12. rész - Veszekedés

Meghoztam a 12. részt is, remélem tetszeni fog ez is. Sajnálattal látom, hogy visszaugrottak a pipák száma. Tehát szóljatok, ha valami nem tetszik, vagy esetleg ötleteket is adhattok, hogy mit olvasnátok szívesen. Köszönöm az eddigi 61 feliratkozót, legutóbb 59-en voltatok, szintén örülök annak a 2-nek, akik az elmúlt egy hétben iratkoztak vele. Jó olvasást és hagyjatok magatok után nyomot. 

Niall szemszöge

2008. december 20.

Eltelt körülbelül két év a Hawaii nyaralásunk óta, ahol ismét összefutottam George-al. Onnantól kezdve tartjuk is egymással a kapcsolatot, azonban ez csak neten lehetséges, azóta nem is találkoztunk egymással. Egyébként nyáron úgy volt, hogy megyek hozzájuk, de lefújta az egészet. Louisnak egyáltalán nem volt szimpatikus a srác, azt akarta, hogy szakítsak meg minden kapcsolatot vele, mert szerinte a szeme se áll jól. Úgy vélte egész végig, hogy csak teher vagyok a számára, de nem akar megbántani azzal, hogy elküld. Őszintén szólva sokszor elgondolkodtam rajta, hogy talán igaza lehet, mivel, amikor beszélgettünk, akkor szinte mindig csak egy szavas válaszokat adott, nem kezdett mesélésbe velem ellentétben. Ha épp hosszan leírtam egy-egy történést, úgy tűnt, mintha nem is érdekelné és egy szóval lerendezte az egészet, ezzel lezárta a témát. Kicsit bosszantott, de azért továbbra is próbálkoztam, hátha megváltozik majd velem szemben. Nem tudom eldönteni, hogy csak nem tudott feloldódni, vagy Louisnak van igaza. Mindig adtam esélyt a dolognak, de a mai napig semmi sem változott azóta.

Ismét a laptopom előtt görnyedtem és vele chateltem, ilyenkor mindig rám írtak többen is, de ők valahogy nem nagyon izgattak, csak kizárólag George. Nem értettem magamon, hogy miért ragaszkodom ennyire a barátságához, más azt hihetné, hogy a szerelmem, azonban nem így van, mivel fiúról van szó, én meg a női nemet szeretem. Érthetetlen és egyre jobban idegesített, hogy így bánt velem. Louis nyitott be, egyből tudtam, hogy mit fog mondani.

-Már megint azzal a hülye gyerekkel beszélsz? –Szinte mindig ezt hajtogatja, amikor a laptop előtt lát ülni. Egyébként nem voltam egy nagy kocka, aki egésznap a gépet nyomja. Ellentétben Louissal, aki szerette nyomogatni az ilyesmi dolgokat, a kedvence az x-boksz volt. Mondjuk azt én is szerettem, de nem voltam a rabja, ahogyan ő.

-Igen és képzeld, nem hülye gyerek. –Vágtam vissza, mert kezdett már idegesíteni, hogy így beszél róla.

-Pedig állandóan panaszkodsz rá, hogy alig ír neked vissza. –Igaza volt, hogy folyton csak siránkozom miatta. Más már rég megszakította volna vele a kapcsolatot, csak én voltam ennyire ostoba.

-Igazad van. –Hajtottam le a fejem, Louis odalépett hozzám és lecsukta a laptop tetejét. Én meglepődtem ezen a cselekedetén, így hirtelen felkaptam rá a fejem. Ránéztem, miközben a válaszát vártam, nem kellett megszólalni, a tekintetemmel éreztettem vele, hogy magyarázatot követelek tőle a tette miatt.

-Ne beszélgess vele tovább, komolyan, egyre rosszabb vagy. Már nem lógsz a haverjaiddal, ahogy régen, hanem ezt a gépet nyomod és csak rá vársz. Mintha szerelmes lennél bele, komolyan, mintha egy lányra várnál. –Közölte velem a valóságot mélyen a szemeimbe nézve. Időnként elkaptam onnan a tekintetem és a készülék tetejére tévedt. Nem nyúltam hozzá, nagyon jól tette, hogy lecsukta, teljesen igaza volt. Elhanyagoltam miatta a barátaimat egy kis hülye miatt, nem érte meg egyáltalán. Sokszor kaptam szemrehányást tőlük is, hogy alig foglalkozom velük, magyarázatot vártak, én meg elmondtam nekik, hogy ez nem igaz, mert ugyanúgy a barátaim, de a George-al való chatelést nem vallottam be. Azonban Louis elárulta nekik az igazat, és azóta már nem is keresnek.

-Igazad van. Elpocsékoltam erre a baromságra éveket. Fel kell keresnem a barátaimat, majd holnap az iskolában beszélek velük. –Közöltem, Louis szeme felcsillant, mert végre megjött az eszem.

-Ez a beszéd, öcskös! Csapj bele! –Nyújtotta a tenyerét, én meg adtam neki egy pacsit.

Elérkezett a másnap reggel, megint korán kellett kelni, mert ugye suli. Hála az égnek ez az utolsó napunk a téli szünet előtt és ma is van az osztálykarácsony. Én egy lányt húztam, de még mindig nem vettem neki semmit, teljesen kiment a fejemből. Pedig nem megszokott tőlem, hogy mindent az utolsó pillanatra halogatok, lehet átvettem Louistól ezeket a rossz szokásokat, mivel a szobámban is elég nagy volt a kupi. Jó, azért annyira nem, mint az övében. Felöltöztem, nem szarakodtam sokáig a tükör előtt, hanem felkaptam magamra, ami a kezem ügyébe került. Kimentem a konyhába, de Louis sehol sem volt, pedig előttem szokott felkelni. Lehet elaludt, vagyis erre gondoltam először, így benyitottam hozzá és közelebb léptem az ágyához.

-Fel kéne már kelni, el fogsz késni. –Hajoltam felé, de ő csak szuszogott tovább, tehát utána kicsit megrángattam, ekkor végre kinyitotta a szemét.

-Kelni kell, elaludtál. –Folytattam, mert lehet, hogy az előzőt még nem hallotta.

-Olyan gyengének érzem magam, lehet, beteg leszek. –Mondta, aztán a kezem a homlokára tettem, hogy megnézzem, van-e láza. Eléggé forró volt, és nem tudok szólni apáéknak, mert ők elmentek már dolgozni, akkor Louis egyedül marad betegen.

-Forró a homlokod, hozom a lázmérőt. –Mondtam, majd le is vettem a polcról a szokásos helyről, utána odaadtam neki. Tovább készülődtem a suliba, mikor kész lettem, benéztem hozzá.

Louis szemszöge

Betegnek éreztem magam, fel sem keltem, Niall jött felébreszteni, hogy indulni kéne az iskolába. Megmondtam neki, hogy nagyon gyengének érzem magam, ezért idehoztam nekem a lázmérőt és magamra hagyott egy kis időre. Mi lesz így velem? Anya és Bobby dolgoznak, Niall iskolába megy, én meg itt maradok betegen egyedül. Ajtó nyitást hallottam, tudtam, hogy Niall lépett be hozzám a szobába.

-Na, akkor én indultam. –Jelentette ki, majd rám nézett. El voltam keseredve és ezt szerintem ő is látta, mert hirtelen szomorú lett.

-Maradjak itthon veled? –Kérdezte. Én csak bólogattam, mert nem akartam egyedül maradni délutánig.

-Hívd fel anyát. –Mondtam nagy nehezen, mert beszélni is nehezemre esett.

-Felesleges, úgysem engedik el a munkahelyéről. Itt vagyok most neked, amúgy sem vettem ajándékot annak a csajnak, csak égnék. –Mondta, miközben közelebb lépett hozzám, majd végül leült az ágyra és megfogta a kezem. Nem volt a vérszerinti testvérem, de teljesen úgy szerettük egymást, senki sem venné észre rajtunk, hogy csak mostohák vagyunk. Képes volt miattam otthon maradni, bár nem mintha olyan nagy terhére lett volna, mivel a sulit bármivel elcserélte volna, mint minden diák.

-Megmérted a lázadat? –Kérdezte aggódva.

-Igen, 39 fokos. –Feleltem, majd becsuktam a szemeimet. Hallottam, ahogy feláll és az ajtó felé sétál, aztán ki is nyitja azt. Kiment, és nem tudom, hogy vissza fog-e jönni hozzám és ha nem, akkor egyedül kell lennem, ami nagyon rossz ebben az állapotban. El is aludhattam közben, mert úgy tűnt, hogy hamar vissza is jött. Kinyitottam a szemeimet és láttam, hogy egy csésze tea van a kezében, bizonyára nekem készítette. Letette mellém az éjjeliszekrényre.

-Ez jót fog tenni. Felhúzzam a redőnyt? –Kérdezte, mivel eléggé sötét volt a szobában, mintha este lenne, pedig rég nappal volt. Rábólintottam és már indult is az ablak felé, ahogy felhúzta a sötétítőt, nagy fény szűrődött be, ami rossz volt a szememnek, így hunyorítani kezdtem.

-Délután ki kéne menni a haverokhoz. –Kezdett bele a mondandójában. Semmi kedvem nem volt beszélgetni, de azért fárasztott.

-Menj, akkor már anya is otthon lesz. –Válaszoltam neki.

-Szerinted jól döntöttem? –Faggatott tovább, én nem válaszoltam neki, hanem befordultam a fal felé és lehunytam a szemem. Talán vette is az adást, mert csöndbe maradt, látva, hogy nem reagálok a kérdésére.

Eltelt három nap, vagyis elérkezett a szenteste, ami egyben a szülinapom is. Bár az utóbbi mindig elvan felejtve az előbbi miatt, de már 17 évet így éltem le. Bezzeg Niall szülinapja megvan jegyezve, és ha szeptember 13-ra ébredünk, akkor reggel azzal fogadnak, hogy milyen nap is van ma, ezt leginkább Bobby és anya csinálja. Persze, ilyenkor úgy teszek, mintha nem tudnám és csak a hét valamelyik napját említem meg, amilyen napra esik épp.

Már nem voltam annyira rosszul, simán fel tudtam már kelni, azonban egy kissé gyenge voltam. Nem volt kedvem már egésznap feküdni, meguntam, semmit se lehetett csinálni. Reggel, amikor lementem reggelizni, még csak Niall volt ott.

-Anya és Bobby? –Kérdeztem rá, de ő egy vállrántással elintézte, mivel ő sem tudta.

-Biztos még alszanak. –Feleltem, majd indultam a mosdó felé, ekkor a szobájukból hangokat hallottam, ezek szerint már felkeltek. Be akartam nyitni, s akkor döbbentem rá, hogy veszekednek. A fejem ráztam, ez már nem is tudom hányadik volt, de legalább karácsonykor lenne béke, ezek szerint ez nem lehetséges. Visszasiettem az étkezőbe, hogy közöljem Niallel, nem mintha olyan meglepetésben lenne része.

-Veszekednek megint, ezért nem jönnek. –Mondtam letörten, majd helyet foglaltam az étkezőasztalnál.

-Még ilyenkor is? –Akadt ki ő is. Én csak bólogattam, közben ő is leült a helyére.

-Amúgy boldog szülinapot! –Mondta, ekkor egy mosoly jelent meg az arcán, ahogy az enyémen is, mert nagyon örültem ennek az apró figyelmességnek, hogy felköszöntött. Azt hittem senki sem fogja megemlíteni, igaz, hogy minden évben így állok hozzá, aztán végül kapok egy tortát is. Nem értem ezt magamban, mindig azt hiszem, hogy engem nem szeretnek eléggé.

-Szerinted apa elválik a te anyukádtól? –Folytatta Niall a témát. Őszintén szólva nekem is úgy tűnt már, nagyon régóta csinálják már ezt. Már semmi sem a régi, a családi béke is felborult miattuk, innentől kezdve meg már vártam, hogy mi lesz ennek a vége.