnunk amúgy is. Ejtsük a témát. –ezzel le is
zártam.
Rájöttem,
hogy én már nem tudok tovább várni, meg kell tennem a végső lépést, azt, hogy
megölöm. Eddig nem akartam azt, de hirtelen minden megváltozott, mert rájöttem,
hogy ezzel leegyszerűsíthető ez az egész és utána meg már minden gondom lemegy
róla. Csak szólni kellett az egyik embernek, hogy tegye meg, fel is hívtam,
egyelőre csak egy találkozóra hívtam, mert úgy véltem, hogy ez nem telefon
téma, ugyanis nem csak, hogy lepuffantjuk meggondolatlanul, hanem megtervezünk
mindent a lebukás elkerülése érdekében.
-Akkor
térjünk a lényegre! –kérte az emberem, amúgy sem akartam elidőzni a
vendéglőben, mivel mindössze egy pohár sört rendeltem.
-Én
is így gondoltam. Nyírjátok ki! Nekem mindegy, hogy hogy, csak menjen már le
róla a gond. –adtam ki az utasítást, az emberem arcára megdöbbenés ült ki,
mivel meglepetésként érhette a hirtelen döntésem.
-Nem!
Erről nem volt szó! Mi nem bérgyilkosok vagyunk! –emelte fel a hangját,
miközben kiakadt, hogy ilyet kérek tőle. Kicsit meglepődtem, de utána rájöttem,
hogy igaza van, tényleg nem volt szó gyilkosságról.
-Arról
volt szó, hogy csak megijesztjük, hogy szakítson a nővel és, hogy utána menjen
haza. Erre meg? Na, jó, hagyjuk inkább. Most akkor mi legyen? –kérdezte.
-Semmi!
Elintézem én akkor!
Ezzel
ki is adtam az útjukat, persze, amennyi járt nekik, annyit ki is fizettem,
innentől kezdve csak magamra voltam utalva. Vettem egy hatalmas kést és azt
terveztem, hogy az éjszaka folyamán fogok betörni hozzá és leszúrom. Ezt
Niallnek sem mondtam el, úgyis csak ellenezné ezt a tervet, elég, ha tudja,
hogy ki akarom majd nyírni valamikor, de azt nem gondolja, hogy ennyire hamar.
Éjjel
felkeltem, ügyeltem arra, hogy ne ébresszem fel, teljesen feketébe öltöztem,
kapucnit feltettem és vittem a napszemüveget is, de előtte harisnyát húztam a
fejemre, hogy még esélye se legyen felismerni. Szép csendben kimentem, majd
futásnak eredtem, meg sem álltam az ö lakásukig. Igen, azóta átköltöztek
máshová, míg mi a szállodában maradtunk. Feltörtem a zárat, s már bent is
voltam, már csak be kellett lopakodni a szobába és akkor jön a legnehezebb,
vagyis maga a gyilkosság, majd aztán el kell tüntetni minden nyomot. Arra is
meg volt a tervem. Arra viszont számítanom kellett, hogy Federicával alszik,
erről is gondoskodtam. Egy rongyra altató folyadékot öntöttem, majd odanyomtam
a lány orrához, amitől pillanatok alatt elkábult, majd Leitgebbel is megakartam
tenni, mivel úgy sokkal könnyebben végezhetek vele, de sajnos felébredt, így ennek
a tervnek oda. Gyorsan odaszaladtam a késért és nekirontottam, azonban elkapta
a karom, azt, amiben az éles tárgyat tartottam, kissé megijedtem. Falhoz
csapott, még mindig nálam volt a kés és beléakartam szúrni, de ezt is sikerült
megakadályoznia, mivel felém irányította az élét, már nem tudtam uralkodni
felette. A szívembe vésődött az éles kés és ott helyben elsötétült előttem
minden, majd összeesem, azonban előtte nagy fájdalmat éreztem ott, s azt is,
ahogy folyik lefelé a vér, de ez mindössze két másodpercig tartott, mert utána
bekövetkezett az eszméletvesztés.
Szegény Louis! Következőt,de Louis ne haljon meg!
VálaszTörlésÓóó!! Szegény kis Louim!!:'( Amúgy nagyon jó lett. Sajnálom, hogy mindjárt vége.:(( Gyorsan következőt! :*
VálaszTörlés.... túlságosan olyan mint az összes többi történeted ....
VálaszTörlésezt meg hogy érted? Lécci fejtsd ki ezt jobban
Törlés