Itt a következő rész is, gyerekek! Van 91 feliratkozó, a legutóbbi résznél 90 volt. Lassan a történet végére érünk. Előreláthatólag 35 + epilógus részből fog állni. Ne haragudjatok, de nagyon nem megy ennek a történetnek az írása, ha erről a blogról van szó, akkor kiégtem, persze ez nem az írásra vonatkozik, hanem csak erre a blogra. Igazából 40 + epilógus részesre terveztem, de már tényleg le kéne zárni a történetet, tehát ne haragudjatok a -5 részért.
Szóval ezen kívül még két rész lesz, aztán jön az epilógus.
Niall szemszöge
Louissal
elmentünk egy kicsit szórakozni, mindketten beszálltunk egy gumilabdába,
azonban baleset történt, mert Louis átgurult a korláton egyenesen az autóút
felé, épp, hogy csak megláttam ezt, nagy nehezen megállítottam az enyémet és
kiszálltam belőle. Utána az emberekre néztem, majd kiabálni kezdtem, hogy
nézzenek Louisra, aki épp gurult a dombon lefelé. Mindannyian odaszaladtunk, de
már késő volt, mert kigurult az útra egyenesen egy kamion elé, ami elcsapta,
majd a labda felakadt egy fára, egy darabig ott lógott, majd leesett az
árokba…Louissal együtt. A sírógörcs kerülgetett, mi van, ha nem élte túl?
-Induljunk
lefelé! Hívom a mentőket! –kiabáltam, ekkor a tömeg megindult lefelé, addig én
a telefonommal bajlódtam, mire végre sikerült értesítenem a mentőket, aztán
követtem az embereket.
-Most
mi tévők legyünk? Kiszedjük onnan vagy ne? –hallottam meg egy női hangot a
hátam mögött. Odaszaladtam a labdához és kinyitottam, hogy belenézhessek.
Egyszerűen már nem bírtam magammal, mindenképpen megakartam tudni, hogy Louis
életben van-e, s ha igen, akkor milyen állapotban. Eszméletlenül feküdt bent a
labda belsejében, szemeimből könnyek csordultak ki emiatt.
-Louis?
Magadnál vagy? –kérdezgettem, de semmi reakció nem érkezett.
-Várjuk
meg a mentőket, majd ők kiszedik. –szólt oda hozzám egy férfi, én hallgattam
rá. Öt percen belül már lehetett hallani a szirénaszót, még izgatottabb és
idegesebb lettem.
-Jó
napot! –köszöntek a mentősök, gyorsan a segítségükre siettem, hogy megmutassam
hol a sérült. A labdára mutattam, miközben mondtam, hogy benne van. A labda
oldala kissé meg volt sérülve, a másik oldalon meg ki volt szakadva. Szétszedték
a labdát, Louis kiemelték belőle, majd egy ágyra helyezték mozdulatlan testét.
-Ugye
él még? –kérdeztem aggódva.
-Igen,
de sürgősen orvosi kezelésre van szüksége, be kell vinnünk a kórházba! –mondták
határozottan.
-Eljöhetek
én is magukkal? –tettem fel a kérdést reménykedve, ők rábólintottak és
szirénázva indultunk meg a kórház felé. Nagyon sürgős lehetett, ha be kellett
kapcsolni ezt a hangos szirénát.
Louist
bevitték, nekem meg kint kellett maradnom a váróteremben, azt mondták, hogy
életveszélyes állapotban van, illetve belső sérüléseket is szenvedett. A
következő 24 óra sorsdöntő volt, ugyanis ekkor fog kiderülni, hogy Louis
megmarad-e, már előre láttam, hogy egy percet sem fogok aludni az éjszaka. Sok
mindenen gondolkoztam, rengeteg időm volt rá, a gondolatok csak úgy kavarogtak
a fejemben és nem hagytak nyugodni. Fel-alá járkáltam a váróteremben, ahol csak
egyedül tartózkodtam hála istennek, különben az emberek idegeire mentem volna. Mi
van, ha ez Louisnak egy büntetés volt, amiért keresztbeakart tenni Leitgebnek
és Federicának? Ilyen baromságok jutottak az eszembe, de nem csak ez, lassan
kezdtem megőrülni ezektől. Amikor egy orvos ment el a folyosón, mindig
megállítottam, hogy érdeklődjek Louis állapotáról, de semmit sem mondtak. Ez
csak fokozta az feszültségemet.
Visszaültem
az ülésre, megpróbáltam nyugton maradni, azonban, amikor ránéztem az órámra, az
életkedvem is elment, mert épp, hogy csak elmúlt éjfél. Rettentően lassan telt
az idő, s egyszerűen képtelen voltam lekötni magam, mert semmi sem tudta
elterelni a figyelmem Louisról.
Később
tudatosult csak bennem, hogy már világos van, ami azt jelentette, hogy az
éjszaka folyamán elaludtam. Nyújtózkodtam egyet, utána ránéztem az órámra, ami
tíz órát mutatott. Tegnap délután három órakor hozták be ide a kórházba, addig
rengeteg idő volt, ami szintén nagyon lassan fog eltelni. Éhséget éreztem,
ugyanis a baleset óta egy falatot sem ettem, tehát épp ideje volt. Gondoltam
egyet és elmentem a kórház melletti büfébe, ott rendeltem magamnak egy
hamburgert, igaz, nem az a tipikus reggeli, de most ez is megteszi. Hozzá kávét
rendeltem, ha már reggel van, különben is olyan nyúzottnak éreztem magam,
reménykedtem, hogy ez majd kicsit helyrehoz majd. Nagy csodát azonban nem
vártam, de a semminél jobb. Kaja után nem szándékoztam visszamenni a kórházba,
ott csak megőrülnék a várakozásba, az orvos szerint pár óra múlva eldől majd
Louis sorsa, ami azt jelentette, hogy továbbra is válságos az állapota, műteni
is kellett az éjszaka során. Elmentem a szállodaszobába a cuccaimért, ugyanis
megakartam egyet mártózni a tengerben, ebben a hőségben igazán jól esne. Még
nem értesítettem az otthoniakat a történtekről, mégis úgy éreztem, hogy
kötelességem lett volna, azonban megakartam őket kímélni egy felesleges
aggódástól, mivel bíztam abban, hogy Louis felépül és olyan lesz, mint régen.
Lent
a parton két ismerős arccal találkoztam, vagyis Leitgebben és Federicával, akik
kézen fogva vigyorogva sétálgattak a víz közelében, egy darabig bámultam őket
messzebbről, azonban ők észre sem vettek. Azon gondolkoztam, hogy elmondjam-e
nekik, mi történt Louissal, ugyanis nagyon furcsa körülmények között gurult le
azon a dombon, biztos voltam benne, hogy ez nem a véletlen műve, a korláton nem
tud csak úgy átgurulni, nagyon magas az ahhoz. Tehát odasétáltam hozzájuk,
közben összeszedtem magam és határozottan eléjük álltam.
-Sziasztok!
–köszöntem rájuk, ami kissé keményre és érzéketlenre sikeredett. Meglepetten
néztek össze, majd nagy nehezen visszaköszöntek. Látszott rajtuk, hogy a hátuk
közepére se kívánnak, de ez engem jelen esetben egy kicsit sem tudott
érdekelni.
-Te
mit keresel itt? –kérdezte Leitgeb ingerülten.
-Van
fogalmatok, mi történt Louissal? –valami azt súgta, hogy az ő kezük van a
dologban, de én sem gondolhattam komolyan, hogy majd pont nekem fogják
bevallani.
-Nem.
Mi történt? Miért kéne nekünk ezt tudni? –kérdezett vissza ugyanolyan
hangnemben, mint az előbb. Próbáltam higgadt maradni, de nem sok hiányzott
ahhoz, hogy leüvöltsem a fejüket és megvádoljam őket, azonban tisztában voltam
azzal, hogy bizonyítékok nélkül nem tehetem meg, különben sem olyan biztos az.
-Nem
tudom, gondoltam megosztom veletek is. Tegnap elmentünk arra a rendezvényre,
beszálltunk egy nagy gumilabda belsejébe, aztán gurultunk benne, majd egyszer
csak Louis labdája átesett a magas korláton, ami szerintem nem a véletlen műve
volt és ott egy domb, azon gurult lefelé egyenesen egy kamion elé, mivel az a
domb közvetlen az úttestre vezetett.
Ekkor
direkt figyeltem az arcukat, csak a megdöbbenést véltem felfedezni rajtuk,
ebből nem sok minden jött le. Próbáltak úgy csinálni, mint akik most hallották
először, de ez annak jele is lehetett, miszerint összejött a kis tervük, s most
visszahallják.
-Hát
ez igazán sajnálatos, de mi mit tehetünk érte? –kérdezte Federica, próbált
együtt érző lenni, de nem igazán sikerült neki, mert hamar átláttam rajta.
-Semmit,
csak gondoltam közlöm veletek is! –ezzel hátat fordítottam nekik és mentem a
magam dolgára, egyre messzebbre kerültem tőlük.
Leitgeb szemszöge
Minden
a terv szerint ment, ugyanis a kis szőke pukkancs közölte velünk, hogy Louis
kórházba került és az életéért küzdenek. Mikor elment, Federicával összenéztük
és mindketten nevetésben törtünk ki.
-Csapj
bele, szépségem! –mondtam neki, így is tett. Nem szép dolog más szenvedésének
örülni, de most az egyszer megengedhetjük magunknak, mivel a boldogságunkról
volt szó, nem hagyhatjuk, hogy az a kis ostoba tönkretegye. Ez az én bosszúm
számára.
Visszaemlékezés:
Egyik
nap úgy gondoltuk Federicával, hogy ki kéne látogatnunk arra a rendezvényre,
minden olyan szépen indult, ilyenkor még semmi sem volt megtervezve. Észrevettük
a nagy gumilabdákat, amibe mi is beszálltunk még jóval Louisék előtt. Játék
közben észrevettem, hogy a korláton túl óriási lejtő van, ami egyenesen az
autóútra vezet. Nem véletlen volt felállítva ez a magas korlát. Hirtelen
eszembe jutott egy csodálatos ötlet, ugyanis előtte láttuk Louis és Niallt és
biztosak voltunk benne, hogy ők is kipróbálják ezt a vadmarhaságot, ha mégsem,
akkor valamit kitalálunk, hogy vegyenek részt rajta. Megállítottam és
kiszálltam és mutattam Federicának, hogy jöjjön.
-Tök
jól szórakoztam, miért kellett megszakítani? –kérdezte vigyorogva.
-Mert
eszembe jutott egy jó terv. –mondtam, látszólag nem is értette, hogy mit
akarok.
-Mi
az? Milyen terv? –érdeklődött.
-Itt
van Louis is és meg kéne szervezni, hogy azon a korláton átessen. –mutattam arra
felé. –Ha azon átesik, akkor egy dombon fog legurulni a labdában és egyenesen
az úttestre vezet. Ha szerencsénk van, akkor elcsapja valami. –húztam gúnyos
mosolyra a szám, Federica szája meg o alakot vett fel a csodálkozás miatt,
miszerint tényleg komolyan gondolom-e, azt, amit az előbb elmondtam.
-Ez
most komoly? És ezt hogy valósítod meg? –kérdezte meglepetten.
-Ügyesen
és könnyen. Sőt, eszembe is jutott, hogy egyikünk kilöki, addig a másik
elcsapja a kamionnal. Nem is kell a szerencsére hagyatkozni. Menni fog? –húztam
fel a szemöldököm. Egy perc csend keletkezett, Federicának fel kellett
dolgoznia a hallottakat.
-Nem
rossz, ha te ragaszkodsz hozzá, akkor felőlem mehet. –felelte kissé
bizonytalanul, de lelket öntöttem belé, hogy nincs mitől félnünk és lebukni sem
fogunk. Kölcsönöztünk valahonnan jelmezt, mivel fontos volt, hogy ne ismerjen
meg minket, aztán megkértem az egyik haveromat, akit itt ismertem meg, hogy
amikor látja, hogy kigurul egy nagy labda az úttestre, csapja el. Én és Federica
fogjuk átlökni a korláton.
Vártunk egy kicsit, amíg
ide nem tévednek, azonban közben kicsit izgultam, hogy közben meglépnek, de szerencsére
nem így történt. Nem sokkal azután, miután beszálltak, Louis irányába
igyekeztünk, megfogtuk a labdáját és a korlát felé gurítottunk, esélyt sem adva
neki, hogy kiszállhasson. Közben felmértem a terepet, nehogy valaki
észrevegyen, de valószínűleg a labdások láthattak minket, s látszólag betudtak
idétlen jelmezeseknek, mivel ezen a rendezvényen rengetegen beöltöztek. Amikor
a korláthoz értünk, egészen könnyen áttudtuk emelni, s már gurult is.
Jajj, szegénykém Úgy utálom ezt a kurvát meg a faszkalap barátját. Amúgy nagyon jó lett. Siess a következővel! :*
VálaszTörlésKöszi
Törlés