13. rész -Próbálkozás

Most viszonylag hamar hoztam az új részt. Sajnos egyre kevesebben olvassátok már és nem tudom mi az oka, mert nem írjátok le. Ez a rész szerintem jobban sikerült, mint az előző, remélem tetszeni fog majd és hagytok magatok után nyomot. Ez a rész csak Niall szemszögéből íródik. 

Niall szemszöge

2008. december 31.

Mindent lerendeztem a haverjaimmal, kaptam tőlük egy esélyt, tehát meg is beszéltük, hogy együtt szilveszterezünk. Azóta már elég kevés alkalommal kapcsoltam be a laptopot, és ennek kifejezetten örültem. Hálás voltam érte Louisnak, amiért felnyitotta a szemem ezzel kapcsolatban, ha ő nem szól, akkor továbbra is gyötörném magam és képes lennék tönkretenni az életemet egy olyan miatt, akit nem lehet barátnak nevezni. Délután már készülődni kellett, egyébként az egyik haveromnál lesz házibuli, odamegyek majd és apa elengedett. Lehet, hogy közben elmegyünk valahová, de azt nem kell tudnia senkinek. Sajnos Louisnak otthon kell maradnia, mert még nem gyógyult meg teljesen, azért sajnálom szegénykét. Be is nyitottam hozzá és csak ült az ágyán, miközben nézett maga elé.

-Jól vagy? –Mentem hozzá közelebb, aztán leültem mellé.

-Csak elkeserít, hogy pont ilyenkor vagyok beteg. –Mondta letörten.

-Megesik, de majd akkor jövőre te is bulizol. –Vigasztaltam, nem tudom mennyire volt hatásos, mert ugyanolyan rossz kedve volt. Vagy csak rosszul volt és ez lehetett az oka a letörtségének, vagyis ez is közrejátszott. Karácsonykor már azt hittem, hogy meggyógyult, utána meg visszaesett szegény és most megint rosszul van.

-Ha estére jobban leszel, akkor eljössz bulizni a haverjaimmal? –Felajánlottam, hogy eljöhet velem, hátha fel tudom vidítani egy kicsit.

-Nem, nem hiszem, hogy jobban leszek, és anya úgysem engedne el ilyen állapotban. –Már majdnem sírt, ilyenkor úgy megszakadt a szívem miatta.

-Kit érdekel? Ki tudsz szökni, nem? –Adtam továbbra is reményt neki, de nem nagyon akart élni vele. Biztos azért, mert rosszul van, és úgysem bírná ki. Ha valaki beteg, akkor sehová se akar elmenni, hanem csak otthon feküdni az ágyban.

-Nem lehet, otthon kell maradnom.

-Most csak azért, mert rosszul vagy? –Faggattam tovább.

-Nyilván. –Válaszolta kicsit flegmán, rádobta magát az ágyra, betakarózott, majd a fejére húzta azt.

-Most meg mi bajod van? –Felálltam, miközben kérdeztem értetlenül.

-Semmi. Menj ki, mielőtt te is elkapod. –Utasított. Talán igaza van, hogy elkaphatom én is, ha folyton vele vagyok, de nem akarom, hogy magányosan érezze magát.

-Ne beszélj már így. Én csak jót akartam. –Álltam ki magamért, de ha neki ez jó, akkor legyen, nem érdekel.

-Hagyjál már, húzzál ki! Oké? –Emelte fel a hangját, fogalmam sem volt, hogy mi nála ez a hirtelen hangulatingadozás, mert mostanában ezt produkálta. Betudtam annak, hogy nincs jó állapotban, de hamarosan meggyógyul és újra a régi lesz. Fogtam magam és kimentem, majd a fejem ráztam tehetetlenségemben.

Aztán gondoltam, megnézem, hogy Johanna mit csinál, mert egyszer sem láttam, hogy foglalkozna Louissal. Vagy apával veszekszik, vagy vásárolni megy, és persze hülyeségekre szórja el a pénzt. Kimentem a nappaliba, csak apát láttam, ahogy tévézik. Leültem mellé a kanapéra és szólásra nyitottam a szám.

-A feleséged hol van? –Kérdeztem gúnyosan, hogy érezze, egyre ellenszenvesebb nekem az a nő. Sajnálom Louist, hogy ilyen anyja van, még csak felé se néz, pedig beteg és ezt ő is tudja.

-Ne hívd többé a feleségemnek. –Jelentette ki unottan, felállt mellőlem és a konyha felé vette az irányt. Én végig apát néztem ekkor, hogy lássam a reakcióit. Ezt a mondatot meg nem tudtam mire vélni. Már elváltak volna, csak nekünk nem mondtál el, vagy csak folyamatban van?

-Elváltatok? –Kérdeztem ledöbbentem, miközben én is a konyha felé sétáltam.

-Nem, de már folyamatban van. Utáljuk egymást, de az ünnepeket megvárjuk, aztán változás fog történni. –Mondta feszülten, miközben feltett egy kávét, a tejet is kiemelte a hűtőből.

Tehát elválnak és már semmi sem lesz a régi. Talán jobb is, Johannától már csak szabadulni kell, mert pokol vele az élet. Egyedül Louis fog hiányozni és sajnáltam őt nagyon.

-Külön fogtok költözni? –Azért rákérdeztem a biztonság kedvéért, mivel ez nyilvánvaló volt. Örültem is meg nem is.

-Hát persze. Mit gondoltál?

-Akkor gondolom ő megy el, mivel ez a te házad. –Jelentettem ki. Valahogy rá kéne venni, hogy Louis maradhasson, mert biztos voltam benne, hogy ő velem szeretne lenni.

-Ez így van. –Vágta rá, miközben ráöntötte a tejet az elkészült kávéra, majd elkeverte.

-Louis maradhat? –Kérdeztem rá a lényegre, úgyis tudtam előre már a választ.

-Hogy gondoltad? Nem az én fiam, semmi jogom nincs hozzá, hogy itt maradjon. –Valami ilyesmire számítottam, mégis szíven ütött a válasza. Ismét el kell veszítenem egy testvér, kiskoromba Greg-et választották el tőlem, most meg Louist akarják. Mindennek az oka pedig apa hülye válásai.

-De ő nem szeretne Johannával maradni. –Vágtam rá.

-Nem érdekel, hogy mit akar, neki vele kell maradni, mert még kiskorú. –Mondta apa kissé keményen. Sajnos bele kellett törődnöm, de jól hallottam, hogy csak az életkora akadály. Tehát csak egy évig kell nélkülöznöm őt és akkor ismét együtt lehetünk, mert elköltözhet az anyukájától, nem lesz érte felelős. Lehajtottam a fejem, mert úgysem tehetek ellene semmit, hiányozni fog.

-Nem találkozhatok vele soha többé? –Kérdeztem elkenődve.

-Erről nem volt szó, a nyári szünetek ott vannak arra, ha meg maradnak, akkor találkozhattok bármikor, csak nem ebben a házban fog lakni. Érthető? Szívesen látom itt mindig, de Johannát nem. Érted? –Közölte komolyan, egy nagy kő esett le a szívemről, mert szereti őt és szívesen látja.

Pár óra múlva már készen álltam az indulásra, előtte azonban benyitottam Louishoz, hátha jobban van már.

-Mi a helyzet? –Kérdeztem.

-Már jobban vagyok, köszi. –Felelte, valóban jobban festett már, tehát rá is vehetném, hogy jöjjön el velünk.

-Eljössz? –Csillant fel a szemem.

-Tudod, hogy nem lehet, anya kiherél. –Válaszolta letörten.

-Különben jönnél? –Faggatóztam továbbra is.

-Hát nem tudom. Kár lenne ebből kimaradni, de sajnos beteg vagyok.

-Azt mondtad jobban vagy, ha rosszul leszel, megígérem, hogy én kísérlek haza. –Annyira ragaszkodtam ahhoz, hogy jöjjön ő is, hogy bármire képes lettem volna.

-De ha anya megtudja… -Nem hagytam, hogy végig mondja, egyből belevágtam, mert nem fogja megtudni, ha ettől tart.

-Ne parázz már ennyire! Nem fogja megtudni, én magam foglak megszöktetni. Rendben? –Közelebb léptem hozzá, aztán megfogtam a vállát és a szemébe néztem. Ő csak bólogatott megszeppenve.

-Akkor benne vagy? Mondj egy határozott igent. –Folytattam.

-Igen, azt hiszem menni fog. Mikor indultok?

-Még egy fél óra, de érted később jövünk, mert meg kell szöknöd. –Válaszoltam, kicsit megnyugodott, de még éreztem rajta a feszültséget.

-Fel foglak hívni, addigra legyél kész. Na, szia! Nem sokára jelentkezem. –Mondtam neki, majd magára hagytam, nagyon reméltem, hogy összejön a terv. Ettem egy vajas kenyeret, majd indultam is, előtte elköszöntem apától.

-Mikor jössz haza, Niall? –Kiabált utánam, amikor már az ajtóban voltam szinte.

-Hát nem is tudom, nem baj, ha ott alszom? –Kérdeztem elbizonytalanodva.

-Nem, talán jobb is, hogy éjszaka nem mászkálsz. –Meghallgattam, majd becsuktam magam mögött az ajtót.

Eltelt egy óra, felhívtam Louist, hogy készülődjön és, hogy az ablakon keresztül szökik ki. Kinyomtam, majd indultunk felénk, hárman voltunk, a többiek ott maradtak. Mikor odaértünk, megcsörgettem Louist a megbeszéltek szerint, aztán kinézett az ablakon. Mivel sajnos az emeleten volt a szobája, így kénytelen lesz kimászni, de volt egy esély, hogy ezt elkerülje. Méghozzá az, ha apa nincs épp a nappaliban.

-Készen állsz, Louis? –Kérdeztem tőle nem túl hangosan, mert a végén még meghallja apa.

-Igen, akkor mászok is. –Felelte, majd emelte is át a lábát a párkányon.

-Apa a nappaliban van? –Szólaltam meg ismét.

-Sajnos igen, így ki kell másznom.

-De csendesen. –Figyelmeztettem.

A fa nem esett messze az ablaktól, így Louis akár meg is tud benne kapaszkodni, miközben lemászik. Természetesen, ha lejjebb ér, akkor tudunk neki segíteni. Egy faág segítségével átmászott a fára, onnan már csak le kell eresztenie magát és meg is van. Azonban nem úgy sült el a dolog, ahogy elterveztük, mert a lába alatt reccsent valami, talán egy ág, és mire odafordítottam a fejem, Louis a földön feküdt.

-Mi folyik itt? –Hallottam egy ismerős hangot az utca felől, odanéztem azonnal és persze, hogy Johanna volt az, a kezében rengeteg bevásároló táskát tartott. Hol máshol lett volna? A haverjaim próbálták volna Louist elbújtatni, azonban ő nem tudott felkelni. Úgyis késő lett volna, mert Johann észrevette.

-Te meg mit keresel itt a földön? –Kérdezte haragosan, miközben Louison tartotta a szemét, mert tőle követelt magyarázatot. Lelkiismeret furdalásom támadt, mivel én beszéltem erre az egészre rá, inkább engem részesítsen büntetésben, tehát közéjük álltam.

-Az én hibám. –Kiabáltam, ezzel Louist megvédve.

-Ezt meg hogy értsem? –Emelte fel a hangját.

-Úgy, hogy rábeszéltem, hogy jöjjön el velünk bulizni, de valahogy ki kellett szöktetni és hát ez tűnt a legjobb megoldásnak. –Magyarázkodtam, utána Johanna haragos tekintetével találtam magam szemben, mintha készült volna valamire. Őszintén szólva el is kezdtem félni tőle, mert ki tudja mire képes, ha ennyire felidegesítik.