Meghoztam a 32. részt, hát legutóbbi résznél 89 feliratkozó volt, most van 90, azonban közben volt 91 is, ami azt jelenti, hogy megint leiratkozott valaki. Hát sajnos el kell ismerni, hogy ez a történet egyre unalmasabb, legalábbis én így gondolom, mert semmi ihletem nincs és csak írom, ami eszembe jut. Ez van, de be kell fejezni, mert már elhatároztam és nem adom fel.
Leitgeb szemszöge
Csak
egy pillanatra hagytam egyedül Federicát, s mikor visszajöttem, meglepetésben
volt részem, ami nem nevezhető kellemesnek, ugyanis Louis és Federica
csókolóztak. Ekkor elfogott a düh és legszívesebben behúztam volna Louisnak
egyet. Úgy éreztem, hogy ezt megkell akadályoznom, siettem, amennyire csak
tudtam, majd egy hirtelen mozdulattal elrángattam Louist a barátnőm közeléből,
utána bevertem a képét, eleredt az orra vére, utána nem tudom, mi történt vele,
csak annyi, hogy a földre zuhant. Megragadtam Federica karját és elhúztam
onnan, elhatároztam, hogy a bulizásnak itt és most vége.
-Mégis
hogy képzeled, hogy az orrom előtt csókolod meg? –kiabáltam vele, látszólag nem
lepődött meg, mivel várható volt, hogy így fogok reagálni.
-Hirtelen
történt, nem tudtam ellenkezni. –védekezett, de ez nem lesz olyan egyszerű,
mint, ahogyan gondolja.
-És
ezt szerinted el fogom hinni? –háborodtam fel.
-Nem
látod, hogy részeg volt? –emelte fel a hangját.
-De
láttam, hogy viszonoztad neki. –szinte már kiabáltam, egyre jobban idegesített
ez az egész. Federica sóhajtott egyet, majd ismét szólásra nyitotta a száját.
Látszott rajta, hogy fárasztja a vitatkozás, de ez akkor sem maradhat annyiban.
-Ez
nem az volt, amire gondolsz! Felejtsük el, többé nem fordul elő. –mondta.
Elhallgattam, de nem fogom hagyni, hogy az a kis hülye elvegye tőlem Federicát.
Azt hittem barátok vagyunk, de inkább azt bizonyította be, hogy az ellenségem.
Ha így akarja, akkor ezentúl úgy tekintek majd rá, és ha harcolni akar, akkor
állok elébe, én nem bánom. Amikor ilyenre került sor, szinte mindig győztesként
kerültem ki a csatából, tehát a lehető legrosszabb emberrel kezdett ki.
Niall szemszöge
Szem
elől vesztettem Louist, kicsit már szédelegtem az alkoholtól, azonban mégis
aggódtam a testvéremért, hogy vajon hol és kivel bulizik. Elkezdtem keresni
eleinte a szemeimmel, de úgy nem jártam sikerrel, ezért körbejártam a
helyiséget. Végül a pultnál ülve találtam rá, azonnal odarohantam hozzá, szinte
már magánál sem volt, annyit ivott.
-Miért
ittál ennyit? Gyere, menjünk fel a szobánkba, aludnod kell. –tettem a vállára a
kezem.
-Megcsókoltam!
–kiabálta, mint egy örült. Nem értettem az egészből semmit sem.
-Kit?
–kérdeztem csodálkozva.
-Hát
szerinted? Persze, hogy Federicát. –ekkor hatalmas nevetésben tört ki, nehéz
lesz vele az biztos. Szerencsére én nem ittam annyit, hogy elveszítsem
öntudatomat, így viszonylag tudom kezelni, már, ha sikerül.
-Inkább
menjünk! Gyere, segítek. –hagytam, hogy megtámaszkodjon rajtam, átkaroltam a
derekát, aztán mentünk is az én vezetésemmel. Mikor felértünk, segítettem neki
lefeküdni, fürdésre képtelen lett volna ma este. Ráér az reggel is. Én viszont
tisztálkodtam és csak utána bújtam ágyba.
Reggel
én keltem korábban, aztán felébresztettem Louist, mert menni kellett
reggelizni. Nem volt valami jó állapotban, ráadásul erős fejfájásra
panaszkodott, ami nem csoda ennyi alkohol után.
-Majd
lent kérünk egy gyógyszer, csak kelj már fel végre! –szinte már könyörögtem
neki, nagy nehezen összeszedte magát. Elment zuhanyozni, majd segítettem neki
kiválasztani az aznapi öltözékét.
Lementünk
az étkezőbe, kértünk fájdalomcsillapított, Louis be is vette egy nagy pohár
vízzel.
-Mi
volt tegnap este? Mégis hogy csókoltad meg Federicát? Vagy csak a részegség
beszélt belőled? –tettem fel a kérdést.
-Tényleg
megcsókoltam, én szeretem őt és nagyom, hogy az a csúfság elvegye tőlem. Érted?
–elszántnak tűnt, szemeiben haragot és féltékenységet véltem felfedezni.
-De
ezt nem teheted! Tiszteletben kell tartani a kapcsolatukat! Ne akarj bajt!
–figyelmeztettem, de úgy látszik nem hallgatott a szép szóra. Itt véltem
felfedezni azt, hogy eléggé megváltozott, amióta híres lett, de azért ott
lakozik valahol mélyen a régi Louis is, ami időnként elő is jön, sőt az elején
szinte csak azt véltem felfedezni a természetében.
-Engem
nem érdekel, én nem nyugszom addig, amíg nem lesz az enyém. –csattant fel, úgy
tűnt nem lehetett vele beszélni, s ez kissé elkeserített, hogy ilyen önző
alakká vált.
-Kérlek,
ne csinálj bajt! –könyörögtem neki, nem akartam, hogy bajba keveredjen, mikor
azért jöttünk ide, hogy kikapcsolódjunk.
-Nekem
te ne dirigálj! Értetted? –kiabált, aztán durván felállt a helyéről és
kiviharzott az étkezőből. Utána néztem és megráztam a fejemet, miközben
elöntött a kétségbeesés, mivel ő nem ilyen volt. A hírnév tönkretette, illetve
a fogság. Nem is tudom, mit tehetnék érte, úgysem hallgatna rám.
A
napot külön töltöttük el, úgy, hogy szinte azt sem tudtuk egymásról, hogy a
másik hol van, és mit csinál. Biztosan Federicát zaklatja, miközben
összetűzésbe kerül Leitgebbel. Szívem szerint megakadályoztam volna, de el
kellett ismernem, hogy nem tehetek ellene semmit, csak én is belekeverednék. Legjobb
lesz magam távol tartani ettől a konfliktustól.
Egy
kicsit lepihentem a szobánkban strandolás és egy jó kiadós ebéd után. Nem
zártam be kulccsal az ajtót, hiszen Louis bármikor jöhet és ugye az nálam
maradt. Már majdnem elaludtam, amikor valaki egyszer csak berontott, s ekkor
felriadtam és a hang irányába néztem. Hirtelen azt hittem, Louis az, de rá
kellett jönnöm, hogy tévedek, ugyanis nem más tépte fel kis híján az ajtót,
mint Leitgeb. Haragos tekintetével találtam magam szembe, ami eléggé
megijesztett, de rá kellett jönnöm, hogy nem én vagyok az, akire ennyire
mérges.
-Hol
van Louis? Hol az a kis mocsok? Most betöröm a képét! –ordította, ezért a
füleimhez emeltem a kezem.
-Mi
történt? Higgadj már le egy kicsit! Így nem lehet normálisan tárgyalni. –akadtam
ki.
-Nem
is tárgyalni jöttem, főleg nem veled. Mondd meg, hol rejtőzik az a kis féreg!
Tudom, hogy itt bújt meg valahol! –továbbra is kiabált.
-Nincs
itt, reggeli óta nem is láttam, mert kiviharzott az étkezőből, mert azt mondtam
neki, hogy hagyjon titeket békén. –mondtam meg az igazat, de hiába, mert nem
hitte el. Feltúrt mindent nagyon agresszíven, szinte tört-zúzott, azonban
szerencsére kárt nem okozott a bútorokban, csak a cuccaink voltak szanaszét,
Louist meg nem találta meg, ezért úgy gondolta magamra hagy és vadul becsapta
az ajtót, hogy az kis híján kijött a helyéről. Végigmértem a károkat, nagy kő
esett le a szívemről, amikor tudatosult bennem, hogy ezt senki sem fogja
észrevenni, csak rendet kell tenni. Miért ide jön tombolni? Ez is Louis hibája,
ha ezt nem fejezi be, akkor hazamegyek, és nem fogok vele foglalkozni. Velem
ilyet ne tegyen! Elkeseredetten ültem az ágyon, próbáltam összeszedni magam
kevés sikerrel, de aztán végül pár óra múlva sikerült is. Kinéztem az ablakon,
arra döbbentem rá, hogy megy le a nap, már a gyomrom is jelezte, hogy
elérkezett a vacsoraidő. Mivel ebben a szállodában csak reggeli jár, elmentem
és beültem egy jó étterembe. Miért ne tehetném meg, mikor Louis tele van? Miért
is kéne megelégednem a büfé ételeivel?
Nem
történt semmi különös vacsora közben, indultam visszafelé reménykedve, hogy
Louis már a szobánkban van, kezdett már sötétedni is. Ekkor jutott eszembe,
hogy bezártam az ajtót, ezért nem tudott bemenni, azonban kellemes meglepetés
fogadott az ajtó előtt: Louis ott ült lehajtott fejjel.
-Hát
te hol voltál egésznap? –tettem fel a kérdést széttárt karokkal.
-Menjünk
be és itt megbeszéljük! –pattan fel a helyéről, bementünk. Aztán ledobtam magam
az ágyra, de nem feküdtem le.
-Akkor
mesélj! –kértem. Louis sóhajtott egyet és leült mellém.
-Hát
nem is tudom! –rázta meg a fejét, majd vett egy nagy levegőt és ismét szólásra
nyitotta a száját. –Hatalmas balhé volt. De engem nem érdekel, nem fogom
hagyni, hogy övé legyen Federica. Emiatt Federica meg is gyűlölt engem, de ez
már egy kicsit sem tud érdekelni! Most már csak azon vagyok, hogy elválasszam
őket, nem hagyhatom, hogy boldogok legyenek! –kiabálta és nagyon elszántnak
tűnt, ami aggasztott.
-Kérlek,
ne csinálj bajt! –tettem össze a két kezem. –Itt volt Leitgeb és szétdobált
mindent, nagy nehezen tudtam csak rendet rakni! Téged keresett és olyan
agresszív volt, hogy esküszöm meg tudott volna ölni téged! –mondtam kissé
lehangoltan, de nem hatotta meg.
-Nem
érdekel, mit mondasz! Akkor sem fogom hagyni. –nem volt értelme ennek a
beszélgetésnek, ezért inkább lezárni kívántam, de reménykedtem, hogy holnapra
lenyugszik, bár nem sok esélyt láttam erre.
Reggel
Louis ébredt fel előbb, kérte, hogy reggelizzünk együtt, aminek nagyon örültem,
mert olyan volt, mintha kicserélték volna. Rá sem ismertem a tegnapi
viselkedése után. Leértünk az étkezőbe, majd helyet foglaltunk.
-Szóval!
–vett egy nagy levegőt. –Szeretnék bocsánatot kérni a tegnapi miatt, nagyon
elborult az agyam. És igazad volt! Békében kell élnünk, hisz azért jöttem ide,
hogy megnyugodjak. Hát velük megszakadt a kapcsolat, de sebaj. –mondta megbánóan,
szemeiben őszinteséget véltem felfedezni, így hittem neki. Mindig is éreztem,
hogy a régi Louis nem veszett el.
-Végre
megjött az eszed. –értettem vele egyet.
-Csak
annyi kellett, hogy aludnom kellett rá egyet. –zárta le a témát. Egy perc csend
keletkezett, amit én törtem meg.
-Jut
eszembe! –szólaltam meg hirtelen, Louis felfigyelt. –Ma elvileg van egy
rendezvény a parkban, minden hülye játékot ki lehet próbálni. Igaz, ez
gyerekeknek van, de úgy érzem magam, mint egy nagy gyerek, szóval érted!
Kilátogathatnánk! –ajánlottam fel.
-Nem
rossz ötlet, néha jó visszamenni a dedóba.
Reggeli után indultunk is,
sok jelmezes figura volt jelen. Beszálltunk egy nagy gumilabda belsejébe,
amiben gurulni lehetett, nagy buli volt, az egyszer biztos. Azonban egyszer
csak azt vettem észre, hogy Louis labdája lefelé gurul a dombon egyenesen az autóút
irányába. Nem értettem, hogyan kerülhetett oda, hiszen le van zárva az a rész,
valahogy át kellett jutnia a korláton, s az nem olyan egyszerű.
Ez nagyon-nagyon fasza lett! Ne merészeld abba hagyni idő előtt! Ugye Loui-nak nem lesz semmi baja? Kérlek, ne változzon át seggfejjé. Siess a következővel! :*
VálaszTörlésszia köszi a visszajelzést. Majd meglátod, nem árulhatok el többet, főleg, hogy közeledünk a végéhez
Törlés