Mint, ahogy ígértem, itt vagyok megint és nem telt el egy hónap a következő részig. Sajnos már szinte senkit sem érdekel a blog, az előzőre is csak 3 pipa jött és egy komment. Emiatt határozatlan időre szüneteltetem a blogot, mert felesleges írnom, hisz mondtam, hogy ezt csak miattatok csináltam volna. Nem akarom bezárni és abbahagyni sem, egyszer mindenképp befejezem, de most egy darabig nem lesz rész. Ha nagyobb lenne az érdeklődés, akkor tényleg írnám, hisz megígértem.
Inkább nézzetek be a legújabb blogomba, ez egy Fizzy-s blog. Most ennek fogom szentelni a szabadidőmet.
Louis szemszöge
Ott
álltam kint a közönség előtt egy lánnyal és egyikünk ma este búcsúzni fog a
versenytől. Kissé elvoltam kenődve, hiszen biztos voltam benne, hogy számomra
ennyi volt, én vagyok az első kieső. Szomorúan néztem magam elé, miközben
Jessica próbált vigasztalni, így hívták a vetélytársamat, aki nagyon is
tehetséges volt és sokkal jobban teljesített ma este, mint én. Bár nálam ki az,
aki nem volt jobb? Mindenki az volt, egy vesztesnek éreztem magam, de büszke
voltam arra is, hogy egyáltalán sikerült élőadásba jutnom.
-Végül
a ma este utolsó tovább jutója nem más, mint… -ekkor körülbelül egy perces
csend következett, ezzel is növelve a feszültséget, de a lehető legrosszabbat
teszik a versenyzőkkel, akiknek ma este eldől a sorsuk. Behunytam a szemem,
közben elképzeltem, ahogy kimondják Jessica nevét, én pedig gratulálok neki,
majd ölelkezünk. Nekem könnycseppek folytak le a szemem sarkából, de az a
valóságban is megtörtént, nem csak a képzeletemben, ugyanis ezek a képkockák,
amik bevillantak, igencsak megviselt.
-…Louis
Tomlinson! –ahogy kimondták a nevem, rögtön utána le is fagytam, levegőt sem
kaptam a meglepetéstől. Tehát én jutottam tovább, és alig fért a fejembe,
egyszerűen nem tudtam felfogni ezt az egészet, annyira hihetetlennek tűnt. Jessica
könnyes szemekkel gratulált nekem, aztán ölelkeztünk. Nagyon is sajnáltam, hogy
kiesett, mert egyeseknél igenis jobban teljesített, úgy gondolom, hogy annak a
beképzeld majom George-nak kellett volna ma este elbúcsúzni a versenytől. Ez
így nem igazságos. Ja, hogy ő még csak párbajozni sem fog? Ha nekem is
milliomosok lennének a szüleim, akkor ők is megtudták volna nekem vásárolni a
műsort, de mivel nem így volt, nekem igenis keményen kellett küzdenem.
Egyébként nem irigylem őt, mert én úgy voltam vele, hogy megkell dolgozni a
sikerért, annak viszont semmi értelme, ha minden az ölembe hullik, ahogy
George-nak is. Ezért is van elszállva magától, még a haveromat is cseszegeti,
amit nem fogok hagyni. Igenis Leitgeb lett a legjobb barátom a házban, a
többiekkel is elvoltam, de alig beszéltem velük, George-al meg már tudjuk mi a
helyzet.
Amikor
találkoztam újra a többiekkel, George szúrós tekintetét azonnal észrevettem,
tisztában voltam vele, hogy nagyon nem örül, hogy én jutottam tovább.
Keresztbefonta a karjait és a falnak dőlt morcosan odébb állva a többiektől.
Úgy festett, mint valami kívülálló, aki nem hozzánk tartozik. A többiek
természetesen örültek, vagy csak színlelték, sosem lehet tudni az igazat, arra
gondoltam, hogy Jessicát mindenki jobban kedvelte nálam, de nem akarnak
megbántani.
-Gratulálok,
nagyon jó voltál. –jött oda hozzám Leitgeb, majd megölelt, láttam a szemeiben
az őszinteséget.
-Köszönöm,
és te is jó voltál. –mondtam, s viszonoztam az ölelését, közben odapillantottam
George-ra, aki majd felrobbant a dühtől, a tekintete ezt árulta el róla.
Próbáltam nem foglalkozni vele, csak azzal, hogy továbbjutottam és nem sokkal
később anya is bejött hozzám gratulálni, aztán megölelni.
-Nagyon
büszke vagyok rád. –súgta a fülembe, én meg meghatódtam, s ekkor el is sírtam
magam, de próbáltam visszafojtani kevesebb sikerrel. Leitgeb közelebb lépett
hozzám.
-Mi
a baj? Miért sírsz? –kérdezte megdöbbenve, bizonyára azt hitte, hogy valamiért
szomorú lettem, pedig ez csak a meghatódás és a boldogság könnyei, s ezt
tudattam is vele.
-Semmi,
csak nagyon meg vagyok hatódva, mert annyira hihetetlennek tűnik ez az egész,
mintha egy álomban lennék, de hiába csipkedem magam, nem ébredek fel, mert
rádöbbenek, hogy ébren vagyok. –közöltem meghatódva, alig jött ki egy hang a
torkomon, ennek ellenére mégis megértették, mit szerettem volna.
-Pedig
ez a valóság. –mondta anya.
-Tudom
én is.
Még
egy utolsó ölelés, ezután el kellett köszönnöm anyától, legalább egy hétig nem
fogom látni, s még csak nem is beszélhetek vele, ugyanis le kellett adnunk a
telefont és internetkapcsolat sincs, semmiféle elektronikai eszközt nem
vihettünk be. Lefeküdtünk aludni, persze ha ezt George hagyta volna, szegény
gyerek mérgében majd megpukkant és engem is zaklatott a hülyeségeivel.
-Ugye
tudod, hogy ezt csak a szerencsének köszönheted? –kérdezte gúnyos hangnemben,
megpróbáltam kizárni őt teljesen, egy darabig sikerült is, viszont egyszer
elszakadt a cérna, aztán rákiabáltam.
-Fogd
be azt a nagy pofádat, mert leütlek! –eddig bírtam, s innentől kezdve hozzá se
akartam szólni. Befordultam a fal felé, de nem sokkal később valami váratlan
ért.
-Na
most nézz velem szembe, te kis senki! –lehúzta rólam a takarót, majd ki akart
rángatni az ágyból, ekkor olyan erőset löktem rajta, hogy nekicsapódott az
ajtónak és összeesett. Látszott rajta, hogy rájátszik a dologra, mert ezért
ennyire nem volt súlyos.
-Ha
eltört valamim, akkor te nagyon megkeserülöd. Fel is foglak jelenteni testi
sértésért! –kiabálva fenyegetőzött, aztán odébb kúszott messzebb az ajtótól,
ami két percen belül már nyílt is ki.
-Mi
ez a hangzavar, fiúk? –lépett be egy középkorú nő, akit eddig nem láthattunk.
Bizonyára csak éjszaka van itt felügyelni, vagy tudjam is én.
-Meg
akart ölni. –kiabálta George, közben a mutatóujját felém tartotta.
-Hogy
mered? Te kezdtél el rángatni engem, ekkor löktelek oda az ajtónak, aztán
szépen rájátszottál az esésre. –kiabáltam neki vissza.
-Hazudsz,
csak, hogy mentsd magad.
-Na
jó, elég fiúk! Ez a viselkedés nem megengedett itt, értve vagyok? –szólt közbe
a nő ellentmondást nem tűrő hangnemben, szinte az egész házban meghallották a
hangját, sőt még talán a szomszéd is felébredt rá. Emiatt mindketten
félelmünkben és szégyenünkben összehúztuk magunkat, s lehajtottuk a fejünket.
-Elnézést
kérek, de én szeretnék egy másik szobát. –mondtam halkan a földet bámulva.
-Én
is. –szólalt meg George is ugyanúgy, ahogyan én.
-Ezt
csak reggel tudjuk megoldani, addig is bírjátok ki egymás mellett reggelig.
–mondta szigorúan, s már nem is ordított, nem tűnt idegesnek se már.
Bólintottunk, aztán távozott is, ránk csukta az ajtót, biztos voltam benne,
hogy jelent minket, aminek az lehet a következménye, hogy kirúgnak minket.
Lassan
felkelt a nap, s indulni kellett reggelizni, azonban nekünk, kettőnknek el
kellett számolnunk az éjjel történtek miatt, reménykedtem benne, hogy talán
külön szobába helyeznek minket és nem kell továbbra elviselnünk egymást.
Kaptunk egy kis büntetést, miszerint takarítanunk kellett. Szörnyű volt, de
legalább egymástól elkülönülve végeztük el a feladatunkat, s egésznap nem is
láttam annak a hülye gyereknek a képet és ő sem az enyémet.
Eljött
a szombat este, megint élő műsor, s izgatottan vártam George-al ellentétben, ő
mindig húzta a száját, amikor gyakoroltunk, mert ugye a kiscsoportos éneklésben
együtt voltunk, azt a pár órát valahogy kibírjuk egymással, bár elég nehezen bent,
mert mindig piszkáltuk egymást.
Én
voltam az utolsó fellépő, és ahogy egyre közeledett az időpont, hogy a színpadra
lépjek, egyre jobban izgultam és a szokásosnál sokkal jobban. Nem tudom mi
lehetett velem, de egyre furcsábban éreztem magam, szinte már szédültem, de nem
akartam feladni. Milyen lenne már, ha az utolsó pillanatban közölném a
közönséggel, meg mindenki mással, hogy nem állok ki, ezt nem tehetem meg,
hiszen számítanak rám és én is bizonyítani szerettem volna, talán jobban, mint
múltkor a párbaj miatt. Ugyanis azt akartam, hogy szavazzanak rám is, hogy
továbbjuthassak párbaj nélkül is. Görcsöltem is rajta, mert azt gondoltam, hogy
egy senki vagyok. A múlt hétvége hatására visszatértem ehhez a problémához,
pedig már kezdett javulni az önértékelésem, sőt egész héten egyre magabiztosabb
voltam, most meg úgy érzem, hogy kezdek összeomlani, és nem fog menni. Ahogy
kimondták a nevem, már sétáltam is fel a színpadra remegő végtagokkal,
rettenetesen éreztem magam. Hamarosan elindult a zene, a mikrofont a szám elé
emeltem, s ki is nyitottam azt, azonban egy hang sem jött ki a torkomon, ami
pánikhoz vezetett: nem ment az éneklés és ez nagyon nagy baj, persze nem az
életem múlik rajta. Búcsúzhatok, számomra ennyi volt az X-Factor, de még annak
is örülök, hogy sikerült bejutnom az élő adásba. Minden szem rám szegeződött,
várták már, hogy mikor kezdek el énekelni, de ez nem fog bekövetkezni, mert
teljesen leblokkoltam, illetve kivert a víz, aztán nem sokkal később minden
elsötétült.
Niall szemszöge
Sajnos
ezen a héten nem tudtam Londonba utazni, hogy megnézzem Louist, ezért marad a
TV utolsó megoldásként. Otthonról a fotelban ülve fogok neki szurkolni, de
szavazni sajnos nem tudtam, mert Írországban élek, onnan meg ugye nem lehet. Persze,
megint ő volt az utolsó, s már izgultam is miatta, nem hiába, ugyanis szegényke
teljesen lefagyott, nem tudott énekelni. Nagyon aggódtam érte, a kezem a szám
elé tettem és kétségbeestem teljesen, hiszen ő a testvérem és nagyon rossz volt
őt így látni.
Aztán
bekövetkezett a végzet, mert nem volt elég baja szegénynek, még az is rátett
egy lapáttal, hogy nagyközönség előtt élő adásban összecsuklott a színpadon.
Nagy pánik keletkezett, én meg el is sírtam magam.
-Apa,
ez nem lehet igaz! Louis elájult és lehet, nem folytathatja tovább az
X-Factort! –mondtam kétségbeesetten apának, aki úgy szintén aggódott, kicsit
sem volt nyugodt, de azért jobban kezelte sokkal a helyzetet, mint én. Oldalról
szorosan magához ölelt és próbált nyugtatni.
-Ne
aggódj, nem lesz semmi baja. Biztos csak a pánik váltotta ki belőle ezt. –mondta,
kicsit sikerült megnyugodnom, mert apának mindig igaza volt, bár az aggodalom
teljesen jogos volt.
Nagyon jo a blogod imádom! <3 remélem hamar lesz kövi
VálaszTörlésImádom! Ne szünetelj mert akkor még kevesebb látogatód lesz! Folytasd légyszi
VálaszTörlésjó majd még meglátom de őszintén sokszor kinszenvedés irni
VálaszTörlésMiért csinálod ezt velem?? Én úgy imádom a blogodat, nem bírnám ki még egy hónapig új rész nélkül!!! Ne foglalkozz a sok hülyével, akiknek nem tetszik. Szedd össze magad, és ne kínozz minket! :*
VálaszTörlésrendben megpróbálom, de erdemes benéznetek a legújabb blogomba is, ott is várlak titeket szeretetettel
VálaszTörlésOké, majd lehet, hogy benézek, ha lesz időm. És köszönöm/jük!!!!!! <3 :*
VálaszTörlésRemélem nem hagyod abba. Nagyon tehetséges vagy. Az ilyet nem szabad veszni hagyni. Imádom, ahogy írsz. <3
VálaszTörlésKöszi, kedvesek vagytok :D
VálaszTörlésMég egy kis türelmet kérnék